Berta Sándor

A finnek csupán 6 százaléka streamel illegális tartalmakat

A skandináv országban érdekes eredménnyel zárult egy felmérés.

A kalózkodás ellen küzdő helyi TTVK csoport által végzett éves felmérés során a megkérdezettek csak mindössze 3 százaléka tartotta a kalózkodás bármilyen formáját elfogadhatónak és 58 százalékuk közölte azt, hogy semmilyen formában sem vállalható tevékenység. Csupán a válaszadók 6 százaléka nyilatkozta azt, hogy illegális online forrásokból származó filmeket vagy televíziós műsorokat néz vagy streamel.

A TTVK munkatársai hangsúlyozták, hogy bár az illegális letöltések még mindig a legfiatalabb (15-24 év közötti) korosztályban számítanak a legelterjedtebbnek, de a letöltések az elmúlt időszakban továbbra is jelentős mértékben csökkentek. A 25 év alatti személyek 13 százaléka vélte úgy egyébként, hogy az internetes anyagok illegális letöltése saját felhasználásra elfogadható dolog. Összehasonlításképpen: 2015-ben ez az arány még 29 százalék volt. A javulás a legális stream-ajánlatok megjelenésének és elterjedésének köszönhető.

Ugyanakkor érdekes, hogy a megkérdezettek körülbelül egyharmada nehezen különbözteti meg egymástól a legális és illegális webhelyeket. S általánosságban elmondható volt, hogy a válaszadók 84 százaléka fontos kérdésnek tekintette a szerzői jogot és mindössze 3 százalékuk gondolta úgy, hogy az teljesen felesleges. A 83 százalékuk érezte úgy, hogy szükség van a szerzői jogi szervezetekre és 91 százalékuk egyetértett abban, hogy a kreatív dolgozóknak kompenzációt kell kapniuk a tevékenységükért, attól függően, hogy mennyi munkájukat hasznosítják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dzsagon #6
    A magyaroknak meg csak 6%-a nem.
  • csicso82 #5
    Egyszerű, CSÓRÓ vagyok tehát drága pénzen TÖREDÉK zenegyűjteményem lenne. Talán nem is lenne összehasonlítható a mostanival. 1-2%-a talán? Ennyi, gyerekként is csóró voltam és akkor kb. egy tucat eredeti audio kazettám, könyvtárból lehetett kölcsönözni - van/volt zenei könyvtár is - és haverok adták kölcsön ennyi.

    A legrosszabb mikor a letöltést EGY AZ EGYBEN TÉNYLEGES KÁRKÉNT számolják el. Pedig ez nem így van.
  • Glutamin #4
    A többiek pedig VPN-t használnak :)
  • ostoros #3
    Hát, én egyfolytában látom. Ma már ingyenes leecher oldalakon is, ha valaki esetleg kritizálni merészel mondjuk egy regényt, vagy csak egy fordítást, már megy a duma, hogy "nem fizettél érte, nincs jogod beleszólni" ami röhejes.
    És, nem a finnekről van szó, hanem világszerte ez megy.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.06.17. 21:09:33
  • blehel #2
    az orrba-szajba propaganda kijelentest ugyan mire alapozod? Csak erdeklodok, mint 13 es fel eve Finnorszagban elo ember, aki sose latott ilyesmit...
  • ostoros #1
    Kiket kérdeztek, már csak az a kérdés.
    A "javulás" (szerintem romlás) pedig annak köszönhető, hogy orrba szájba nyomják az erre irányuló propagandát. Ha engem kérdeznének, én is azt mondanám, hogy ez csúnya dolog, közben meg lehet, hogy azt gondolnám, anyátok.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.06.17. 20:19:47