Ötvös Tibor

Jól sikerült a Microsoft E3-as konferenciája

Számos új játék és egy új konzol is kint volt a Microsoft E3-as prezentációján.

A Microsoft nem sokat teketóriázott, nagyon komoly felhozatallal érkezett az E3-ra. Éppen ezért én sem szórakoznék sokat, inkább kisebb leírással kísérve mutatnám be, mi minden vár majd az Xbox One tulajdonosokra.

The Outer Worlds
Elsőként az Obsidian korábban leleplezett alkotása, a The Outer Worlds került a színpadra, mely kapott egy új trailert, ami egyébként jóval látványosabb, mint az első volt. És persze megkaptuk a megjelenési dátumot is, mely szerint október 25-től szólíthatjuk magunkhoz a sci-fi-RPG-t.


Bleeding Edge
A Bleeding Edge alig pár órával a hivatalos konferencia előtt szivárgott ki és ezért nem volt akkora meglepetés a Ninja Theory új játéka. A 4v4 játékban első ránézésre semmi egyedi nincs, de tévedhetünk is. Mindenesetre aki szeretné idő előtt kipróbálni a programot, az már most jelentkezhet az alfa-tesztre, mely június 27-én indul el.


Ori and the Will of the Wisps
Jelentős csúszást könyvelhet el az Ori and the Will of the Wisps, mely csak jövő február 11-én jelenik meg. A várakozást kicsit megkönnyítendő kaptunk egy új trailert, mely továbbra is egy nagyon aranyos folytatás képét vetíti előre.


Minecraft: Dungeons
A Minecraft: Dungeons is megkapta első jelenetét, és feltehetően elég nagy sikert arat majd a rajongók körében. A program ugyanis a népszerű univerzumban játszódó kalandjáték, melyben a katakombák mélyén kell majd irtani az ellenséget. A megjelenés 2020 tavaszán várható.


Blair Witch
Elég nagy meglepetést okozott az új Ideglelés játék, hiszen szó szerint a semmiből robbant be a vásznakra. A sztori szerint egy kutyás rendőrt alakítunk majd, aki eltűnt személyek után nyomoz a már megismert erdőben, ahol aztán ő maga is az életéért menekül. A játék augusztus 30-án már meg is jelenik.


Indie címek
A Microsoft a show közepén, egyetlen csomagban bemutatta független alkotásait is, melyek között akadnak nagyon érdekes programok, mint például a Gyűrűk Ura kártyajáték vagy a Secret Neighbor, mely a szomszédos sorozat legújabb része.


Battletoads
Már korábban kiderült, hogy visszatér a Battletoads, de mozgásban most láthattuk első alkalommal. A játékban ismét Zitz, Pimple és Rash egy kalandját élhetjük át, méghozzá akár helyi ko-op módban is. A program nem kapott megjelenési dátumot, de az biztos, hogy a Game Pass tulajoknak is elérhető lesz.


Game Pass
És ha már szóba került a Microsoft szolgáltatása, akkor térjünk is ki a PC-s változatra. A Game Pass PC-n 10 dolláros havi díjért lesz elérhető és cserébe 100 címet kapunk indulásként. Az első hónapért 1 dollárt kell fizetni, így egy próbát mindenképpen megér. A Game Pass Ultimate pedig egyben tartalmazza a konzolos és PC-s Game Pass-t, mellé jár még egy Xbox Live GOld előfizetés is, mindezt kb. 4000 forintért havonta.


Microsoft Flight Simulator
Sokak örömére feltámad a Microsoft Flight Simulator, mely csodálatosan szép tájakra kalauzolja el az önjelölt pilótákat. A szimulátor teljes élethűséget ad köszönhetően a valódi műholdak által közvetített tájaknak és útvonalaknak. A játék 2020-ban jelenik csak meg.


Age of Empires II: Definitive Edition
Végre megmutatta magát az Age of Empires II: Definitive Edition is, mely a kultikus program új kiadása lesz és még az idén megjelenik. Jó hír, hogy kapunk egy teljesen új kampányt is The Last Khans címmel, mely miatt mindenképpen érdemes lesz beruházni a programra.


Wasteland 3
A Wasteland sikeres visszatérése után trilógiává bővül a franhcise, mely kint volt az E3-on is természetesen. A Microsoft azonban továbbra sem árult el megjelenési dátumot, pedig a harmadik fejezet kimondottan jónak tűnik. Kicsit könnyedebb lesz, mint elődje ami abszolút jó hír.


Psychonauts 2
A Double Fine csapata csatlakozott a redmondi céghez, mint belsős fejlesztő csapat és ennek köszönhetően megmutatták a Psychonauts 2 első játékmenetét is. A program továbbra sem rendelkezik hivatalos megjelenési dátummal, de valamikor 2020-ban várható a premier.


LEGO Star Wars: The Skywalker Saga
A LEGO Star Wars: The Skywalker Saga igazából egy Best of... program lesz, hiszen mind a 9 Star Wars film történéseit foglalja majd össze. Szóval akinek eddig valamiért kimaradt az életéből ez a vicces sorozat, az most egyetlen játék képében bepótolhatja az egészet. Az alkotás 2020-ban jelenik meg.


12 minutes
A 12 minutes a semmiből jött és szinte el is vitte a műsort. A felülnézetes thrillerben a férfi főhős egy időhurokba keveredik, melyben minden alkalommal át kell élje, ahogy őt és a feleségét megölik. A célunk természetesen, hogy a 12 perces időintervallumban megoldást találjunk a túlélésünkre. A program kép világáért a The Witness-szel már bizonyító Luis Antonio felel, a premier dátuma még nem ismert.


Gears 5
Természetesen a Gears 5 is kint volt az expón, ami ráadásul elég sok érdekességgel szolgált. Először is a játék szeptember 10-én jelenik meg és a fejlesztés ismét a The Coalition végzi. A másik, hogy az Escape képében egy új játékmódot kapunk, ahol egy fészekből kell kimenekülnünk társaink oldalán. Végül pedig egy csomag segítségével a Terminátor: Sötét végzet is bekerül a Gears of War multijába.



Borderlands 3 és Borderlands 2: Commander Lilith & the Fight for Sanctuary
A Gearbox Software népszerű sorozata is jelen volt a konferencián, ráadásul rögtön két alkotás képében. A Borderlands 3 továbbra is nagyon szórakoztatónak tűnik, így feltehetően a rajongók ismét hónapokat töltenek majd el vele. A második és harmadik rész közötti összekötő kapocsként szolgál majd a Commander Lilith & the Fight for Sanctuary csomag, mely a második fejezethez készül.



Elden Ring
Nem lehet szótlanul elmenni a From Software és George R. R. Martin közös játéka, az Elden Ring mellett, melyről azonban szinte semmit nem tudtunk meg a prezentáció alatt. Az biztos, hogy egy fantasy-RPG-vel lesz dolgunk, ami még nem kapott megjelenési dátumot.


Project Scarlett
A végére maradt a legnagyobb dobás a Microsoft új konzoljának képében, mely jelen pillanatban a Project Scarlett nevet viseli. A 2020-ban érkező masina 8K felbontást tud majd kezelni és egy AMD Zen 2 processzor fut majd benne. SSD-t használ, így a töltési idők drasztikusan lecsökkennek. Mindezt pedig mozgásban is láthattuk, hiszen az első cím a Halo: Infinite lesz, mely szintén kint volt az E3-on.



És hogy mi volt még? Nos, bemutatkozott a Dragon Ball Z: Kakarot, amit ismét a CyberConnect2 fejleszt; lehullt a lepel a Forza Horizon 4 LEGO Speed Champions-ról, melyet elég nehéz komolyan venni (Lego autók egy szimulátorban?); sztori-kampányt kap a State of Decay 2; Xbox One-ra is jön a CrossfireX; és a Sega a Phantasy Star Online 2-nal tér vissza a Microsoft színpadára. Ezek után várjuk a Sony válaszát, hiszen a Microsoft nagyon magasra tette a lécet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • muerte2 #16
    Szerintem merlegeltek hogy a dolognak mi a PR erteke es ezert nyilvan nem maradtak tavol. Jol tettek.
    4K monitor viszonylag ertelmes azert 200 alatt is kaphato. (HDR, freesync)
    Belepö 4K (HDR, freesync 60Hz ) 500 €alatt is van. Nyilvan nem HC gamereknek, nekik meg mindig inkabb egy 1440p 144Hz monitor a jo valasztas. Amit egy 90K-s Vega56 is röhögve kiszolgal.

    A 4K 120 fps produktumban egyet ertek, ez csak annyit tesz hogy capable (ugye elvileg). Mint ahogy az x - is 4K 60 HDR kepes (elvileg) aztan tudjuk hogy ez azert nem egeszen igy nez ki.

    Az uj gen re en is kivancsi vagyok es arra is hogy a Google mit tud elerni, bar az ar modell meg nem az igazi.

  • grebber #15
    Hm erre már tegnap írtam ,de ezek szerint nem nyomtam a küldésre..

    Mit gondolsz a sony miert nincs ott iden?

    Azt hogy a MS-nak is ezt kellett volna. Mivel ha nincs semmi nem baszakodok feleslegesen. A legtöbb játékból sima NEM ingame anyagot kaptunk rohadtul előrébb lettünk velük..

    "Hogy a 4K nem terjed Pc-n azt azert nem mondanám" De mondhatnád mert még rohadtul a FHD a toronymagas átlag... Ugyanis értelmes tv vagy 4k monitor 230+ K VGA hozzá 350k és még ekkor se garantált mindenhol a 4k 60 fps...

    "Az 1080p 30-60-120 meg 4K 30-60 at honnan vetted? " Mertem kicsit gondolkodni. Most is adott az X ereje és a lőtéri kutya se használja ki mert mentek a sebességre.Sok game-et vígan vinne a gép szebb kivitelben de nem oldották meg.

    Szerintem 4k 120 fps produktum nem lesz egyik 2020-as konzolon sem.. Max a multis címeket fogják feltolni 120ig de fhdbe.. De majd 2020 után kiderül ha már létezni fog a konzol és azokra tonnányi game..

    Mindenesetre kíváncsian várom mi lesz mit hoz az új konzol éra. Annyi tuti amint lesz becserélési akció a legerősebb xboxra beadom a One X-em :)
  • muerte2 #14
    Na ide figyelj te Gyöker!
    Ha mar te megengedted ezt a hangot magadnak. (Mint egy besertödött kis köcsög)
    Meseld el min pörögtel be ennyire?
    Hu be tudtad masolni wikipediarol/google - rol a TDP-t. Öcsem te biztos qrva nagy szaki vagy.
  • muerte2 #13
    +1
  • ugh #12
    Te nem fajsz magadnak?
  • ugh #11
    Tudom.
    Le is irom egyszeruen hatha sikerul megerteni egy ekkora pancsernek is mint te.
    A custom csip (chip) annyiban custom, hogy vesznek egy letezo asztali cpu tervet es egy gpu-t es osszekotik szerencsetleneket mindenfele bus-sal es "beleteszik" pluszban a cpu-ba gpu-ba amit ker a megrendelo (novelve a fogyasztast neha), illetve ami belefer a budzsebe. Legyartanak belole par tesztpeldanyt es megnezik, hogy viselkedik. Majd elkezdik lereszelni, hogy beferjen a fogyasztas abba tartomanyba amit a megrendelo kert. (egy mostani csucs radeon es egy rizsa nem allna meg 300 wattnal (TDP) ).
    Kiszedegetnek "magokat" a gpu-bol, visszavesznek az orajelbol stb.
    Ez azzal jar hogy csokken a teljesitmeny cserebe viszont nem zabal 300 wattot es fog mukodni uvolto hutovel a 30*25*15 centis dobozba beleganyolt cucc.
    Magyarul attol custom hogy meg van vagva mint a fos nem attol hogy valami nem foldi technologiat hasznal.

    Szerintem tul okos akartal lenni, de pont te vagy az akinek halvany fingja nincs mirol beszel.

    Nezz utana a fogyasztas (power consumption) es a keletkezo ho (TDP) kozti osszefuggesre. Ez a mai hazi feladat.

    Es felhivnam erre a figyelmed, te gyoker:
    ""A 8k az nem azt jelenti jelen esetben hogy majd egyből 8k játékokat fognak készíteni"
    ezzel mindenki tisztaban van aki kepben van egy picit is hardver teren viszont egysegsugaru janikanal ez nem igy fog lecsapodni az tuti."
    Te szuperhuman te...




    Utoljára szerkesztette: ugh, 2019.06.11. 14:27:26
  • NEXUS6 #10
    Mondjuk sok helyen írogattyák hogy nem csak az M$ prezi, de az E3 egy dögkút volt.
    Ebben a generációban a Mikró minden olyan hibát elkövetett, amit előtte a Sanyi a PS3-mal. Exkluzívok offolása, multimédia bs, senki által nem kért funkciók. A Mikró most kezd kimászni ugyan abból a gödörből, amikor Süni anno indulás után 1 évvel már felpörgött, és a PS3-mat egy jó helyre felhozta a végére.

    A konzolok érdekes állatok, igaz, hogy az AMD vonal mind CPU-ban, mind GPU-ban gyengébb, mint a PC-s Intel+ Nvidia megoldás, de az integrált memória rendszer az tényleg odabax, viszont sajna ezt a PC-n az AMD nem tudta meghonosítani. Plusz ótvar módon optimalizált játékok programok, multicore CPU esetén jó ha 4 magot támogatnak, stb. Ehhez képest az új konzolok AMD belsővel is meglepetést okozhatnak, mind a Mikróé, mind a Sünié.
  • muerte2 #9
    Tudod hogy mi az a custom chip?
  • muerte2 #8
    Aki megteheti.
  • muerte2 #7
    A fos a te szubjektiv velemenyed.
    Mondjuk ugy, hogy kivaros. Mit gondolsz a sony miert nincs ott iden? Mert meg annyi cuccot sem tudtak volna mutogatni mint az MS.
    Na nem azert mert nincs nekik futo projektjuk, hanem mert a következö konzolhoz kellenek nyitocimek.
    Itt az MS most mutogatott egy csomo viszonylag lenyegtelen jatekot, hogy legyen valami tartalom. (Jobb mint ott sem lenni)
    Hogy a 4K nem terjed Pc-n azt azert nem mondanam, bar az 1440p monitorok jo ar ertek aranya miatt talan az jellemzöbb. Azonban mar 300-400€ között kaphato 32colos 4K monitor. (En is ilyet hasznalok.)
    Az 1080p 30-60-120 meg 4K 30-60 at honnan vetted?
    Most jarunk 4K 30-60 nal a legtöbb enhanced cimmel XoX-en (Persze sok esetben dinamikus felbontassal ami akar 1800p ig is ehuzhatja ha ugy stabil a frame)
    Egy 4 szer erösebb (nyilvan szamokban) uj generacio nyilvan magasabb frame szamra es felbontasra is kepes lesz, a felhasznalo kijelzöjenek függvenyeben. A 8K kepesseg multisampling eseten pl jol jöhet meg a 4K kijelzön is.