Berta Sándor

Teljesen automatizált autókat tesztel a Volkswagen Hamburgban

A német gyártó valós körülmények között próbálja ki a gépkocsijait.

A Volkswagen összesen öt különleges, átalakított e-Golfot használ a kikötővárosban lévő tesztek során. Ez az első alkalom, hogy a társaság 4-es szintű automatizált járműveket próbál ki valódi körülmények között egy nagyvárosban. Az egyes autókat lézerszkennerekkel, kamerákkal, ultrahullámú szenzorokkal és radarokkal szerelték fel, s a kifejezetten a helyi automatizált és hálózatba kötött vezetési tesztpálya (TAVF) 3 kilométer hosszú szakaszán róják majd a kilométereket. Az egyes utak során rögzített eredményeket - az adatvédelmi előírások maximális betartása mellett - folyamatosan kiértékelik és számos belső kutatási projekt számára elérhetővé teszik. A programok többek között az autonóm közlekedésnek, az ügyfélorientált szolgáltatások tesztelésének és az egyéni közlekedés optimalizálásának a területét érintik.


Axel Heinrich, a Volkswagen konszernkutatási vezetője kifejtette, hogy a teszteknél mind a műszaki lehetőségekkel, mind a városi infrastruktúra jelentette kihívásokkal foglalkoznak. Ahhoz ugyanis, hogy a vezetést a jövőben még biztonságosabbá és kényelmesebbé tegyék, nem csupán a gépkocsiknak kell autonómoknak és intelligenseknek lenniük, hanem a városoknak is digitális ökorendszert kell kínálniuk azért, hogy a járművek kommunikálni tudjanak a lámpákkal, a forgalomirányító rendszerekkel és egymással is.

Hamburgban - a TAVF keretein belül - 2020-ra készül el a 9 kilométer hosszú tesztszakasz. Az érintett utakon olyan lámpákat szerelnek fel, amelyek támogatják az infrastruktúrák és a járművek (I2V), illetve a járművek és az infrastruktúrák (V2I) közötti kommunikációt. Ezzel a Volkswagen és a város döntő lépést tesz - a digitalizálás segítségével - a közlekedés további optimalizálása, illetve - a település területén - az automatizált közlekedés használata felé. Michael Westhagemann gazdaságért, közlekedésért és innovációért felelős hamburgi szenátor hozzátette, hogy 2,5 éven belül a városban rendezik meg az Intelligens Közlekedési Rendszerek Világkongresszusát. Örülnek annak, hogy - stratégiai partnerükként - a Volkswagen lett az új tesztszakasz első használója. Az intelligens mobilitás modellvárosává akarják tenni Hamburgot és 2021-ben számos innovatív mobilitási projektet akarnak bemutatni a világnak.


Az átépített e-Golfokban 11 lézerszkenner, 7 radar és 14 kamera van, s a rendszeres tesztvezetések során a percenként továbbított adatok mennyisége akár 5 gigabájt is lehet. Egy-egy tesztút akár több órán át is tarthat. A csomagtérben 15 laptop ereje lapul. Ez a hatalmas számítási teljesítmény és a precíz szenzortechnika gondoskodik arról, hogy a rendszer a gyalogosokat, a kerékpárosokat, a többi autót, a kereszteződéseket, az előnyszabályokat, a parkoló gépkocsikat és a sávváltásokat ezredmásodpercek alatt felmérje. Az információk sokfélesége és összetettsége ellenére a jármű szoftverébe integrált mesterséges intelligenciának minden fontos objektumot érzékelnie kell és reagálnia kell azokra, de nem válthat ki téves riasztást. A rendszer többek között a mély tanulást, a neurális hálózatokat és a mintafelismerési eljárásokat alkalmazza.

Biztonsági okokból mindegyik tesztút során jelen van egy vezető a kormánynál és folyamatosan felügyeli az összes funkciót azért, hogy vészhelyzet esetén beavatkozhasson. A tesztutak során gyűjtött eredményeket más kutatási és fejlesztési programok résztvevői is megkapják. A cél az, hogy néhány éven belül az ügyfelek számára elérhetővé váljon az árucikkek és a személyek autonóm szállítása. Ez hozzájárul majd a forgalom és a biztonság javításához. Ugyanakkor a vészhelyzetben beavatkozó sofőrök nélküli önálló közlekedéshez szükség van a jogi keretek megváltoztatására és a szükséges infrastruktúra létrehozására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #5
    Ami azt illeti, annak még a sofőrjét sem tudják lelőni. Azzal már igazán lehet aratni, ha jól irányítja aki távirányítja.
  • kvp #4
    A kiepitett halozat csak radios jeladokbol all a lampakban, de csak egyfajta tesztkent, hogy megeri-e. Ha igen, akkor az ember vezette autokba is lehetne jelfogot+kijelzot rakni.

    Maga a palya a varos turistak altal is eleg nagy szamban latogatott reszen at vezet, pl. at a torokszonyeges hidon (a raktarnegyed bejarata), el a Landungsbrucke (hajoallomas) elott, majd at St. Pauli szelen, a Reeperbahn bejaratanal. Utobbi gondolom a reszeg es/vagy bulizo gyalogosokkal valo eles tesztelesre szolgal. Ez kb. olyan mintha nallunk Budapesten a kiskorutakon es a Deak ter kornyeken jelolnek ki a tesztpalyat. Hat meglatjuk...
  • Csaba161 #3
    Nem beszélve arról, hogy az út mentén végig ki van építve egy vezérhálózat az út mentében, ez így inkább olyan mint egy villamos, vagy metró...
  • NEXUS6 #2
    Hmmm, azért egy e-golf sem olcsó. Plusz szenzorok, plusz egy szuperszámítógép a csomagtartóban. Odébb van még, hogy ebből tömegtermék legyen. Úgy tűnik még mindíg.
  • F4T4L_3RR0R #1
    Irónia on... és már látom is a királyi média vezető hírét magam előtt, miszerint migránsok által eltérített önvezető autó kísérelt meg merényletet Hamburgban... irónia off.