MTI

Magas vérnyomás ellen jót tesz a délutáni szunyókálás

A napi rendszerességgel szunyókálók vérnyomása észrevehetően csökken azokéhoz képest, akik nem élvezhetik a délutáni szieszta előnyeit - állapították meg görög kutatók, akik az Amerikai Kardiológusok Társasága 68. éves tudományos tanácskozásán mutatták be tanulmányukat.

"A délutáni alvás, úgy tűnik, ugyanolyan mértékben csökkenti a vérnyomást, mint más életmódváltoztatások. Például a só- és az alkoholfogyasztás mérséklése csökkentése 3-5 higanymilliméterrel csökkenti a vérnyomást" - idézte Manolis Kallistratos kardiológust, a voulai Asklepieion Általános Kórház kardiológusát, a tanulmány társszerzőjét a Science Daily. A kis dózisú vérnyomáscsökkentők általában 5-7 higanymilliméterrel csökkentik a vérnyomás szintjét - tette hozzá magyarázatként.

A rendszeres délutáni szieszta mintegy 5 higanymilliméterrel csökkentette a vérnyomást, ami a kutatók szerint azonos a más ismert vérnyomáscsökkentő beavatkozásokkal. Ráadásul minden 60 percnyi napközbeni alvás 3 higanymilliméterrel csökkentette a vérnyomást. "Ez a felfedezés fontos, mert egy 2 higanymilliméteres csökkenés a vérnyomásban 10 százalékkal csökkentheti a szív- és érrendszer események, mint például a szívroham kockázatát" - mondta Kallistratos.

Megfigyelésünk alapján, ha valaki megteheti azt, hogy rendszeresen szunyókál, az a magas vérnyomásra is előnyös hatással van. A sziesztát könnyen be lehet illeszteni az életmódba, nem jár semmilyen költséggel" - hangoztatta. A kutatók szerint ez az első olyan tanulmány, amely a délutáni alvás vérnyomásra gyakorolt hatását mérte fel olyan emberek körében, akiknek általában szabályozott a vérnyomása. Ugyanez a kutatócsoport már kimutatta, hogy magas vérnyomásúak esetében is kapcsolatba hozható a délutáni szieszta a magas vérnyomás csökkenésével, és esetükben kevesebb vérnyomáscsökkentőt kell felírni.

A görög szakemberek 212 ember figyeltek meg, akiknek az átlagos vérnyomása 129,9 higanymilliméter volt. Átlagosan 62 évesek voltak, a résztvevők fele nő volt. Minden negyedik résztvevő dohányzott vagy 2-s típusú cukorbetegségben szenvedett. A kutatók a nap 24 órájában rendszeresen mérték vérnyomásukat, feljegyezték, hogy sziesztáztak-e - ami átlag 49 percnyi alvást jelentett -, milyen volt az életmódjuk - alkohol-, kávé-, sófogyasztásuk, fizikai aktivitásuk -, mérték pulzusokat, az artériák rugalmasságát és végeztek náluk szívultrahangot is.

Megállapították, hogy általánosságban 5,3 higanymilliméterrel csökkent a szisztolés vérnyomás azoknál, akik sziesztáztak, azokhoz képest, akik nem. Előbbiek esetében a vérnyomás 128,7/76,2, utóbbiaknál 134,5/79,5 volt. Közvetlen egyenes arányú összefüggést mutattak ki az alvás időtartam és a vérnyomás között, minden egyes óra a vérnyomást 3 higanymilliméterrel csökkentette. Kallistratos hozzátette, hogy további vizsgálatok szükségesek eredményeik megerősítésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RedDragonist #7
    Érdekes gondolat, hogy a délutáni szieszta enyhítheti a magas vérnyomás állapotát. De a legtöbb országban, köztük Magyarországon is, nincs lehetőségünk napközben aludni. Jobb más módszerekkel kezelni, hogy ne rúgjanak ki a munkahelyről. Én például természetes Kardisel kapszulákat szedek, és mindenkinek ajánlom, aki hipertóniával küzd. Nagyon hatékony szer, amely megkönnyítette az életemet.
  • Ender Wiggin #6
    A spanyolok 47%-nak (ffi 49%, nő 45% - talán mert az asszony felbassza magát, hogy a faszi nem csinál semmit, aztán veszekednek?) magas a vérnyomása, pedig sziesztáznak a meleg miatt...
  • csicso82 #5
    Enélkül is meg lehet lenni, de lenne egy fontos feltétele: légkondicionált munkahelyek. 23 celsius fokban hatékonyabb dolgozni mint 30-ban.
  • end3 #4
    A déli országokban a meleg miatt amúgy is tömegesen alkalmazott módszer a délutáni vérnyomásenyhítés. Csak ennek jóságát a munkarőnyúzásban lassan fejlődő, vadkapitalista munkáltatókkal is el kéne valahogyan fogadtatni. (Ezek meggyőző érvek lehetnek. A szakszervezet népszerűsége is növekedhet, ha tárgyalási alapnak használják.)
  • Zoliz #3
    A tudósoknak meg kell élniük valamiből.
  • lamer the true #2
    Na igen de ezt az asszony orra alá tudod dörgölni, ha épp valami melót akarna rád sózni!
  • Tinman #1
    Aztaqrva :-DDD

    Ehhez aztán kellett kutatás, meg rá támogatás mi?

    Tehát ha d.u. nem csinálok semmit, nem ér stressz, nem dolgozom, nem kergetem a gyereket, nem hajtok az autópályán, hanem döglök az ágyban, akkor csökken a vérnyomásom. Sosem gondoltam volna