Gyurkity Péter

Hadrendbe lép az orosz lopakodó

A Szuhoj bejelentette a Su-57 típus hadrendbe állítását, mely hiperszonikus rakétái miatt ad okot aggodalomra. Kész az amerikai haditengerészet lopakodója is.

A tavalyi év második felében írtunk arról, hogy alakulóban van a kínai lopakodó bombázó, ezt azonban az elmúlt hónapokban felülírta a hiperszonikus rakétákkal való orosz fenyegetés, majd pedig az amerikai és orosz kilépés az úgynevezett atomalkuból. Nem véletlen, hogy a Szuhoj éppen most jelentette be a Su-57 típus hadrendbe állítását, bár a telepítés még eltarthat egy darabig.

Orosz hírügynökség számolt be a cég vezérigazgató-helyettesének kijelentéséről, amely szerint a légierő idén, valamikor augusztus környékén kaphatja meg az első, immár sorozatgyártásból kikerülő lopakodó vadászt. Ezzel kapcsolatban fontos leszögezni, hogy prototípusok már most is léteznek, ezeket pedig nemcsak éles teszteken, de valós harci körülmények között is bevetették (hiszen több gép is látogatást tett Szíriában, amely a tökéletes helyszín az új fegyverek kipróbálása, ezt pedig minden létező fél ki is használja), vagyis ennek alapján vélik úgy, hogy a típus kész a hivatalos hadrendbe állásra. Az illetékesek szerint az idei év második felében 15 gépre szóló szerződés létezik, bár a gyártó részéről megemlítették, hogy a második sorozatgyártott gépet 2020 elején szállítják majd le.


Az amerikai fél többek között a hiperszonikus rakéták miatt tart az új típustól, amely már az ötödik generációt képviseli, fejlett radarrendszerrel és számítógéppel, alacsony észlelhetőséggel, kompozit komponensekkel, valamint új elektronikával és fegyverekkel. A típus állítólag egyszerre 60 célpontot követhet, ezek közül egyszerre 16-ot vehet célba, a hiperszonikus rakétákat pedig a következő évtized elején szerelhetik majd fel a gépekre – ezek egyes amerikai vélemények szerint megkerülik a jelenleg létező rakétavédelmi rendszert, így különösen veszélyesek. A várakozások arra utalnak, hogy a Su-57 az eurázsiai régióban jelenik majd meg, ez a típus a gyártó szerint nagyjából az F-22 költségének felét emészti majd fel (ez utóbbi darabonként 146 millió dollár körül van).

Az amerikai haditengerészet eközben az új saját lopakodó nekik szánt változatának harckész állapotát jelentette be, amely a teljes meglévő flottára vonatkozik. A szintén ötödik generációs gép kifejlesztését és szolgálatba állítását célzó program eddig 406 milliárd dollárba került, itt azonban több szövetséges ország együttműködésére is számítanak, amelyek között Ausztrália, Szingapúr, Japán, illetve Dél-Korea is megjelenik, ahogy szépen körülveszik a J-20 típust fejlesztő Kínát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kelta #36
    Ha így lenne, elhiheted egy szavam se lett volna...
  • molnibalage83 #35
    Azokat magyarázza nekem tévesen, amik a linkelt anyagban ott vannak kifejtve. Pusztán erre reagáltam.

    Senki nem mondta, hogy nincs, de a kommentjei eléggé félremnnek, félig igazak és abból extrapolált, stb.
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2019.03.16. 15:13:50
  • Kelta #34
    Ok, értesz a témához, de
    1: kisebb arccal talán hitelesebb lenne, meg szimpatikusabb
    2: rajtad kívül is vannak akik láttak már haditechnikát
  • molnibalage83 #33
    Te most tényleg nem érted? Mintha egy ELTE-s matekprofnak magyaráznád az összeadást úgy, hogy pontatlanok az infóid.
  • molnibalage83 #32
    Nem, nem keverem M0.9 sebességgel indított AIM-9M nem képes közepes magasában elérni az M3.0-át úgy, hogy a hajtóműve 5 sec-ig megy. Hogy a fenébe lenne képes erre a 0 kezdősebességű tengerszinten indított MANPAD?

    Nem keverek én semmit.
  • t_robert #31
    preventiv infra csapdát akkor használnak, mikor leszálló gépek esetében a megközelítése a reptérnek kockázatos. akkor elkezdi a leszálló gép az infra csapda kioldás. Ezek föleg teher és csapat szállítók voltak. Ilyet használtak például az oroszok afganisztánban a kabuli reptérre való leszállás közben. Ahogy közelített a gép a reptérhez és már alacsony magasságban volt elkezdet kettesével kidobálni az infra csapdákat. Mivel a felkelök fel voltak fegyverezve Stinger rakétával. Így amikor a gép elkezdett süllyedni és lassulni igyekezett kivédeni a rakétát. Ennek ellenére lelöttek jó pár szállító gépet a felkelök. Viszont a harci gépek nincsenek felszerelve sok száz infra csapdával legfeljebb pár tucat van rajtuk, ami 3-4 sorozat kivetésére elég. Így akkor kezdik kilőni őket mikor azt érzékelik, hogy megcélozták őket. Vagyis egy gép fél-egy perc alatt felhasználja az infra csapdáit, ha folymatosan lövi öket kifele. Mivel kevés van nem lehet öket szórni vaktában, mint bolond a csillagszórót....
  • t_robert #30
    igla
  • t_robert #29
    tessék a link.. ott van pár típus összehasonlítása a repülési sebességnél általában van egy átlag sebesség és van egy peak sebesség ami jelen esetben csúcs sebességet jelent. például a 9K38 Igla /SA-18 esetében ez avarage/peak sebesség 600(1300) az első az m/sec a zárójelben a mérföldben mért sebesség a peak(csúcs) meg 800(1800)
    szerintem te tudod mivel kevered? a helikopterekről kilött levegő-föld nem irányított rakétákkal, melyet konténerekből lönek ki földi célok ellen néha sorozat vetőszerüen. Vagy 57 milliméteres SZ-5 vagy 80 mm-es SZ-8 as rakétákkal. A kisebb SZ-5ös valüban csak 1,1 másodpercig gyorsít aztán röppályán repül tovább, asz SZ-8as meg úgy 2 másodpercig gyorsít és nagyjából 470-650 m/secre gyorsit fel úgy 2 mp égés idő alatt.... bár a 650 m/sec is közelit a kétszeres hangsebességhez....
  • molnibalage83 #28
    Mondom, annak fényében, amit linkeltem, tényleg nekem magyarázod a preventív infracsapdázást és a többit? Kérlek olvasd végig a IR vezérlés és a MANPAD részt a csapatlégvédelemnél és a HMZ értelmezését is.
  • t_robert #27
    bár léteznek járműről indítható változatok is az tény