Szekeres Viktor

Itt vannak 2018 legjobb filmjei és színészei

A Bohém rapszódiáé lett a legtöbb Oscar, a második legtöbb díjat pedig a Fekete párduc, valamint egy fekete-fehér film vitte haza. És még Pókember is nyert.

Láttad a Zöld Könyvet?
  • Igen.
  • Nem, de meg fogom nézni.
  • Nem, és nem is tervezem.
Ma hajnalban kihirdették a 91. Oscar-díjat elnyerők névsorát. A díjkiosztó gálát, aminek ezúttal nem volt műsorvezetője, a Los Angelesben lévő Dolby Theatre-ben rendezték, és több, mint 200 tévés piacon közvetítették, köztük a hazain is, hiszen a Moziverzum élőben adta a gálát. A legjobb filmnek járó díjat a Zöld könyv vihette haza, teát az Argo után ismét olyan alkotás nyert, aminek a rendezőjét még díjra sem jelölték.


Tavaly rengeteg jelölést kapott A víz érintése, idén 10 volt a maximum, s a meglehetősen ellentmondásos nominációk után azt is megállapíthatjuk, hogy a díjak is erősen szórtak, hiszen egyetlen film sem vitt haza négynél több elismerést, ráadásul a Bohém rapszódia is olyan kategóriákkal lett mennyiségi király, mint a hang, a hangvágás, valamint a normál vágás (ami persze kiemelten fontos) - utóbbi esetében minden bizonnyal a koncertfelvételek győzték meg a szavazókat, nem pedig a nagyon esetleges közös beszélgetés a zenekar tagjaival, ami az egyszerre nem jelen lévő szereplők miatt komikusan rosszul van összerakva.

Az Oscar kapcsán még mindig előfordul, hogy egyesek "oscaroznak" és bezzegeznek, ami elég abszurdan hat, hiszen a díjazottak nagy része (a fő kategóriások mindenképp) nem az Oscar "találmányai", a legtöbb film és színész sokadik díját nyeri a díjszezonban, és ennek köszönhető, hogy a fogadóirodák bizonyos győztesekre igen kevés pénzt fizettek. Idén például a Golden Globe a fő győztest, a rendezőt, valamint a 4 diadalmaskodó színészből 3-at "eltalált", mint ahogy a két díjátadón az animációs győztes, a legjobb forgatókönyvíró kiléte, valamint a legjobb idegen nyelvű film és betétdal is megegyezett. Viszont ezúttal a szombati független filmes Spirit Awardson a tavalyival ellentétben nem igazán az Oscar-díjazottak győzedelmeskedtek, sőt, a győztesek többsége nem is nagyon volt jelölve, mindössze Regina King és a Roma duplázott. (Ez annak köszönhető, hogy stúdiófilmként a Bohém rapszódia és a Zöld könyv ott eleve szóba sem jött.)


Ilyen előjelek után nagy meglepetésekről nem is lehet beszélni, inkább csak pár kétesélyes kategória esetében kapcsán - mondhatni ilyen volt a legjobb film is, ahol két, igencsak ellentmondásos, közel sem olyan kritikuskedvenc film között dőlt el a verseny, mint egyébként szokott - a Zöld könyv és a Bohém rapszódia is kapott bőven hideget, és még véletlenül sem csak a készítők kapcsán. Hasonlóan többesélyesek voltak a "hangos" kategóriák (végül a Queen-film lenyomta a sokkal profibb körülmények között rögzített Csillag születiket, valamint a Romát, amiben kiemelt jelentőséggel bírtak a zörejek), valamint a díszletek és jelmezek (mindkettőt behúzta a Fekete Párduc), főleg azért, mert előbbiek esetében a sok CGI közül nem nagyon lehetett látni a valódi elemeket, míg például a Roma esetében egy hatalmas díszletet húztak fel.

Az est legnagyobb (és sokak szerint legkellemesebb) meglepetését a női főszereplői kategória szállította, amiben Glenn Close hetedik Oscar-jelölését sem tudta díjra váltani - helyette Olivia Colman nyert, és húzta be a legtöbb, szám szerint 10 Oscarra jelölt A kedvenc egyetlen elismerését. Egyébként a 4 díjat nyerő Bohém rapszódia mellett a Fekete Párduc, a Roma és a Zöld könyv kapott még három díjat. Az "egyesek" közül a legjobb vizuális effekteket szállító Első embert érdemes még megemlíteni, valamint azt, hogy ismét mexikói rendező vitte haza az Oscart - valahol döbbenetes, hogy a legutóbbi hat rendezői díjból 5-öt nyert mexikói, és az is, hogy 2010 óta csak egy egyesült államokbeli győztes volt.


A jelölt filmek kapcsán érdemes elmondani, hogy a közönség szokás szerint nem mindegyikre talált rá, bár most igazán alacsony bevételt egy főkategóriás film sem ért el - nyilván a Netflixes Roma kivételével. Természetesen a popcorn filmek arattak, a Fekete Párduc Amerikában 700 millió dollár bevételt hozott, de a két zenés darab (Csillag születik, Bohém rapszódia) is 200 millió fölé jutott, a többiek közül a Zöld könyv 70, a Csuklyások 49, az Alelnök 47, A kedvenc pedig 32 milliós számokat produkált a díjátadóig. Érdekesség, hogy Amerikán kívül a Queen-film egy hajszállal több pénzt termelt, mint Marveles vetélytársa (647 kontra 646 millió dollár), s míg A kedvenc és a Zöld Könyv 50, illetve 75 millió közelében jár már, addig az Alelnök érthetően nemzetközileg még a 20 milliót sem érte el.

A 2018-es Oscar-díjas filmek kategóriánként - a jelöltek listáját itt lehet elérni.

Legjobb film: Zöld könyv - Útmutató az élethez
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón – Roma
Legjobb férfi főszereplő: Rami Malek – Bohém rapszódia
Legjobb női főszereplő: Olivia Colman – A kedvenc
Legjobb férfi mellékszereplő: Mahershala Ali – Zöld könyv - Útmutató az élethez
Legjobb női mellékszereplő: Regina King – If Beale Street Could Talk
Legjobb eredeti forgatókönyv: Zöld könyv - Útmutató az élethez
Legjobb adaptált forgatókönyv: Csuklyások - BlacKkKlansman
Legjobb idegen nyelvű film: Roma (mexikói)
Legjobb operatőr: Roma
Legjobb vágás: Bohém rapszódia
Legjobb látványtervezés: Fekete Párduc
Legjobb jelmeztervezés: Fekete Párduc
Legjobb smink: Alelnök
Legjobb eredeti filmzene: Fekete Párduc
Legjobb betétdal: Csillag születik: Shallow
Legjobb hangkeverés: Bohém rapszódia
Legjobb hangvágás: Bohém rapszódia
Legjobb vizuális effektusok: Első ember
Legjobb animációs film: Pókember - Irány a Pókverzum
Legjobb dokumentumfilm: Free Solo - mászókötél nélkül
Legjobb rövidfilm: Skin
Legjobb animációs rövidfilm: Bao
Legjobb rövid dokumentumfilm: Period. End of Sentence.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #16
    +1
    Eleve egy übermodern királyság, de közben törzsi társadalmi szokások vannak...
    Pontosan ahogy mondtad, egy közhelygyűjtemény a fekákról.
  • NEXUS6 #15
    A fekapárduccal nem az a gond, hogy rossz film lenne. Gyak egy képregényfilmszerkesztővel készült tucattermék, amivel mondjuk manapság már elég jó anyagokat összehoznak futószalagon. Eddig OK.
    A fő gond az hogy ez a film NEM a feketékről, az afrikai és az afroamerikai kultúráról szól, hanem ez egy selejtes közhelygyüjtemény ahol a feketék nem úgy élnek és viselkednek, ahogy az belőlük, mint emberből fakad, hanem ezerrel megy a niggerkedés, gettóskodás.

    A titkos királyság csúcsemberei Amerikába mennek és mit csinálnak? Gyak lemásolják Eddie Murphi vígjátékát és mennek a gettóba gengszterkedni! Nem elmennek egy 5 csillagos hotelbe és üzletemberekkel tárgyalnak egy medence mellett koktélokat szürcsölgetve. Nem, ők fegyvernepperkednek egy lepukkant környéken. Gratula, Martin Luther King forog a sírjába!!! Ezért érdemes volt harcolnia, hogy a feketéket végre emberszámba vegyék a fehérek. Ide jutottunk, az a fekete kultúra, hogy legalább a filmen elfogadjuk a devianciát, a bűnöző életmódot. Csakhogy ezt frankón nem ők választották, hanem a hátrányos helyzetük kényszeríti azokra, akik képtelenek ebből a szituból kitörni!
    Ez egy szégyen!

    Aztána királyukat is hogy választják? Tán ki a legjobb vezető, ki hoz jó döntéseket? Áááá. Akkor ki nyert valami hatalmas háborút? Hülyevagy! Neeem, hanem egy sztenderd faszméregetős utcaibunyóban. Ja szép jelmezes amazonok között persze. Ezért jött az Oszkár. LOL

    Az a gáz, hogy ezek után A zöld könyv alkotói, hasonló, de komolyan megfogalmazott mondanivalóval csak szégyenkezve úgy tesznek, mintha ott se lennének.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.02.27. 17:44:44
  • ostoros #14
    Igen, szerintem is. Pont azért kérdeztem, hogy minek értelmezed félre?
  • kalapos01 #13
    "A szövegértés ismét nem megy egyeseknek. Jelezném, hogy a BP nem a "legjobb film" kategóriában nyert,"

    és most keresem a kommentet, hogy ki írt vagy utalt olyasmire, hogy a BP a legjobb film kategóriában nyert. Hogy egy klasszikust idézzek, "A szövegértés ismét nem megy egyeseknek.".

    "Egy retek sz*r fimnél is alakulhat úgy, hogy egy szakmai kategóriában adott évben nem volt jobb alkotás! "

    Igen. És tudod, hogy ilyenkor mi szokott lenni az Oscaron? Hogy a retekszar filmet nem jelölik. Hanem minden kategóriában ugyanabból a 10 filmből választanak jelöltet - kivéve pár technikai. Vagy gondolod, hogy pont a legjobb filmes jelölteknél volt épp a legjobb vágás? És nem valami esélytelennél? Az Oscaron nagyon ritka (bár előfordul), hogy egy retekszar film esetében elismerik, hogy annak egyetlen aspektusa kiemelkedő volt. Inkább, ha valami tíz jelölést kap, akkor megdobják a tizenegyedikkel is, mert kéznél van a címe.

    Azon most lépjünk túl, hogy mint írtam, és a BP egy csomó embernek nagyon bejött (nyugi, értem, hogy neked nem, ha láttam volna, én sem hiszem, hogy szerettem volna, mint ahogy a többi ilyen vackot sem), de nézd meg milyen díjakat nyert. Göransson kurva jó, de a First Man zenéje ellen elég necces volt a sikere - igaz, utóbbit nem is jelölték talán. Persze, szubjektív a dolog, de a BP jelmezei?? Komolyan? Ez nem mennyiségi díj.
  • kalapos01 #12
    Én ezt készséggel elhiszem neked, mint ahogy azt is, hogy sokak szerint meg a legjobb volt (azt mindenki látta, hogy a kritikusok. bár mindegyik Marvel-cuccért oda voltak, ezt szerették legjobban) - mindenki mást keresett és látott benne, más alapján ítélte meg.
  • kalapos01 #11
    Ebben a kommentben az a legérdekesebb, hogy a filmeket nézni kell ahhoz, hogy tudd, hogy unalmasak. Tehát vagy mégis nézed őket, vagy nem tudod, hogy unalmasak. Számomra például a GTA halálunalmas. Nem is tudom, hogy mit lehet rajta élvezni. Oké, sosem játszottam vele, de ettől még mindenki tudja, hogy van alapom ezt mondani, nem?:)

    A legviccesebb pedig az, hogy az NFL-t hozod fel ellenpéldának, ami aztán végképp unalmas lehet egy átlagembernek. 40 másodperc készülődés, 3 másodperc akció. Ez 10-szer, majd 3 perc reklám. Egy 3 órás közvetítésben az akció 35 perc. Mondom ezt úgy, hogy én is NFL-t néznék egy film helyett, naná.
  • TokraFan #10
    Természetesen nem ezt írta, de a szövegértelmezés képességének hiánya nagy probléma ma magyarországon...!
  • ostoros #9
    Tényleg ezt írta?
  • Sequoyah #8
    Szoval te nem szereted a filmeket, ezert mas se szeresse...
  • TokraFan #6
    A szövegértés ismét nem megy egyeseknek.
    Jelezném, hogy a BP nem a "legjobb film" kategóriában nyert, hanem a Legjobb látvány/jelmeztervezés, illetve fimzene díját vitte el! Egy retek sz*r fimnél is alakulhat úgy, hogy egy szakmai kategóriában adott évben nem volt jobb alkotás! Jelen esetben, nyilván attól, hogy a BP egy nyilvánvalóan gyenge film, a látványvilágát megalkotók még megérdemelten nyertek!

    Ezek speciális szakmai díjak, ahol nem magát a filmet díjazzák ezekben a kategóriákban!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.02.25. 17:06:21