SG.hu

Rengeteget költenek hardverre a magyar e-sportolók

Folyamatosak a viták arról, sportnak tekinthető-e a versenyszerű videojáték használat. Közben pedig az iparág egyre erősödik: már 24 milliárdos éves forgalmat tudhat magáénak.

A játékok közül repülőstartot vett idehaza is a PuBG és a Fortnite, játékplatformot tekintve pedig erősödik a konzolok részesedése, de nem ez az egyetlen átrendeződés tavalyhoz képest. Az eNET immáron harmadik éve kutatja, hogy kikből áll a hazai e-sportolók köre, hogyan és mennyit játszanak, és emellett, mennyit is költenek a hardcore gamerek. Az e-sport ágazat forgalmának összesítésében a következő területek szerepelnek: a videojáték vásárlásra fordított összeg, a játékokhoz kötődő hardver és periféria vásárlás, a játékban való költés és a játékokhoz kapcsolódó vásárlások, mint például ajándéktárgyak, logózott termékek forgalma. 2018-ban e négy területre - az e-sporthoz köthetően - összesen 24 milliárd forintot költöttek a hardcore gamerek.


Az eNET videojáték kutatása 42 milliárd forintos teljes forgalmat jelzett a hazai videojáték piachoz kapcsolódóan. Ez azt jelenti, hogy miközben a hardcore gamerek a videojátékkal játszóknak csak egytizedét teszik ki, addig ők hozzák a teljes videojáték piac forgalmának a 60%-át. És hogy melyik terület köszönhet legtöbbet az e-sportnak? Főként a hardver és periféria gyártók, mely területen az éves forgalom 10,7 milliárd forint volt. De az iparág számíthat a hardcore gamerekre a játékvásárlásokban is: míg a videojátékozóknak csak egy kisebb része az, aki fizet is a játszott videojátékért, addig tíz hardcore gamerből kilenc vásárol videojátékot – 2018-ban erre éves szinten 7,8 milliárd forintot költöttek.

A kutatásban azokat tekintik hardcore gamereknek, akik játszanak e-sport játékot, versenyzők, vagy részt vettek már offline e-sport rendezvényen – ez a kör jelenleg 425.000 főre tehető Magyarországon. Az elmúlt egy évben nem változott érdemben a hardcore gamerek száma, azonban a játékszokásaikban mutatkoznak eltérések.


Az e-sport játékokat továbbra is döntően PC-n játsszák, azonban kopik ennek a platformnak a kizárólagossága: míg 3 éve még a hardcore gamerek 90%-a PC-n játszott, addig mára ez az arány 82%-ra csökkent. Feljövőben vannak eközben az egyéb platformok, azok közül is a konzol és az okostelefon játékra való használata: mára a hardcore gamerek 19%-a játszik e-sport játékot konzolon, és 24%-uk okostelefonon. A konzol pedig további erősödésre számíthat, hiszen nagyjából három gamer közül egy tervez konzolvásárlást a közeljövőben.

Továbbra is a LoL, a CS:GO és a Hearthstone a leggyakoribb játék a játékosok körében, ehhez a hármashoz zárkózott fel negyedikként a PuBG. Az elmúlt év egyértelmű nyertesei a PlayerUnknown’s Battlegrounds (PuBG) és a Fortnite. Utóbbival 2017 őszi megjelenése óta már hatból egy hardcore gamer játszik. A PuBG szintén erőteljes növekedést produkált, jelenleg a Hearthstone-tól alig lemaradva a népszerűségi lista negyedik helyén áll. A „régi” játékok közül a Dota tábora folyamatosan csökken, már csak a leghűségesebb rajongók játszanak ezzel a játékkal.


A hardcore gamerek 11%-a tekinthető versenyzőnek: jellemzően online versenyeken indulnak, de az offline versenyeken való részvételük sem elhanyagolható. Bár az e-sport világviszonylatban is nagy üzlet, Magyarországon még kevés az igazán nagy volumenű, magas pénzdíjakkal járó verseny. A hazai versenyzőknek sem elsődleges motivációja a pénzkereset: ugyan a versenyzők fele pénzkereseti lehetőségként tekint a versenyzésre, ennél erősebb motiváció a fejlődés, a saját határok feszegetése és a versenyzés szeretete: tízből 6-7 versenyzőt ez hajtja előre.


És mit várhatunk azoktól, akik jelenleg még nem játszanak versenyszerűen? Ennek a csoportnak is komoly ambíciói vannak a versenyszerű e-sport játékokkal kapcsolatban, hiszen négytizedük rövid- vagy hosszú távú tervei között szerepel az e-sportolóvá, versenyzővé válás lehetősége.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • twinr #11
    És a sakkot még ki is hagytad!
  • Mat666 #10
    Még mindig jobb a valaki ezt az esportot nyomatja és nem a kocsmát meg a drogot.
  • Xsillione #9
    "Semmi, amit ulve lehet uzni."

    Remek megmondó vagy, tehát nem sport
    -kajakozás
    -evezés
    -A teljes motorsport téma (földön, vizen és levegőben)
    -Paralimpiai sportok nagyrésze
  • Sir Cryalot #8
    Ú de menő az esporft
  • lamer the true #7
    A kommentek alapján úgy néz ki mindenki tisztában van ezzel az e sport baromsággal, annak ellenére, hogy gondolom mindenki itt keményen tolta / tolja a játékokat.

    Sajnos az egész napos fotelben tespedés és játék bár remek szórakozás, de nem jó az embernek ellenben rengeteg pénzt lehet róla húzni.
    Nyilvánvalóan ezért tolják a cégek a médián keresztül.

    Na persze vannak példák, hogy idézem "amikor esportból kurva nagy dolgok sülnek ki", de ahogy a lottó esetében is ez nem igaz az elsöprő többségre.
  • muerte2 #6
    Amig az e Sport Milliardos üzlet addig van E-sport. :D:D
    En tavollatasban indulnek abban egesz jo vagyok, azt mondta a doki is. :D
  • Ender Wiggin #5
    Azért vannak olyan példák, amikor esportból kurva nagy dolgok sülnek ki. William Byron vagy Ty Majeski az iRacingnek köszönhetően jutott a NASCAR-ig.
  • Macropus Rufus #4
    na akkor már mindent leírtatok. :)
    de pontosan ez van. E-Sport baszod? Jó, hogy nem fogják a srácokat a Fifa eredményi alapján mondjuk Ronaldohoz hasonlítgatni. Vitz az egész.
  • ugh #3
    Nincs olyan hogy e sport.
    A sakk se sport, ahogy a kartya sem.
    Semmi, amit ulve lehet uzni.
    Alvas vilagbajnoksag mikor lesz?
    Ez a sok kis kocsog csak azert ragaszkodik ahhoz, hogy o esportolo, hogy ne egy egesznap segget egy szekben mereszto, elvarazsolt, balfasz kockanak tunjon.
    Pedig kispofam, az vagy....

    Utoljára szerkesztette: ugh, 2019.02.27. 12:43:51
  • Cefet #2
    +1