SG.hu

Praey for the Gods

Kiadó: No Matter Studios
Fejlesztő: No Matter Studios
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2500K 3,3 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 940 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7870 grafikus kártya, 6 GB RAM, 20 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7 3770 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8350 4 GHz-es processzor, Nvidia GeForce GTX 770 vagy ATI Radeon R9 290 grafikus kártya, 8 GB RAM, 20 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Shadow of the Colossus, Rime
Kategória: akciókaland

Újabb művészi megközelítésű, erőteljesen gondolatébresztő indie játék érkezett a Praey for the Gods képében, ami nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy a legendás Shadow of the Colossus nyomdokaiba lépjen. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy sikerült-e neki!

Egészen pontosan 14 évvel ezelőtt – ami Európában inkább 13 – hatalmas dolgok történtek a játékvilágban. A konzolpiacot keresztben-hosszában letaroló PlayStation 2 ugyanis a végnapjait élte, a küszöbön már kopogtatott a brutális erőforrásokkal kecsegtető PlayStation 3, és mint minden generáció végén, ebben az átmeneti intervallumban születtek a legérdekesebb, az aktuális hardver képességeit a végsőkig kihasználó alkotások. Ekkor látott napvilágot a nagyszerű Ico által már komoly hírnevet szerzett Fumito Ueda, avagy a Team Ico csapatának védő szárnyai alatt a Shadow of the Colossus című videojáték, ami túlzás nélkül új határokat húzott a virtuális világok kiterjedése, a lehetőségek, hovatovább a megjelenés tekintetében egyaránt.

Az orbitális kolosszusokkal való harc egy igazán emlékezetes alkotásként maradt meg sokakban, és bár az élményt csak a konzolosok kapták meg, a játék híre minden platformra eljutott, ami nem véletlen, hiszen ekkora fenevadakkal korábban még soha sem tudtuk összeakasztani a bajszunkat. Sőt mi több, kis túlzással azóta sem, hiszen bár a Monster Hunter elég derekasan eltolta ebbe az irányba az élményt – hozzátennénk, hogy a Capcom műve kicsivel előbb létezett, mint a Shadow of the Colossus –, de a kifejezett klónjátékok valamiért nem igazán akartak elszaporodni, sőt még csak folytatást sem kapott az első rész. Ezért lepődtünk meg nagyon, amikor egy aprócska indie brigád, a No Matter Studios bejelentette, hogy ők megpróbálják a lehetetlent, és saját ötletekkel, északi mitológiával színesítve elkészítik a Shadow of the Colossus szellemi örökösét.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Amint azonban várható volt, egy aprócska stúdió igazán nehezen tud megbirkózni egy ilyen hatalmas feladattal, és bár a Praey for the Gods még csak korai változatban létezik, de ha csak nem marad még legalább 10 évig ebben az állapotában, akkor ennél sokkal többre vagy jobbra nem is számíthatunk tőle. Persze különösen nagy problémák az alapvető hiányosságokon és a tonnányi bugon kívül természetesen már nincsenek a játékkal, de ezt a kijelentést is érdemes egy olyan szűrőn keresztül kezelni, hogy akit nem kap el a hangulata, a saját gondolatainkból merítő története, vagy nem ismerte a Shadow of the Colossust, az biztosan másképpen vélekedik majd róla.

Merthogy ebben a játékban legfeljebb a címből kiindulva tudunk következtetni egy kicsit a cselekményre, lévén főhősünk egy névtelen idegen harcos, aki egy, az örök téltől és fagytól látszólag teljesen kihalt földrészre érkezik, hogy ott a segítségünkkel megkezdje a környék felfedezését, valamint saját sorsának kovácsolását, mindezt egy túlélőtúra részeként. A játék már a megjelenés és a fagyos hangulat tekintetében is erőteljesen az említett PS2-es klasszikusra épül, azonban a felfedezés, a folyamatos rejtélyek és az előre a szánkba adott történet hiánya miatt a Rime neve is gyakran beugorhat majd, noha itt fejtörők és feladványok nem igazán lesznek, cserébe a túlélés, valamint a harc kapja a központi szerepet. Valamint a folyamatos barangolás, a fagy birodalmának felfedezése és titkainak megismerése, hiszen garantáltan hosszú órákat el lehet majd tölteni a játékban úgy, hogy fogalmunk sem lesz, mi járatban vagyunk éppen, illetve melyik a helyes ösvény.

Bár a kinézet mérföldekkel szebb is lehetne, azonban a fejlesztők a legtöbbet próbálták meg kihozni a lehetőségekből, amit többnyire a hangulattal egyensúlyoztak. Merthogy hóviharokat ilyen megvalósítással talán még soha nem láthattunk korábban, de ennél sokkal nagyobb pozitívum, hogy nem kell órákat a semmiben járkálnunk, hogy valami rejtélyes, megvizsgálásra alkalmas területtel vagy építménnyel találkozzunk. Ez a különleges fantáziavilág ugyanis kellemesen tartalmas, nagyszerűen képes hozni a téli hangulatot, és ha elég kreatívan állunk hozzá, akkor hibái és hiányosságai ellenére képes lesz úgy beszippantani minket, hogy észre sem vesszük majd, milyen gyorsan repül benne az idő.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

A Praey for the Gods játékmenete ugyanakkor nemcsak a felfedezésből vagy a rejtélyes dolgok tanulmányozásából áll, hanem mellette a túlélés, valamint a küzdelmek is fontos szerepet kaptak benne. A túlélőelemek a cudar környezet miatt talán a legkevésbé sem meglepőek, azonban miközben valamiféle eltűnt civilizáció nyomaiban járunk, és karakterünk gyakran térdig süllyed a hóban, vagy alig tud előrehaladni a hatalmas szélviharban, csak nagyon ritkán érezzük majd, hogy az életfunkcióknak valódi szerepük van.

Az étkezés valóban nagyon fontos, lehet gyűjteni bogyókat, de vadászhatunk állatokra, megsüthetjük a húsukat, azonban az alvás már egyenesen feleslegesnek tekinthető, és a felmelegedésre sem lesz nagyon szükségünk. A készítők érezhetően nem akartak olyan mélységekig merészkedni ezen a téren, mint például a The Forestben, márpedig az ökoszisztéma és a rendelkezésünkre álló dolgok – egy csipetnyi craftrendszerrel feldobva – lehetővé tették volna számunkra a túlélés legmagasabb szintjeinek megélését is. Több órányi játék után mégis azt mondjuk, hogy a Praey for the Gods kapcsán éppen elegendő ilyen mértékben beleásni magunkat ebbe a dologba, ellenkező esetben a minden területen rejtélyekkel és érdekességekkel szolgáló földrész felfedezésének rovására ment volna a dolog. Így is gyakran nehézkessé válik majd a régiók közötti közlekedés, aminek az oka, hogy hősünk mozgása vagy hegymászó funkciója messze nem olyan kifinomult, mint például az Assassin’s Creed-sorozatból ismert főszereplőké. Nem rossz, amit látunk, ellenben sokszor szenvedünk majd azzal, hogy megmásszunk egy magas hegyet, ez pedig akkor is igaz lesz, ha van nálunk egy csáklya, amivel lehetőségünk nyílik kampós kötelet kilőni bizonyos pontokra, és egy gombnyomásra felrántani magunkat akár több emeletnyi magasba is.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Bár ez alaposan leegyszerűsíti majd a közlekedést a magaslati pontok között, azonban nem árt spórolni a használatával, hiszen a játékban minden kopik majd – méghozzá meglepően gyorsan –, a csáklya mellett tehát fegyvereink is csak korlátozottan alkalmazhatók a harcra, emiatt pedig érdemes egyszerre több kardot, íjat és egyebet magunknál tartani. Javítani ugyanis nem lehet őket, sőt fejleszteni sem nagyon, de a ruháink szerencsére kivételt képeznek ez alól, így megfelelő szövet, kötél és egyéb segítségével ellenállóbbá tehetjük magunkat a hideggel vagy az ellenfelek támadásaival szemben.

Merthogy a túlélés, a felfedezés és a gyűjtögetés mellett meglepően gyakran kell majd harcolnunk is a Praey for the Godsban! Bár a játék harcrendszeréről számtalan jellemzés olvasható a világhálón, mi mégis az arany középutat képviselnénk a véleménynyilvánítás tekintetében, lévén ez a szisztéma semmivel sem rosszabb, mint a Dark Soulsban látott, vagyis ha ott megfelelt a szint az elvárásoknak, akkor itt sem szabad problémáznunk. Nagy probléma nincs is vele, a küzdelmek egészen pergősek – az imént említett hasonlat tehát senkit ne tévesszen meg –, hovatovább nagy kihívásokat is nyújtanak, hiszen találkozzunk össze akár felfegyverzett csontvázkatonákkal, akár félelmetes, szellemszerű lényekkel, senki se adja majd könnyen a bőrét.

Ezért, valamint a fegyverek kiszámíthatatlansága és az állandó túlerő miatt a harcok kellemesen taktikusak lettek. Ha nem futunk bele valamilyen idegesítő hibába, akkor a kihívásfaktor is egészen magas szintet érhet el, de a játék legnagyobb erényét nem az aprócska ellenfelek, hanem az óriási rémségek adják majd. Merthogy folyamatosan belebotolhatunk túlzás nélkül hegyeket megszégyenítő gigászokba, akik egyfajta főellenfélként funkcionálnak, és csakúgy, mint a sokat említett Shadow of the Colossusban, itt is valamilyen trükközéssel vagy speciális megoldással tudjuk átküldeni őket a túlvilágra. Érezhetően ezekre a küzdelmekre helyezték a legnagyobb hangsúlyt a fejlesztők, hiszen a kolosszusok nemcsak rendkívül alapos kidolgozást kaptak, hanem a velük való harc is izgalmas, élvezetes és látványos, ami egyébként nehezen mondható el az alkotás többi részéről.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Grafika: Merthogy hiába vannak díjnyertes ötletek a Praey for the Godsban – még ha azok nem is túl eredetiek –, a végeredmény messze áll a tökéletestől, aminek az egyik oka a kinézetben keresendő. Bár a gigászok kidolgozása elképesztő, a hatalmas területek hangulata is kitűnően hozza az északi sajátosságokat, azonban a legtöbb karakter kidolgozása siralmas, a textúrák felbontása sokszor többéves lemaradásban van, a látótávolság borzalmas, az egymásba lógó elemek szinte folyamatosak, és nagy általánosságban az egész körítés olyan ütött-kopott hatást kelt. Egy komplett ráncfelvarrás kellene ahhoz, hogy csinosnak nevezhessük, de még nagyobb baj, hogy az optimalizálással is akad probléma. A nagy tereket ugyan jól kezeli a játék, de ha óriási szél vagy hóvihar jelenik meg, esetleg hősünk a derékig érő hóban bukdácsol – ami nagyon szuper hangulatelem lett –, a képfrissítési ráta hajlamos nagyon erős botladozásokba kezdeni, tehát lenne még munka vele ezen a téren.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Bár sem a kezelőfelület, sem az irányíthatóság terén nincs túl nagy probléma a játékkal, ellenben mindkét tekintetben akadnak apróságok, melyek kellemetlenségeket okozhatnak. Ennek az egyik oka részben a betanító mód hiányából fakad, de érdekesség, hogy az egész alkotás olyan, mintha teljes analfabétáknak készült volna, pár hasznos trükköt leszámítva mindent jelekkel oldottak meg a fejlesztők, ami egy bizonyos szintig vicces, de ebben a formában a legtöbbször inkább idegesítő.

Játszhatóság: Mivel a Praey for the Gods nem túl kommunikatív velünk, ezért fogalmunk sincs arról, hogy három főellenfél, valamint egy nehezen meghatározható méretű, de egy GTA V-höz mérten is óriásinak nevezhető terület bejárása után hol tarthatunk a „történetben”, azonban a szavatosság terén a No Matter Studios egészen elképesztőt alkotott. Ennek az oka részben az, hogy gyakran elképzelni sem tudjuk, merre kellene menni, egyáltalán jót cselekedtünk-e azzal, hogy egy kanyonban balra és nem jobba fordultunk, de valahová mindig kilyukadunk benne, valami újabb rejtély mindig felbukkan, ezáltal hetekre elegendőnek saccoljuk az általa kínált élményeket.

Intelligencia, nehézség: Ezen a téren nehéz ítélkezni a játék felett, aminek az oka leginkább az, hogy rendkívül sokrétűre sikeredett. A hatalmas óriásokkal folytatott küzdelmekről például csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, a kisebb ellenfelek viszont gyakran vannak túlerőben, ezért néha nehéz felülemelkedni rajtuk, máskor viszont elegendő csak pár kardcsapás ahhoz, hogy legyűrjük őket. Túlontúl tehát nem nevezhető nehéznek a játék, de bőven akad benne kihívás. Ami elég jelentős probléma, hogy nincs részletes betanítás, senki sem fogja a kezünket, vagyis csak sejteni tudjuk, hogy a jó úton járunk-e egyáltalán, hiszen gyakran még a szükséges térképet sem találjuk meg az adott területen, ami a szabadság tekintetében valóban páratlan határtalanságot ad a kezünkbe.

Hangok, zene: Szinkronok egyáltalán nincsenek a játékban, még monológokkal sem segít minket a főhős – akinek a jellemfejlődése vagy háttértörténete szintén homály marad –, de ez önmagában nem is baj. Ami kellemetlenebb, hogy a zenék terén szintén komoly hiányosságokat vonultat fel a Praey for the Gods, de az effektek, a környezeti hanghatások vagy éppen a szörnyetegek által kiadott hörgések-morgások már ott vannak a szeren.

Összegzés: Bár a Praey for the Gods messze nem készült még el, ezáltal rengeteg hibát és hiányosságot találhatunk benne, de így is van benne egy olyan báj, egy olyan határtalan és különleges megközelítés, egy olyan leírhatatlanul vonzó hangulat, ami a Shadow of the Colossushoz kapcsolódó nosztalgiával párosulva meglepően szerethetővé és elfogadhatóvá teszi a végeredményt. Nehéz objektíven tekinteni rá már csak a múltidéző jelleg miatt is, tehát az értékelés némi jóindulatot tükröz, de a készítők merész megközelítése miatt megérdemli a végeredmény, hiszen egy kis finomhangolás után sokak számára biztosíthat életre szóló élményeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tinman #1
    Ez a játék olyan, mintha a Xiaomi elkészítené a MacBook Air klónját (valójában el is készítette), majd egy 3. kínai gyártó Xoiomi néven azt lemásolná.

    Konkrétan feljött a reggelim ettől az undorító, prosztó lopástól.

    Castlevania Lords of Shadow! Meg lehet nézni, hogyan kell előadni ezt a bigboss fight témát úgy, hogy eszedbe se jusson róla, hogy a Sotc-tól nyúltak volna.
    Utoljára szerkesztette: Tinman, 2019.02.17. 09:01:50