Szekeres Viktor

Piedone nyomában - itt a magyar Bud Spencer-dokumentumfilm előzetese

Mozikba kerül a Piedone nyomában bővített változata.

Nemrég elkészült a Piedone nyomában című magyar dokumentumfilm az NMHH Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra Program keretében - illetve hát annak rövidített változata, ugyanis a mozikba már a bővített verzió kerül be Király Levente filmjéből, aminek itt az eéőzetese.


Mi is ideírhatnánk sok mindent a film alapján kiadott sajtóanyagból, de praktikusabb, ha az egészet megidézzük, hiszen tényleg érdekes információkkal van tele: "A több mint négy éven át, négy országban és negyvenöt közreműködővel forgatott, minden eddiginél átfogóbb portréfilm amellett, hogy egy legendás színész életművét tárja a nézők elé, egy kivételes személyiség eddig kevéssé ismert arcát is bemutatja. Bud Spencerről – eredeti nevén Carlo Pedersoli – kevesen tudják, hogy mélyen vallásos ember és példás családapa volt, öt nyelven beszélt és három egyetemet is elvégzett. Emellett amatőr bokszoló, autóversenyző, rögbi játékos, hétszeres olasz úszóbajnok és vízilabdázó volt, a helsinki és a melbourne-i olimpián is részt vett. Ahogy a filmjeiben, úgy az életben is mindig a jó oldalán állt és ahol csak tudott, segített az elesetteken. Helikopterével közreműködött egy földrengés utáni mentésben, kampányolt vakokért és gyengén látókért, a kábítószer használat és a háború ellen emelte fel a hangját, az UNICEF nagykövetének is megválasztották. Életének utolsó éveiben gyermekruhákat tervezett, könyveket és dalokat írt, sőt feltalálóként bejegyzett találmányokkal is gazdagította életünket. A film 90 perces, bővített moziváltozatában – amelyből természetesen kultikussá vált filmrészletek sem hiányozhatnak – a színésszel készített interjúk mellett egykori sportolótársai, színész kollégái, barátai és családtagjai mesélnek Bud Spencerről. Az alkotás az életrajz bemutatása mellett egyúttal egy tisztelettel és szeretettel teli főhajtás is egy legenda előtt, akinek önálló, és elmaradhatatlan társával, Terence Hill-lel közös, kultikussá vált filmjein három generáció nőtt fel, és aki rendkívüli módon szeretett bennünket, magyarokat.""


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #4
    Na, ilyenkor semmi bajom, ha lefikázod azt aki megérdemli. :)
  • wraithLord #3
    Plusz ez most véletlenül (minimum a "maga módján") igaz is, mivel ha jól tudom, elég kevés ország van, ahol ennyire népszerűek a Bud Spencer, Terence Hill filmek, és ekkora kultusza van nekik...
  • kalapos01 #2
    A kérdés csak az, hogy mi baj éri azt, aki ezt elhiszi? Ő jól fogja érezni magát, kellemes érzés tölti el, pozitív gondolatai támadnak. HÚÚÚ! Ez de rossz, ugye?

    Miközben te, aki úgy véled, hogy birtoklod a bölcsek kövét, mert átlátsz minden szitán, csak keseregsz, cinikus vagy, a negativitás éltet, és ami a legfontosabb, jobb híján a neten teszed közre a véleményed, vagy mert azt hiszed, hogy így számítasz, vagy mert máshol nem tudod.

    Vajon kinek a jobb? Boldogok a lelki szegények?
  • monk00 #1
    Igen! A magyar annyira önelégült buta nép, hogy mindent elhisz, amit mondanak neki. A sztárok ahány országban járnak, annyiszor sütik el ezeket a betanult szövegeket, mint pl hogy "ez a nép különleges", hogy még álmukban is ezt mondják. A sok hülye meg mindig elhiszi, hogy komolyan is gondolja. A magyar meg pláne....