SG.hu

Európa szkeptikus az új technológiák tekintetében

Felmérés készült az új technológiák elfogadottsági szintjéről, mely szerint az Indiában és Kínában élők nagy lehetőségeket látnak a digitalizáció terén, viszont Európa szkeptikusabb.

A Vodafone Institute megbízásából az Ipsos közvéleménykutató intézet felmérést végzett, amelyből kiderült, hogy az európaiak általánosságban kevésbé optimisták a digitalizációt és a jövő technológiáit illetően, mint az Ázsiában élők. A kilenc ország kilencezer válaszadójának feleleteiből összeállított tanulmány a társadalmak digitalizációjához való hozzáállásában tapasztalható különbségeket vizsgálja, valamint kitér arra is, hogy a várakozások szerint milyen előnyöket tartogathat az egyes országok átalakulási folyamata Gigabit Társadalmakká. A tanulmány az egyik legnagyobb, kontinenseken átnyúló kutatás eredményeit tartalmazza, amely a technológia elfogadottságát méri a digitalizáció tükrében.

A megkérdezettek többsége pozitívan áll a digitalizációhoz. Az egyes régiók közötti különbségek azonban jelentősek. Az Amerikai Egyesült Államok és a nyugat-európai nemzetek sokkal kevésbé (mintegy 50%-ban) optimisták a digitalizáció előnyeit illetően, mint pl. Kína, India vagy Bulgária (közel 80%-os értékekkel). A válaszadók szerint a digitalizáció legnagyobb előnyét azok az okos rendszerek jelentik, amelyeknek köszönhetően lehetőség nyílik az erőforrások megtakarítására, valamint a közlekedés fejlesztésére. A megkérdezettek 48%-a nyilatkozta, hogy az új technológiákban rejlő legnagyobb veszélyt a kibertámadások jelentik, míg 63%-uk tart attól, hogy a technológiai fejlődés miatt a gépek átveszik az uralmat az emberek felett.

Míg Kínában és Indiában a férfiak és nők nagyon hasonlóan vélekednek a digitalizációról, Európában a nők sokkal kevésbé optimisták az új technológiák használatát illetően, mint a férfiak. Németországban például a megkérdezett férfiak 55%-a „nagyon pozitívnak” vagy „pozitívnak” látja a digitalizációt, míg a női válaszadók csupán 41%-a tartja pozitívnak. Az USA-ban a különbség 19%-os (a férfiak körében a pozitív hozzáállás aránya 64%, míg a nőknél 45%).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #1
    "a várakozások szerint milyen előnyöket tartogathat az egyes országok átalakulási folyamata Gigabit Társadalmakká."

    Tisztára mint a kommunista társadalom mérnökösködés, csak most ezúttal nem az a jelszó, hogy az emberekért, hanem a tőkéért. Nagyon szép. Majd ti kitaláljátok, mindenkinek milyennek kell lennie, és mindenkinek azt kell tennie, amit mondtok, mert az a jó, igaz?

    "Az Amerikai Egyesült Államok és a nyugat-európai nemzetek sokkal kevésbé (mintegy 50%-ban) optimisták a digitalizáció előnyeit illetően, mint pl. Kína, India vagy Bulgária (közel 80%-os értékekkel)."

    Mint a mellékelt példa is mutatja, ahol a legnagyobb a digitalizáció, ott egyre inkább rájönnek az emberek, hogy az életük csak szarabb lett tőle, ahol meg a legalacsonyabb, ott még beveszik a hazugságot.

    A nemek közötti különbség is simán érthető. A férfiakat nagyobb arányban szippantja be az internet függőség, mint a nőket, ami teljesen világosan csak azt jelenti, hogy a függő ember függősége tárgyát körömszakadtáig védi, még ha tönkre is teszi az életét.
    A heroinista is azt mondja, hogy nem árt neki... gondolom aki krokodilt használ, az is azt mondja, ahogy az alkoholista szerint is egészséges az ital.