Szekeres Viktor

Szomorú hírek az Uncharted-mozifilmről

Elvesztette rendezőjét az Uncharted-film.

Már nem Shawn Levy a rendezője az Uncharted című játék alapján tervezett mozifilmnek, ugyanis a The Hollywood Reporter információ szerint a filmes aláírt Free Guy című Ryan Reynolds-akciókomédiához, így a Sony stúdió új rendező után kell, hogy nézzen.

Egyébként legutóbb februárban hallhattunk hírt a projektről, amikor a Naughty Dog kreatív igazgatója, Neil Druckmann beszélt a DICE Summit 2018 rendezvényen, amiből kiderült, hogy végre elkezdtek komolyabban is beszélni Shawn Levyvel a filmről. Akkor Druckmann először lefutotta a kötelező köröket, miszerint Levy elég szenvedélyesen áll hozzá a filmhez, majd pedig kifejtette, hogy míg korábban az volt a terv, hogy a játékok történetét vigyék vászonra, erről lemondtak, hiszen semmi értelmét nem érzik annak, hogy már (mozis stílusban) elmesélt történeteket mondjanak ismét vissza.

Arról nincs hír, hogy Tom Holland kiszállt volna-e a produkcióból, amiben a fiatal Nathan Drake-et alakítaná. A cél a rendező részéről ugyanis az volt, hogy amellett, hogy olyan sztorija legyen a filmnek, ami eltér az eddigi négy játék történetétől, a fiatal Nathan Drake is bevonja abba (részlegesen).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    kezdetnek megnézhetnék a fillion-féle kisfilmet. és szerződtethetnék a szereplőket...