Berta Sándor

Nem távozik a Facebook éléről Mark Zuckerberg

A vállalat társalapítója hallani sem akar a lemondásról, melyet a részvényesek szorgalmaztak az adatvédelmi botrányok miatt.

Befektetők október közepén követelték a menedzser távozását, elsősorban a Facebookkal kapcsolatos adatvédelmi botrányok és az orosz beavatkozás ignorálása miatt. Mark Zuckerberg most kijelentette, hogy hallani sem akar egy esetleges visszalépésről és egy ilyen döntés nem szerepel a tervei között.

Az üzletember egyúttal megvédte Sheryl Sandberget, a Facebook ügyvezető igazgatóját, akit az elmúlt időszakban számos támadás ért amiatt, ahogyan a társaság problémáit kezelte. Zuckerberg azt mondta, hogy Sandberg fontos része a vállalatnak és a Facebook legnagyobb problémáival foglalkozik. Ráadásul nagyon büszke arra a munkára, amelyet együtt végeztek el. A menedzsere egyébként már tíz éve fontos üzleti partnere is és reméli, hogy még több évtizedig együtt fognak dolgozni.

A Facebook társalapítója hozzátette, hogy az ellenük megfogalmazott kritikák közül sok korrekt és jogos, ugyanakkor ha realistán szemléljük a dolgot, akkor látható, hogy ennek oka az, hogy sok embertől eltérő a világnézetük. Tény, hogy vannak nagy problémák a közösségi platformnál és nem akarta azt állítani, hogy nincsenek ilyen dolgok. Zuckerberg kifejtette, hogy alapvetőnek tartja azt, hogy az emberek megismerhessék a politikai vezetők véleményét. Úgy véli, a világ továbbra is abba az irányba halad, amelybe eddig tartott és egyre többen tudják hallatni majd a hangjukat, amit nagyon jó dolognak nevezett.


A menedzser végül hangsúlyozta, hogy bizonyára vannak olyan kérdések, amelyeken dolgozniuk kell, de még ha ezt teszik is majd, nem hagyhatják figyelmen kívül a pozitív dolgokat sem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Montanosz #1

    Utoljára szerkesztette: Montanosz, 2018.11.22. 12:06:17