MTI

Rossz ötlet volt autógumikat rakni zátonyként a tengerbe

Eltávolítják a mesterséges zátonynak szánt autógumikat a dél-franciaországi part menti vizekből, mert kiderült, hogy mérgező anyagokkal szennyezik a környezetet.

A több mint egymillió euróba kerülő műveletet a Michelin gumiabroncsgyártó vállalat, valamint a francia állam fedezi - írta a BBC hírportálja. A kiemelést végző búváregységek munkáját egy hajó is segíti. Az egyik helyi halászegyesület vezetője, Denis Genovese szerint néhány hal ugyan úszkálgatott a gumik körül, de "egyetlen faj sem vetette meg a lábát a területen". Az 1980-as években 25 ezer gumiabroncsot süllyesztettek el a tengerbe a Francia Riviérán fekvő Cannes és Antibes között, nagyjából 500 méterre a parttól.

A mesterséges zátony annak idején több szempontból is jó ötletnek tűnt, mert úgy gondolták, hogy egyrészt segít megszabadulni a használt gumiabroncsoktól, másrészt élőhelyet teremt a tengeri élővilág számára, serkentve a tengeri organizmusok megtelepedését a gumikon. A kutatók már 2005-ben megállapították, hogy a használt autógumikból mérgező anyagok, egyebek között - az emberre is veszélyes - nehézfémek szivárognak a környezetbe. A hatóságok 2015-ben közölték, hogy a gumik kihelyezésekor "teljesen veszélytelennek" hitték őket, és nem gondolták, hogy kockázatot jelenthetnek a környezetre.


A térségben kialakított mesterséges zátonyok kiemelése már 2015-ben megkezdődött, akkor 25 ezer gumit távolítottak el. A következő hetekben 10 ezret fognak és jövőre is folytatódnak a munkálatok. A gumiabroncsokból kialakított mesterséges zátony ötlete annak idején a világ több más pontján is hódított. A floridai Fort Lauderdale partjainál azóta azonban több tízezer gumit távolítottak el a tengerfenékről. A Gibraltár körüli vizekben az áramlatok széthordták a gumikat az 1970-es években, ezért később hajókkal, autókkal és betontömbökkel helyettesítették őket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #8
    Valaki belegondolt abbba hogyha most azért gyűjtik be ezeket a gumiabroncsokat mert mérgező nehézfémek oldódnak ki belőlük, akkor vajon azokkal a nehezfémekkel mi történik amik a kopott abroncsokról lekopott részében voltak? Mikorra szemétre kerül egy ilyen abroncs kb 5-10 mm vastag része a futófelületnek finom porrá válik,
  • M2 #7
    A Földnek semmi baja nem lesz, a mi életterünk fog romlani. Sose értettem ezt a mentsük meg a Földet dolgot!
  • tom_pika #6
    "a mostani kornyezetszennyezest meg dragabb lesz a jovoben feltakaritani"

    Emiatt egy percig se izgulj, a Föld gyorsan begyógyítja a sebeit, amint alkalma lesz rá.
  • kvp #5
    Par honappal ezelotti hir, hogy ugyanez tortent az USA-ban is. Igazabol senki nem vizsgalt semmilyen kornyezeti hatast, csak olcson meg akartak szabadulni a szemettol. Es vegulis bevalt a terv, mert csak egy generacioval kesobb kell most jo dragan takaritani.

    ps: Igen, a mostani kornyezetszennyezest meg dragabb lesz a jovoben feltakaritani, ha egyaltalan meg lesz barki aki ezt megtegye.
  • lammaer #4
    De ők legalább tudnak tanulni belőle, és korrigálják a problémát...
  • Jawarider #3
    Nem ez az első dolog a történelemben, hogy a franciák elbaszcsiznak valamit....
  • quatlander #2
    Ráadásul látványnak is elég bizarr, csúf.
  • wraithLord #1
    Franc gondolta volna, hogy egy polimer (gumi) és az oldat (tengervíz) között kialakul egy monomer kioldódási-beépülési egyensúlyi folyamat, amelynek során a kioldódó monomerek szennyezik a gumizátony közvetlen környezetét... :D