Berta Sándor

Fellebbez az EU büntetése ellen a Google

A társaság vezetője reagált az Európai Bizottság által kiszabott hatalmas pénzbüntetésre.

Mint ismeretes, a testület 4,3 milliárd euróra büntette a Google-t az európai uniós trösztellenes szabályok megsértése miatt. Az EU szerint az óriáscég 2011 óta jogellenes korlátozásokat vezetett be az Android eszközgyártók és mobilhálózat-üzemeltetők számára annak érdekében, hogy bebetonozza erőfölényét az általános internetes keresés terén. A Google-nek 90 napon belül véget kell vetnie e gyakorlatnak, ellenkező esetben az Alphabet – a Google anyavállalata – átlagos napi globális árbevételének legfeljebb 5%-át kitevő bírságot kell fizetnie.

Sundar Pichai, a Google vezetője blogbejegyzésében reagált a döntésre. A menedzser mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy fellebbezni fognak az ítélet ellen, majd rámutatott, hogy az Android nem korlátozza, hanem elősegíti a piaci versenyt és arról gondoskodik, hogy mindenki megengedhessen magának egy okostelefont. Az Android üzleti modellje biztosítja azt is, hogy a Google a mobil operációs rendszert ingyen elérhetővé tudja tenni.


Pichai közölte továbbá, hogy az Európai Unió a döntés meghozatalakor teljesen figyelmen kívül hagyta azt, hogy az Európai Bizottság egyik felmérésben a felhasználók 89 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az Android versenyben van az iPhone készülékekkel. Az üzletember kiemelte, hogy világszerte több ezer okostelefon-gyártó és mobilszolgáltató készít és értékesít Androidot futtató eszközöket, s alkalmazásfejlesztők millió építették fel az üzletüket az Androidra. A platformból több milliárdan profitáltak, mivel a legaktuálisabb okostelefonokat engedhetik meg maguknak.

A menedzser kifejtette, hogy világszerte 1300 különböző márkanév alatt összesen több mint 24 000 androidos modell érhető el. A műszaki eltérések ellenére ezek egyeznek egy dologban: több millió alkalmazást futtathatnak. Ez pedig azáltal lehetséges, mert ők egyszerű szabályokat alkottak meg azért, hogy biztosítsák a műszaki kompatibilitást. Ugyanakkor egyetlen szolgáltató sincs kényszerítve arra, hogy tartsa magát ezekhez a szabályokhoz. Példaként említette az Amazont és annak Fire táblagépeit, illetve TV-tunerjeit. A társaság lemondott a Google szolgáltatásairól, viszont ennek ellenére az Androidra épít.


A Google vezetője ezután kitért arra, hogy bár egy tipikus androidos okostelefonon 40 előre feltelepített alkalmazás található meg - nem csupán a Google, hanem az eszközgyártók kínálatából is -, de az emberek általában további 50 szoftvert installálnak a készülékeikre. Ez pedig 1,6 millió európai alkalmazás-fejlesztő megélhetését biztosítja.

Pichai szerint az Android és a Google alkalmazáscsomag ingyenes megosztása nem csupán a telefongyártók és -forgalmazók számára hatékony, hanem hasznos a fejlesztőknek és a felhasználóknak is. Amennyiben a gyártók és a mobilszolgáltatók nem tudnák a szoftvereiket ennyi eszközön alkalmazni, akkor ez zavarná az Android-ökorendszer egyensúlyát. A platform üzleti modellje vezetett ahhoz, hogy az óriáscég technológiájáért egyetlen telefongyártónak sem kellett fizetnie, miként nem volt ráutalva egy szigorúan ellenőrzött terjesztési modellre sem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bdzsana #13
    Hol állítottam, hogy mártírok? Tudom, hogy pont így működik az üzleti modellje, csak hogy az EU pont ezt akarja felrúgni, semmit se kössön semmihez és még az OS-t is adja ingyen feltételek nélkül, szabad kereső böngésző választás, semmi terméket ne kapcsoljon össze.
    Ha ezeket elengednék valószínűleg a gyártók a saját sz.rjaikat nyomatnák a google szolgáltatások helyett és pikk pakk visszaesne az a részesedés.
  • ostoros #12
    Ez ugyanaz, mint amikor mondjuk a tesco és társai arra hivatkoznak, hogy az ő csesztetésük versenyellenes. Mondja ezt a mamut. Mondja ezt úgy, hogy a versenytársaival sok termékük azonos árban van.
    Példa: Lidl és Penny városkámban egyazon áron árul egy rakás dolgot, senki nem basztatja őket. Vagy időben csúsztatva, de azonos árra akcióznak le. Egyik héten akciós a tejföl az egyiknél, másfél héttel később a másiknál is akciós, és forintra ugyanaz. Jogilag ez talán nem kartell, de a valóságban az. És közben felosztják a piac nagy részét egymás között, hátrányba hozva a konkurenciát, ami lehet akár a sarki kisbolt, akár a spar.
    Ha komolyan vesszük azt az állítást, hogy a piaci verseny jó, akkor következetesen irtani kellene a kartell megállapodásokat (mint például a roaming díj a mobilszolgáltatóknál), a monopóliumokat.
    Ehelyett mi történik?
    Ha egy monopólium hivatkozik a piaci versenyre, azt következetesen mindig elfogadja a törvénykezés mint valid érvet, holott pont ők azok, amelyek a piaci verseny messze legnagyobb akadályai!

    Egy szó mint száz: a mamut vállalat mindig torzítja a piacot, mindig a saját zsebére manipulálja az árakat, és mindig hazudik.
  • cateran #11
    Valojaban nem ujdonsag, max annak, aki eddig csak videon latott Androidos keszulekeket es/vagy csak Csamcsungot....
  • Elmin #10
    "A google reakciójáról a PR bullshit-ot lefejtve egyedül az a példa érdekes, amivel ezt az állítást próbálja cáfolni, hogy hát az amazon is droidozik és mégsincsenek rajta google szolgáltatások, lám nincs is kényszer."
    Nem csak az az egyetlen a Xiaomi is simán megcsinálja, hogy a kínai romjaihoz nincs semmilyen Google app. Vagyis van egy alap android meg a keretprogramjuk, és kész.
  • dyra #9
    Naiv barátom. Megnézted az üzleti eredményeit? Ingyen fejleszti? A mobil keresések messze legnagyobb százaléka az ö rendszerünkön keresztül történik (ők pedig reklámokat értékesítenek a kapott adatok alapján nagyon jó százalékkal). Az üzleti modelljük így működik. Még mielőtt beállítod őket mártíroknak gondolkodj el ezen.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2018.07.21. 08:08:23
  • bdzsana #8
    Mondjuk azért másik oldalról is nézhetjük. Csinált egy OS-t, folyamatosan fejleszti, pénzt költ rá, még ingyen oda is adja, viszont ha Play Storet raknak rá akkor még még pár appot fel kell rakniuk vele. Micsoda velejéig romlott egy cég nem? ...

    Az lenne a jó ha tök ingyen fejlesztenék, nyílt fóráskóddal és ingyen oda adnák boldog boldogtalannak mindenféle feltétel nélkül. Mert hát ők azért vannak hogy ingyen dolgozzanak. Nekik más cégek mosolyáért már megéri a befektetés.
    Valahogy így képzeli az EU?
  • KoLaMan #7
    "...az Android nem korlátozza, hanem elősegíti a piaci versenyt."
    Azé' ehhez vastag bőr kell ám...
  • Sequoyah #6
    Es a Google egyebkent mar halmozottan bunos ebben. Peldaul a Google keresot arra hasznaltak, hogy szepen kiirtsanak egy csomo online szolgaltatast, amik jok voltak es sokan hasznaltak. Ehhez csak annyit kellett tenniuk, hogy szepen kezzel kidobtak oket a talalatok kozul, igy hiaba van ra ezer hivatkozas, hiaba hasznaljak sokan, a kereso akkor sem dobja fel.
    Es beraktak helyere a sajat ugyanolyan szolgaltatasukat, amik viszont kozel sem mukodtek olyan jol, mint amiket kidobtak miattuk.
  • Sequoyah #5
    Nem az a baj hogy az Android jo es elnyomja a tobbit. Az a baj hogy az Androidot felhasznalva rankeroszakol olyan szolgaltatasok amik NEM JOK es elnyomjak a tobbieket.

    Ugyan ugy ahogy az Apple is csinalta a hulladek Apple Maps-al peldaul...

    Lenyeg, hogy az egyik teruleten szerzett piaci elonyet nem hasznalhatja ki hogy eroszakkal piacot szerezzen mas teruleteken, jogtalanul.
    Utoljára szerkesztette: Sequoyah, 2018.07.20. 17:04:33
  • arty #4
    "Értsd: ha androidot raksz a gépedre, akkor a google legyen a default kereső, gmail a mail, kötelező a google-play és így tovább."

    erről nincs szó :)

    rakhatsz androidot a telódra, nem kell egy google alkalmazást se feltenned
    DE
    ha akarsz playstore-t, akkor kell a chrome, kell a droidos kereső, meg talán más g-appok is.... árukapcsolásban bűnös a google (meg abban, hogy fizetett a gyártóknak, akik ezt megtették)

    igen, az amazon egy példa, lám meg lehet tenni!

    de pl a samsung megtehetné, hogy kiad egy üres androidot, amin CSAK a microsoft android appjai vannak fenn... tehát bing kereső, ms office, ms levelezés, stb..... sőőt, az MS is megtehetné h csinált telefont és tehetne egy MS store appot is az egész mellé

    és mindezek mellé kézi telepítéssel én/te/a user feltehetne BÁRMIT, ami megvan neki installként (.apk fájl)

    nem teszik meg...
    Utoljára szerkesztette: arty, 2018.07.20. 14:46:36