Berta Sándor

A halált is előrejelezné a Google

A kulcs a mesterséges intelligencia.

Az amerikai cég egy olyan szoftvert fejlesztett ki, amely precízen előre tudja jelezni a klinikai páciensek betegségeinek lefolyását és a lehetséges kockázatokat. Hosszútávon ezáltal mind a diagnózisokat, mind a kezeléseket javítani lehet. Az adatvédelmi szakemberek máris jelezték az aggályaikat amiatt, hogy a Google bizalmas egészségügyi információkhoz férhet hozzá.

A Google kutatócsapata a Nature tudományos magazinban publikálta az eddigi eredményeit. A kutatók többek között egy olyan nőről számoltak be, akit előrehaladott stádiumú mellrákkal szállítottak kórházba. A két orvos által elvégzett vizsgálatok és a röntgenleletek után a klinika úgy ítélte meg, hogy 9.3 százalék annak valószínűsége, hogy a páciens a kezelések során el fog hunyni. A Google szoftvere ennél sokkal pesszimistább prognózist készített. Az összes - több mint 170 000 - adat kielemzése után a program az elhalálozási kockázatot 19,9 százalékban adta meg. S valóban, a nő néhány nappal az intézménybe való szállítása után meghalt.

A betegségek lefolyásának és a lehetséges kockázatoknak az előrejelzése az egyik olyan terület, amelyen Jeff Dean, a Google Medical Brain vezetője elképzelhetőnek tartja a kifejlesztett mesterséges intelligencia alkalmazását. Egy másik terület az egészségügyi diagnózisok javítása lehet a betegségek tüneteinek korai felismerése által. Ez utóbbi területen a szoftver már most is nagyon megbízhatóan teljesít.

A megoldás minden elektronikus betegaktát és elektronikus formában elérhető egészségügyi adatot kielemez, ezáltal megkíméli a kórházi személyzetet e fáradságos munka elvégzésétől. Nigam Shah, a Stanford Egyetem professzora kiemelte, hogy az ilyen információk felkutatása és elérhetővé tétele emészti fel annak az időnek a 80 százalékát, amelyet a klinikai betegek számítógépes prognózisainak elkészítésére fordítanak.

A Google előnye, hogy olyan adatokhoz is hozzáférhet, amelyeket a klinikákon kívül gyűjtöttek össze például fitneszkarkötők segítségével vagy amelyeket a felhőkörnyezetben tároltak. Emellett az androidos okostelefonok elárulhatják, hogy a páciens környezetében lévő tényezők (időjárás, közlekedés, munka stb.) befolyásolhatták-e a kórkép kialakulását. Pont ezt kifogásolta Andrew Burt, az Immuta nevű platform képviselője, aki úgy vélte, hogy az olyan vállalatok, mint a Google, már így is szinte monopolhelyzetben vannak az adatfelhasználás területén. Éppen ezért fenyeget annak a veszélye, hogy az egészségügyi információk a globálisan meghatározó piaci szereplők egyikéhez kerülhetnek. Lily Peng, a Google Medical Brain képviselője ugyanakkor igyekezett megnyugtatni a közvéleményt és hangsúlyozta, hogy még korai lenne üzleti modellt alapozni erre a rendszerre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #2
    "A kulcs a mesterséges intelligencia."
    amiről tudjuk, hogy pontosan lof@szt ér jelenleg. Amíg egy ilyen MI-nek a néger = majom addíg hadjuk már ezt az MI faszságot.

    Viszont ami érdekes: a dokik egy előlre haladott stádiumban lévő rákos betegnél 90%-ot adtak a túlkélésre. A gép csak 80%. Ez nem olyan nagy eltérés amiért el kellene alélnom. De a gond az, hogy a páciens meghalt 2 nappal késöbb. Tehát mind a dokik mind a gép teljesen hibás eredményre jutott. A nőnek a túlélési esélye olyan 5-10% lehetett szerintem. És mint az ábra mutatja, 0% volt a valós túlélési esélye. Tehát akkor a gép hozta az elvárt minimumot: néger = majom...
    A dokik meg sztem adják vissza a diplomát.
  • mrzed001 #1
    Momentán előbb talán olyan szoftver kellene, ami FELISMERI a betegséget magát, egy DIAGNOSZTA-SZOFTVER.
    Mert az orvosok nagy része sajnos kókler, nem képzi magát. És olyan messze van Dr. House-tól, mint Trabant a Teslától.

    Volt aki itt sg-n büszkélkedett, hogy nem cukorbeteg, mert a belgyógyász főorvos felírt neki egy éhgyomros vércukorszint mérést, és az eredménye csak 6 lett, és akkor zabálhatja az édességet.
    [áll leesik] ... ekkora m.rhaságot, még kezdő medikától se fogadnék el (lásd terheléses cukor + inzulin).
    Pedig sajnos mindennapos. Még ilyen évtizedek óta ismert betegségről sem tudnak alap információkat se praktizáló belgyógyász (fő)orvosok se. (és én is találkoztam egyel, sőt egy sík ostoba endóssal is, akinek egy "kicsit" azért még jobban kellene érteni hozzá)

    Szóval szerintem általánosban kellene biológia órán tanítani (a többi népbetegséggel egyetemben), mondjuk a páfrányok és mohák helyett.