Ötvös Tibor

C64 Mini próbakör

Kipróbáltuk a C64 Minit, mely egyértelműen a nosztalgia-faktorra hajaz. A játékokkal nincs is gond, magával a perifériával viszont annál több.

A játékvilág manapság a Remastered kiadásoktól hangos, de mellette a Nintendo Mini-korszaka is elég meghatározó lett. A NES és a SNES Mini után elképzelhető, hogy érkezik az N64 Classic, de más cégeket is megihletett a siker. Ennek eredményeképpen készülhetett el a C64 Mini, melyet ma volt alkalmam kipróbálni. Őszintén megmondva, nagyon kíváncsi voltam a konzolra, hiszen gyerekkorom meghatározó élménye volt a C-64 előtt töltött idő és persze a tévében éveken át még látható volt ennek nyoma (a képernyőbe beégett a keret és a felirat, de a korabeli játékosok számra ez nem újdonság).

A C64 Mini csomagjában egy apró gépet kapunk, mely emlékeztet a C64 első kiadására, mely még világosbarnás billentyűzettel, rajta sötétbarna gombokkal jelent meg. Erre tudjuk csatlakoztatni a hozzá járó joysticket a gépen található két USB port egyikén keresztül. És ha már itt tartunk, rögtön meg is említeném a periféria komoly hiányosságait. A billentyűzet csak dísz, nem használható gépelésre. Ha bármilyen szöveget akarunk beírni, akkor két lehetőségünk van: vagy a képernyőn megjelenő virtuális billentyűzetet használjuk és a joy segítségével választjuk ki a betűket vagy pedig a szabad portra bedugunk egy billentyűzetet. Utóbbit ajánlom, mert maga a joy is elég sérülékeny.


Így azonban megmarad a régi érzés, hiszen a '80-as években is egymás után cseréltük le a könnyen törő joystickokat. Itt azonban talán megéri jobban óvni az eszközt, hiszen a pótlása nem olyan egyszerű, mint a hőskorban volt. És persze, ha ketten akarunk játszani, akkor vásárolni kell egy másikat, a csomagban csak egy darab található meg. De ennyi "negatívum" után lássuk a játékokat és magát a felületet.

A 64 beépített játék között akadnak igazi klasszikusok (Boulder Dash, Impossible Mission II) és méltatlanul elfeledett egyedek is (Nobby the Aardvark). A bekapcsolás után meg is jelenik a játékválasztó képernyő, mely nagyon jól lett felépítve. Megkapjuk a program leírását, a feladatot és szerencsére a kezelőfelületet is megismerhetjük, mely azért nem minden esetben volt egyértelmű akkoriban (igen, rád mutatok Uchi Mata). A választás után már töltődik is a játék és be is vethetjük magunkat a kalandba. A készítők a HDMI címkét feltehetően csak a kor kedvéért tették rá, hiszen a grafikában nincs változás. A kijelzőnél választhatjuk a klasszikus CRT lehetőséget (ekkor egy négyzetben jelenik meg a program) vagy a 16:9-es felbontást is. A másik nagy újdonság és egyben hatalmas segítség az, hogy bármikor, a játék bármely fázisában elmenthetjük az aktuális állásunkat, ami egy Impossible Mission esetében jelentős könnyítést jelent.

A C64 Mini sajnos elég vegyes képet mutat. A játékok között akadnak érdekesek és persze lehet kötekedni, hogy mi miért került be vagy éppen maradt ki, de olyan széles a paletta, hogy mindenkinek nem is lehet megfelelni. A nagyobb baj a periféria gyengesége, illetve a gombok hiánya. Ez számomra abszolút érthetetlen, hiszen ha ketten játszanak, akkor nincs hova bedugni a billentyűzetet, a joystickos "gépelés" pedig hihetetlen hosszadalmas és idegőrlő. Ennek ellenére, aki azt gondolja, hogy neki megér 80 euró körüli összeget az, hogy a régi játékaival szórakozzon, az nyugodtan beruházhat a gépbe. Azonban minőségét tekintve a konzol kivitelezése bőven hagy kívánnivalót maga után és persze nyomába sem érhet a Nintendo munkájának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kisiku #9
    Van hozzá Action Replay MkVII-es kártya? Vagy inkább a CoV-ban nézzem meg?
    1541-es floppy drive?
    Nekem van még eredeti sötétbarna C64-em, csak már a Datasette magnó nincs meg.
  • chris0000 #8
    itt hol lehet kapni majd és mikor,mert március végétől ok...de abból lesz/lett is vmi?thx.üdv.
  • Suszterbogar #7
    "A készítők a HDMI címkét feltehetően csak a kor kedvéért tették rá, hiszen a grafikában nincs változás."
    He? Ugye azt tudjátok, hogy van felbontás (HD) valamint kimenet/csatlakozó felület mint a HDMI. Azért mert HDMI nem jelenti automatikusan, hogy 1080p-ben lesz a megjelenítés. A megoldás egyszerű. Milyen legyen? Scart? Á, lassan kimegy a divatból. Rca? Túl maceráns, sok dugó stb. Koax? Ezért kihúzni a tévét marhaság. Akkor mi? HDMI. Minden modern tévén, és monitoron alap, és a jövőben is az lesz. Ennyi a varázslat.
    "Így azonban megmarad a régi érzés, hiszen a '80-as években is egymás után cseréltük le a könnyen törő joystickokat. Itt azonban talán megéri jobban óvni az eszközt, hiszen a pótlása nem olyan egyszerű, mint a hőskorban volt. És persze, ha ketten akarunk játszani, akkor vásárolni kell egy másikat, a csomagban csak egy darab található meg"
    Nagy kalap. Kell egy usb kontroller és kész, boltokban, de még a neten is vannak usb joyok, szerintem eladó is akad köztük. Pár ezer forintból megúszható, és ketten is játszhatunk.
    " A másik nagy újdonság és egyben hatalmas segítség az, hogy bármikor, a játék bármely fázisában elmenthetjük az aktuális állásunkat"
    Már mint mihez képest újdonság? :D Ezt már a régi Commodore 64-ek esetén is elérhető volt, megannyi cartridge segedelmével. Amúgy meg savefag, aki használja. :D

  • arty #6
    a szinte szó nálad nem jelent meg a hsz-emben? ;)
  • scagnetti #5
    "mindennek van jobb amigas portja"
    Hát azért ez erős túlzás.
    Csak pár példa, ahol nem sikerült az amiga hardverét kihasználni a c64-el szemben:
    Impossible Mission
    Katakis (amigán Denaris volt a neve)
    Giana Sisters
    És még van pár, ami most nem jut eszembe.
  • arty #4
    szerintem a nes gfx mar nehezen fogadhato be... a c64 is inkabb csak rovid nosztalgiazasra (szinte mindennek van jobb amigas portja, ami legalabb ugy nez ki ahogy az emlekeinkben el a c64 :D )
  • Tinman #3
    "a képernyőbe beégett a keret és a felirat, de a korabeli játékosok számra ez nem újdonság)."

    Hát ezt anno is mondogatták a nagy tv szerelő guruk, aztán egyik tv-t se égettem be soha. Ha a keret és a "rdy" feliratok beleégtek, akkor ott fingom sincs mit csinált vele a user, hogy annyi ideig bámulta a semmit, hiszen, ha programot írt, akkor is változott hamar a kép, ha meg játszott, akkor meg főleg.

    "a képernyőn megjelenő virtuális billentyűzetet használjuk és a joy segítségével választjuk ki a betűket vagy pedig a szabad portra bedugunk egy billentyűzetet"

    Rohadtul száni!

    "méltatlanul elfeledett egyedek is Nobby the Aardvark"

    Persze, hogy el lett elfeledve, mert az már a C64-es kor leáldozásakor jött ki, amikor már a többség a Doom-mal meg az Alone in The Dark-kal játszott...

    "A készítők a HDMI címkét feltehetően csak a kor kedvéért tették rá, hiszen a grafikában nincs változás."

    WTF? Nem. Nem azért tették rá, hanem azért, mert HDMI kimenete van a készüléknek! Nem írhatják rá, hogy RF-OUT, amikor nem az ^^

    A Nintendo ott lőtt nagy gólt a NES és SNES Classicc-al, hogy nem csak a nosztalgiázók számára volt egy jó és kényelmes lehetőség a kimaradt címek pótlására, de simán behúzott új arcokat is, akiknek sok hiányosságuk lehetett, ha kimaradtak anno ezekből a konzolokból. Nem mellesleg a NES, de főleg a SNES címek nagy része ma is simán megállja a helyét és ez rohadt nagy fegyvertény!

    Ezzel szemben a C64-es játékok jó része nem öregedett túl jól, noha ezerszer jobban, mint az Atari címeké. Az Ataribox számomra értelmezhetetlen egyébként... az akkori Atari-s címek mindegyike ma már vállalhatatlan! Totálisan! Ezért persze kitalálták, hogy indie címeket is képes futtatni majd a cucc, de minek? Mennyire lett sikeres a Steam Machine? Semennyire.

    Utoljára szerkesztette: Tinman, 2018.03.30. 19:08:00
  • bunny #2
    szánalmas
  • asgh #1
    Usb kulcson más letöltött játékot is lehet vele játszani, mivel azonban egy adott néven kell elnevezni a file-t, így egyszerre csak egy lehet a drive-on .d64 formátumban. Állítólag a következő firmware updatek valamelyike támogatni fogja a teljes pendrive bővítést.

    Amúgy a dísz billentyűzet tényleg gáz. Vagy elég lett volna rányomtatni a dobozra ha már spórolás, vagy raktak volna rá működő billentyűzetet.
    Igazából a legjobb egy miniatűr C64 lett volna egy külső miniatűr 1541-et utánzó sd kártya olvasóval.
    Utoljára szerkesztette: asgh, 2018.03.30. 18:48:41