Berta Sándor

Saját kórházakat épít az Apple

A kaliforniai cég saját maga gondoskodik alkalmazottai egészségügyi ellátásáról. Nem ők az elsők a sorban.

Az acwellness.com cím mögött az Apple legújabb elképzelése található. Az információk alapján az ajánlat tavasztól lesz elérhető és kifejezetten a társaság munkatársainak szól majd. A CNBC arról számolt be, hogy a tervek szerint az Apple először két saját kórházat akar létrehozni Santa Clara megyében, ahol az óriáscég központja is található, de később a vállalat egy teljes kórházhálózatot építene ki. Az Apple számos álláshirdetést írt ki egészségügyi személyzet számára.

A vállalat az Amazon, a JP Morgan és Warren Buffett befektető példáját követi. A kereskedelmi társaság, a bank és a neves milliárdos már január végén bejelentették, hogy egy új független céget alapítanak, amely az amerikai dolgozók számára fog egészségügyi szolgáltatásokat kínálni. A három piaci szereplő több százezer embert foglalkoztat és amint elsődleges céljuk ezen munkavállalók egészségügyi ellátása lesz, nem pedig a nyereségszerzés. A középpontban az olyan technológiai megoldások lesznek, amelyek egyszerűsített, minőségi és átlátható egészségügyi ellátást biztosítanak majd észszerű költségek mellett.



Warren Buffett közölte, hogy az egészségügyi ellátás egyre nagyobb költségeket ró az amerikai gazdaságra. Nincsenek válaszaik erre a problémára, de azt nem hajlandók elfogadni, hogy ez a probléma megoldhatatlan. Jeff Bezos, az Amazon alapítója és vezetője hozzátette, hogy a mai egészségügyi rendszer összetett. Bár nagy kihívást jelent az egészségügyi ellátás gazdasági terheinek a csökkentése és ezzel párhuzamosan az alkalmazottak és a családjaik eredményeinek javítása, de úgy véli egy ilyen befektetés megérné. Jamie Dimon, a JP Morgan első embere mindezt azzal egészítette ki, hogy a céljuk az, hogy a változtatásokból az összes amerikai profitáljon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • scagnetti #8
    "mert normális betegbiztosítás nélkül nem találnának minőségi munkaerőt.“

    Na ezt szerintem még te sem hiszed el!
    A lényeg, hogy ez így nekik akkor csak egy hatalmas adókedvezményt jelent.


  • asgh #7
    Az apple híreknél kötelező fikázódást és béna poénkodást félretéve, ezek a cégek azért építenek kórházakat a dolgozóiknak, mert ekkora volumenben már megéri kihagyni a rendszerből a biztosítókat, akik a legnagyobb profitot húzzák le az USA egészségügyi rendszeréről.

    A cégeknek ígyis-úgyis ki kellene fizetniük egy valag biztosítási pénzt az alkalmazottjaik után, mert normális betegbiztosítás nélkül nem találnának minőségi munkaerőt.
    Így viszont a pénz direktben a saját kórházaikba menne, amiknek a fenntartási költségei pár százezer alkalmazottnál már alacsonyabb lenne, mint a biztosítás, mert a pénz közvetítő nélkül hasznosulna a gyógyításban.
    A humán erőforrás is erőforrás, így ha a cég a karbantartását olcsóbban meg tudja oldani házon belül, akkor nyilván ebbe fektet.
  • scagnetti #6
    Rosszul látjátok!
    Ez nem más, mint adóelkerülés. Legális pénzmosás.
  • Agyturbinikusz #5
    Hat nem látjátok, az üvegpalotabán megsérült programozókat gyógyítják majd itt, ez a leglogikusabb megoldás :)
  • Sippie #3
    Kis kínai gyerekek fognak dolgozni benne? Aki meg 3nál régebb óta van a cégnél csökken az ellátása, a saját érdekében? :D
  • wraithLord #2
    RobotCop :D RoboCop...
  • wraithLord #1
    A következő RobotCop-ban már nem az OCP ellen fog harcolni a főhős cyborg, hanem az Apple ellen... :D Amíg az AI-któl félünk, hogy Skynet lesz belőle, addig szép lassan a mamutcég/mega-vállalat háborús cyperpunk és egyéb disztópiák szépen lassan felcseperednek. :D