Berta Sándor

Riválisának is köszönhette megmenekülését az Apple

A kaliforniai cég kiváló pénzügyi helyzetben van, de 20 évvel ezelőtt még gyakorlatilag a csőd fenyegette. A segítség nem várt helyről érkezett.

Az Apple 1997-ben egyáltalán nem volt rózsás helyzetben. A Macintosh számítógépeknek és a laptopoknak komoly konkurenciát jelentettek az olyan agresszív gyártók, mint a Compaq és a Dell, amelyek a termékeikkel árversenyre kényszerítették az Apple-t. Ráadásul az almás óriáscég számos modellt dobott piacra, ezzel pedig elaprózta magát. A helyzetet súlyosbította a Mac operációs rendszer licencének értékesítése. A külső partner bevonásával a cél eredetileg az volt, hogy elősegítsék a szoftver elterjedését, de az ötlet visszafelé sült el. A Power Computing által kínált változatok ugyan nem voltak olyan szépek, mint az eredeti verziók, de hasonló teljesítményre voltak képesek és - ami még fontosabb - azoknál olcsóbbak voltak.

Az 1997-es üzleti évben az Apple 7,1 milliárd dolláros bevétel mellett 1 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el. Gil Amelio, a National Semiconductor egykori vezetője nem tudta megállítani az Apple-részvények zuhanórepülését. Ebben - mint később kiderült - közrejátszott az is, hogy Steve Jobs is piacra dobta részvényei nagyrészét. Amelio Steve Jobs Next nevű startupjának a felásárlásával nem csupán egy modernizált operációs rendszer alapjait szerezte meg, hanem az Apple társalapítóját is "informális tanácsadóként".

Steve Jobs arra törekedett, hogy a fő termékvonalat megmentse. Felmondta az együttműködést a Mac-licencértékesítőkkel és felgyorsította az iMac fejlesztését azért, hogy az otthoni számítógépek piacán mind az ár, mind a stílus alapján újra versenyképes lehessen a vállalat. Az Apple igazi Achilles-sarka - s erre már Amelio tanácsadói is figyelmeztettek - a Microsofttól való függőség volt. A Microsoft Office Mac-változata és annak a piacvezető Windows-alapú számítógépekkel való kompatibilitása meghatározó érv volt a Macintosh-vásárlók számára.

Steve Jobs meggyőzte Bill Gates Microsoft-társalapítót arról, hogy segítsen megmenteni a vállalatot. Mindez úgy valósult meg, hogy Gates 150 millió dollárért szavazatra nem jogosító Apple-részvényeket vett. A tőkeinjekciónál azonban sokkal fontosabb volt Gates azon ígérete, hogy a következő öt évben is fejleszteni fogják a Mac Office csomagot. A menedzser komoly esélyt látott abban, hogy az egyik legnagyobb konkurensét támogatja. A megszerzett Apple-részvényeket az iPod 2001 októberi bemutatkozása után a Microsoft eladta. Amennyiben a redmondi óriáscég megtartotta volna a papírokat, akkor ma már 500 millió Apple-részvény lenne a tulajdonában, amelyek értéke körülbelül 87 milliárd dollárt tenne ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #8
    Kópé a kópénak nem vájja ki...

    Mr. misztikus mojo-maestro SJ cultmaster app-pápa hibátlanul illeszkedik abba a sorba ami Satya Nadellával és az "emocionális intelligenciával" tetőzött be a microsoftnál.
  • M2 #7
    Nem. Első látásra hozza ugyan az elvártakat, de amint komolyabb munkára használná az ember, egyből összemérhetetlen lesz az MS szoftvereivel. Valamiért nem képesek száz százalékban ugyanazt lefejleszteni, amit az MS Office nyújt.
  • Fefy #6
    Még lehet, hogy alá is becsülted a 95%-ot.

    A legnagyobb baj viszont a kompatibilitással van az 5% és a 95%-nyi felhasználói tábor között.
    Nem tudom láttál-e már grafikonokkal intenzíven telepakolt excel táblát OO alatt, esetleg agyonkorrektúrázott, képekkel és mindenféle vacak formázásokkal ellátott word doksit szintén OO alatt.

    Az embernek még az étvágya is elmegy a konverzió láttán.
    Továbbá a VBA makrókat még sem említettem, ami OO, illetve LO alatt egyáltalán nincs.
  • tom_pika #5
    Gyanítom, hogy a felhasználók 95%-ának bőven elég lenne az Open Office funkcionalitása is.
  • Ender Wiggin #4
    Az Open koppintották ugyan az MS Office-ról, de közel sem annyira jó. Egy pozitívuma van, hogy ingyenes.
  • mariakandras #3
    Openoffice-t hasznal, ami szinte tokugyagyanaz, mint a windows-os. :)
  • Timbu #2
    Az IT ipar jóval túlmutat a szövegszerkesztők piacán, ahol van egy Google nevű cég is...
    Ez az állítás max. 15 éve lett volna igaz.
  • 1519 #1
    Hihetelen, hogy igazából a Microsoft a mai napig totálisan uralja a világot, mégpedig a Windows-tól függetlenül: az Microsoft Office mindenkit függőségben tart a mai napig.
    A Mac felhasználók legnagyobb része is a Mac Office-t használja KOMPATIBILITÁSI OKOKBÓL.
    Voltak próbálkozások, de egyiknek sem sikerült kiütni a Microsoft Office-t, és úgy tűnik nem is fogja. ( A UNIX-ot használók - szerintem- a két nagyhoz képest (Microsoft, Apple) szinte elhanyagolható tábora nem tudom mit használ, de szerintem ezen szempontok ott is érvényesülnek.)