Gyurkity Péter

Nem fogy ki a meglepetésekből a Szaturnusz

A Cassini küldetésének utolsó szakaszára is bőven jutott meglepő adat.

A NASA a hét elején számolt be a Cassini küldetésének fejleményeiről, ahogy a szonda lassan közeledik annak lezárásához. Néhány hét még hátravan, ám a meglepő megfigyelésekből továbbra sincs hiány, így a szakemberek izgatottan kísérik figyelemmel a beérkező eredményeket.

A szonda még április 26-án kezdte meg a közeli átrepülések időszakát, amelynek során összesen 22 alkalommal száguld át a Szaturnusz és a belső gyűrűk közötti viszonylag szűk területen. A most közzétett jelentésből kiderül, hogy eddig semmilyen gond nem merült fel, minden a tervek szerint ment, mi több, a kutatókat újabb meglepetések érték. Egyértelművé vált ugyanis, hogy a mágneses mező nincs megdöntve, vagyis a korábban mért, mindössze 0,06 fokos minimum értéknél is kisebb lehet ez a szög, ami viszont azt jelenti, hogy továbbra sem tudjuk pontosan meghatározni az ottani napok hosszát. A forgási tengelyhez való nagyon szoros igazodás ellentétes a rendelkezésre álló elmélettel, hiszen az egybeesés azt jelentené, hogy az adott bolygó magvában lévő folyékony fémek (a Szaturnusz esetében ez valószínűleg folyékony fémes hidrogén) egy idő után megállnának, ami viszont a mágneses mező eltűnését eredményezné. Itt egyelőre annyit jelentenek ki, hogy az eltérés jóval kisebb lehet, amit viszont később még megmérhetünk.

Sor került az első mintavételre is, mind a bolygó légköréből, mind pedig a fő gyűrűkből. Eleinte az antennát használták itt pajzsként, hogy megelőzzék az esetleges károsodást, később azonban úgy látták, hogy szinte teljesen üres térben repül a szonda, amelyben mindössze nanométeres részecskék vannak jelen – ezért aztán kidugták a mintagyűjtő eszközt az antenna mögül, amely sikeresen be is fogott néhány példányt. Ezek a D-gyűrűből származó, valamint a külső légkörből vett minták később betekintést nyújtanak majd azok összetételébe, amihez azonban további munkára lesz szükség. Az utolsó öt megkerülés során további mintákat vesznek majd a légkörből, így nem lesz hiány az adatokból.

Április és június között további felvételek is készültek, mégpedig minden korábbinál közelebbről, így a felhőket itt jóval részletesebben láthattuk. Néhány képet a bejelentésben is megmutatnak, itt azonban további részleteket várhatunk, amelyek a szeptemberi finálé után is befuthatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • T_I #1
    Elképesztően csodálatos, hogy olyan ménkű messze a körülményektől változó(!) tudományos kísérletek folynak! :)