Gyurkity Péter

Az iPhone-t használók negyede váltana ősszel

A tizedik évfordulón esedékes iPhone 8 iránt a megkérdezettek negyede érdeklődik komolyan.

Az év első felében számos alkalommal olvashattunk az Apple szeptemberben érkező új fejlesztéseiről, itt a legtöbben tudni vélik, hogy egyszerre három példány mutatkozhat be a nagyközönség előtt. Az OLED-kijelzővel ellátott készülék iránt élénk az érdeklődés, a magas ár azonban sokakat visszatarthat.

A tengerentúlon a Branding Brand végzett el kisebb közvélemény-kutatást az iPhone készülékeket használók körében, egészen pontosan 1000 vásárlót megkérdezve. A most közzétett eredményekből jól látszik, hogy a tábor 26 százaléka szeretne váltani ősszel, amikor befut az új fejlesztés, míg 14 százalék az iPhone 7 valamelyik változatát, további 12 százalék pedig az iPhone 6 egyik példányát szerezné be. Mindössze 2 százalék jelezte, hogy az Androidra váltana, 1 százalék pedig az iPhone SE iránt érdeklődik. A válaszadók csaknem fele (44 százaléka) szeretne további fejlesztéseket az iOS terén, a tábor negyede pedig a külső dizájn frissítését látná szívesen.


Érdekes tény, hogy az internetezők körében 65 százalék a hívások miatt vásárolna iPhone készüléket, 60 százalékuk pedig a zenehallgatás, illetve a márka miatt szánná el magát erre. Ezt követi 58 százalékkal a mobilnetezők aránya, akik a web, az email, illetve a szöveges üzenetek miatt döntenek a vásárlás mellett. A magukat távol tartók közül 49 százalék az ár miatt dönt így, 42 százaléknak nincs szüksége egy újabb telefonra, 40 százalék nem használná ki az elérhető funkciókat, 28 százalék pedig nem akar emiatt szolgáltatót váltani.

Egyes hírek szerint az iPhone 8 hivatalos ára az 1000 dollárt is elérheti majd, ez nyilván nem bátorítja fel a kétkedőket – a megerősítésre azonban őszig kell várnunk, amikor sor kerül a szokásos rendezvényre és bemutatóra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #11
    :-D +1
  • ostoros #10
    Azok is megbaszhatják.
  • dzsagon #9
    idióták
  • wraithLord #8
    Az S8 csak egy telefon, az max. sima konzumidiotizmus, "trendiséghajhászat" (ha van ilyen szó :D). Az iPhone-hoz viszonylag egyedülálló módon tartozik egy teljes gondosan felépített és jól elkülönített Apple hitvallás (nem csak marketing hitvallás, és ez a lényeg), filozófia.
  • VolJin #7
    Kihoztam egx Samsungot a szolgáltatótól. Végre nem kell a külcsön iphonet használni.

    Ritka szar telefon volt.
  • passatgt #6
    Bezzeg a Samsung felhasználóknak csak a fele akart s8-ra frissíteni.
  • Dobronski #5
    SE-t amíg bekapcsol nem váltom le.
  • tom_pika #4
    iPhone helyett csajok és vitorlázás??? Micsoda őskövület vagy te... (iPhone nélkül a jó csajokat amúgy hogy vadászod le?)
  • HyBrIDNyLA #3
    Kollégák között vannak iPhone őrültek. Egymást szokták húzni, hogy kinek lesz meg előbb az újabb verzió. Igazi márkaőrültek. Ebből jól megél az Apple, de igaza is van, ha valamit jól csinál, akkor arasson. Én a Note 3-mal jól el vagyok. Inkább az élet apró örömeire fókuszálok, pl. csajok, kirándulás, vitorlázás, búvárkodás.
  • ostoros #2
    Ha ez nem vallás, akkor semmi bazdmeg.