Berta Sándor

418 millió dollár adót követel Indonézia a Google menedzsmentjétől

Az ázsiai ország úgy véli, hogy a webes konszern tartozik még némi adó befizetésével.

A Reuters tudósítása alapján a követelt összeg a tavalyi esztendőre vonatkozik és a lehetséges késedelmi díjakat is tartalmazza. A helyi hatóságok egy 5 éves időszakot vizsgálnak. A Google jelenleg Szingapúrban adózik az indonéziai bevételei után. A helyi hivatalok állítása alapján az amerikai társaság a 2015-ben fizetendő jövedelemadó és áfa csupán 0,1 százalékát fizette be. Mindez azt jelenti, hogy átszámítva akár 418 millió dolláros adótartozása is lehet.

Muhammad Haniv, az indonéz adóhivatal különleges ügyekkel foglalkozó részlegének vezetője közölte, hogy a nyomozók hétfőn felkeresték a Google indonéziai kirendeltségét. Amennyiben kiderül, hogy az óriáscég megsértette a helyi adójogszabályokat, úgy a hiányzó összeg akár négyszeresét is kiszabhatják késedelmi díjként. A hivatalnok azzal kapcsolatban nem árult el semmit, hogy az 5 évet tekintve összesen mennyi pénzzel tartozhat a Google. Haniv hozzátette, hogy a vállalat júniusban elutasította, hogy megvizsgálják Szingapúrban a Google Asia Pacific könyvelését. Azóta nem csupán lehetséges adóhátralék, hanem bűncselekmény miatt is nyomoznak a Google ellen.

Indonézia azért próbálja meg a hiányzó adóbevételeket behajtani, mert így akarja csökkenteni az államháztartási hiányát. Fontos ugyanakkor, hogy nem csupán a Google vált célponttá, hanem számos további internetes vállalkozás is. Májusban Michel Sapin francia pénzügyminiszter jelezte, hogy kizártnak tartja az adózási megegyezést a Google és a többi multinacionális társaság vezetőivel, egyúttal utalt a brit adóhivatal által nemrég megkötött hasonló egyezségre, amelynek értelmében a Google 130 millió fontnyi elmaradt adót fizet meg a szigetországban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #2
    Úgy van, nagyon helyes, f*ngassák csak a nagy G-t itt is! A profitja jelentős részét éppen az okozza, hogy onilne szektorban működő multiként eldönti, hogy hol kegyeskedik adózni.
  • Sippie #1
    mi is követeljünk már, csak úgy...