Berta Sándor

2018-ra nem lesz egymilliárd eszközön Windows 10?

A Microsoft hivatalosan is visszavonta a korábbi célkitűzését.

Tavaly májusban a San Franciscóban megrendezett BUILD 2015 konferencián Terry Myerson, a Microsoft operációs rendszerek csoportjának vezetője ambíciózus célt vázolt fel a Windows 10 kapcsán: úgy vélte, hogy a szoftver 2-3 évvel a megjelenése után már egymilliárd készüléken fog futni. Ezek között lesznek asztali számítógépek, notebookok, tabletek, okostelefonok, Xbox One játékkonzolok, televíziók, bankautomaták, a HoloLens kiterjesztett valóság szemüveg és számos különböző, a dolgok internetéhez kapcsolódó megoldás. Nos, a redmondi konszern most kénytelen volt visszavonni az akkori előrejelezést.

A Microsoft hivatalos közleményben jelezte, hogy 2018 közepére mégsem lesz egymilliárd készülékre feltelepítve a Windows 10. A társaság okként azt adta meg, hogy a jövőben az okostelefon-üzletre akar összpontosítani - új célt vagy céldátumot ugyanakkor nem jelöltek ki. A Windows 10 jelenleg 350 millió eszközön található meg, az ingyenes frissítési lehetőség július 29-én jár le.

Az óriáscég szóvivője a ZDNet-nek elismerte, hogy valószínűtlen a kitűzött cél elérése. Hozzátette, hogy a több mint 350 millió aktivált készülék kiváló szám és a felhasználók rendkívül elégedettek az új operációs rendszerrel. A vállalat is derűlátóan tekint a jelenlegi elterjedtségre, még akkor is, ha a jövőben az okostelefon-üzletre koncentrálnak, a kitűzött egymilliárdos cél sokkal későbbre teljesülhet majd, mint 2018 márciusa. A Microsoft ugyanakkor azt várja, hogy jövőre még több új Windows 10-es termék fog megjelenni és nőni fog a pozitív ügyfélreakciók száma is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #18
    Minden zárt forráskódú rendszer vagy szoftver, ahol van egy frissítési láb, a fejlesztő- kiadó kontrollja alatt van. Hülye is lenne, ha nem így tenne! Ennyi a történet. Simán meglehet, és szinte biztos, hogy az iOS is ugyanúgy és ugyanakkora mennyiségben jelent haza, azonban ott az usereket egy évtizede meggyőzték arról, hogy ha befogják a pofájukat, és úgy bólogatnak, ahogy az Apple szeretné, akkor az nagyon jó lesz nekik. Örülnek is mint majom a farkuknak, hogy ott a harapottalma a készülékeiken. De említhető itt az Android, már úgy értve, hogy mindaz a szemét, amit a Google rápakol, és amelyek - hopp! - mind zárt forráskódúak, a Store-tól kezdve, az összes többi cuccig. A Google sem szeretetszolgálat: az Android rendszere a világ legkifinomultabb és legtöbb felhasználói adatot összeszedő adatgyűjtő rendszere - usereknek pedig telefon és minden más. Ennyi a történet. De nyugalom: a Google most ott tart hegemóniában az okostelefonok kapcsán, mint a Microsoft a desktop PC vonalon a Win 98-korában: megkerülhetetlen. Azonban 10 éven belül lesz lehetőséged nyílt forráskódú mobiloprendszereket telepíteni - pont úgy, min ahogy ma asztali gépre, abból a hatalmas csokorból, ami a distrowatch-on megtalálható. Itt sem lesz máshogy. A történelem meg fogja önmagát e téren is ismételni.
  • Skylake #17
    Pontosan úgy, ahogy kvp leírta. Én csak annyit tennék hozzá, hogy amit most látunk, ez nem más, mint a Microsoft Sztálingrádja. Innen már nem lesz felfelé.

    A desktop PC korszakot teljes mértékben a Microsoft uralta - kezdve a DOS-tól. Akkora mértékű piaci koncentrációt tudtak maguknak a Wintel érában felépíteni, vagy inkább maguk befolyása alá erőszakolni, hogy teljesen átaludták azt, hogy a desktop PC-től eltérő piaci szegmens jött létre. Kezdődött ez nyílt forráskódú szoftverfejlesztések, és ezen belül különösen a különböző Linux disztribúciók virágzásával - ez a folyamat alapozta meg végül is és sokkal később, hogy lett Android, illetve lettek olyan szoftverek, amelyek a Microsoft termékeivel szemben egyre reálisabb alternatívát jelentettek: ma ezek közül sok nem alternatíva, hanem éppen az MS termékei azok.

    Amint a tartalomfogyasztás eszközei mobileszközök lettek, ezzel az MS hegemóniának vége lett. Holott az MS-nek monopolhelyzetéből adódóan megvolt minden lehetősége arra, hogy olyan szintű penetrációt érjen el a piacon, amit ma az Android. (WinCE- vel kezdve.) De most is igazolódott a tény: a monopóliumok nem az innováció fellegvárai, nem ezek a vállaltok fogják az innovációt vinni összességében. A lényeg itt az összességében, mert vannak ugyan az MS-nek szerintem igen jó termékei, de az operációs rendszer piaci háborút már elvesztette, függetlenül attól, hogy a desktop vonalon hegemón: csak éppen a desktop ma már széles userbase esetében sokszor csak alternatíva. A lényeg ami a zsebükben van, és ezen döntő többségében Android fut.

    Mobile first! Inkább mobile last-nak kellett volna mondania Nadellának, persze lehet hogy ez felsővezetői meetingeken így is történt. Már úgy értve, hogy a mobilszegmens az utolsó esélyük, hogy azt a pozíciót, amin zsírosra és luistára híztak a Wintel időkben, azt legyen esélyük legalább valamennyire újjáépíteni. Ez nem jött össze a sokadik restart-ra sem. Innentől pedig az MS-nek nem lesz felfelé. Jó darabig persze még vsatagon el fog élni az örökségéből, de olyan undorító hegemóniája a piacon, amit korábban kierőszakoltak maguknak sok esetben full piactorzító módon (3E modell), annak vége. Szerencsére, és megkapták, ami jár nekik, és azzá fognak összecsúszni 10 éven belül, amit a piacon valójában érnek. Úgy kell nekik!
  • MsUser #16
    A Win hibái mellett sokan hajlamosak elmenni, mert jó azt használni, be kell a tömegbe illeszkedni, és a legújabb a legjobb, mert azt mondta a Microsoft. :)
    Dehogy is elemzik a billentyűlenyomásaidat, és bármikor befolyásolhatják kedvükre a saját oprendszerüket, a rejtett háttérben futó frissítések is csak azért vannak hogy ne zavarják a júzert. :)
  • MsUser #15
    Azért rengeteg a sallang a hozzászólásokban, a dual rendszert futtató telefonok az élő példái mennyivel több rétű használhatóbb gyorsabb az Android azonos környezetben és pont!
  • Griphons #14
    "Ez azt jelenti, hogy az android az kb. olyan mint a full desktop win10, csak egy telefon hardverere pakolva."
    ezt azért nem gondoltad komolyan ugye? random hülyeségeket én is tudnék írni...

    Az, hogy a mobil üzletágra akarnak koncentrálni szerintem is üdvözítő. Annál is inkább, mert a WP-t futtató mobilok száma jelenleg elég alacsony, gyakorlatilag nincs kínálat. Főleg a komolyabb hardwerű continuumot is futtatni képes változatokból.
  • slickboy #13
    A lényegen mindenki átsiklott. Hogyaszongya a mobilos üzletágra kívánnak koncentrálni. Ez mindenképp üdvözlendő, mert elmúlt évben eléggé elhanyagolták a mobilos vonalat, már mindenki a Windows 10 Mobile-t temette. Az, hogy nem 1 milliárd hanem 400 millió eszközön fut X oprendszer, őszintén szólva ebben a nagyságrendben nem számít, csak számháború. Azonkívül havonta jön frissítés a telefonra, mint a desktop PC-re, dícséretes.
    Remélem a mobilos üzletágra koncentrálás az appok javítását, kínálatbővítését hozza magával. Ugyan a Paypal megszüntette az appját, de jött Facebook meg Messenger és Instagram kliens, official. Kéne official Tumblr, Duolingo (ami van most az official, de kicsit butább). Bár eddig is mindent meg tudtam oldani nagyjából Win 10 mobile alatt (illetve egy teljes értékű FTP kliens azért jól jönne, mert az nem volt amikor kellett volna), de nem baj ha van miből választani.
  • zola2000 #12
    Sokaknak kell a pokemon go, kb annyit ér mint egy fitness app, azaz jó ürügy a túrázásra, de millió más cucc sincs windowsra, vagy később jelenik meg/ha van is nem tud annyit mint az android app köztük a microsoft saját cuccai is ami kb azt jelenti hogy az is maga is feladta a wpt.

    Ami sajnálatos ha tényleg igaz hogy kisebb vason is jól fut, de ez van.
  • gothmog #11
    Húha, sose hittem volna, hogy a "worksforme", meg a "hardvert vásárolni tudni kell" egyszer a windows mellett felhozott érv lesz. :D
  • kvp #10
    "A szomorú az, hogy az android nem képes optimalizálni az oprendszerét, egyre nagyobb vasat kell alátenni, míg az MS, de még az Alma is "jobb"."

    A win10 mobile egy lebutitott windows, az ios egy direkt mobilra optimalizalt rendszer. Ezzel szemben az android egy desktop linux, nehany szerver komponensel es egy google fele gui-val. A teljesitmenyproblemak nagyobbik resze megis a gyartoi programokbol jon, amik nem reszei az alap android-nak. Viszont cserebe az android alatt ott van egy teljes erteku linux, sot az android-os programok is alapbol kepesek ablakozorendszerben futni, csak a legtobb gyarto nem tesz ilyet a telefonokra. Ez azt jelenti, hogy az android az kb. olyan mint a full desktop win10, csak egy telefon hardverere pakolva. Es megis mukodik.

    A windows10 mobile es desktop legnagyobb baja, hogy nincs nagyon ra szukseg. Ma mar nem nagyon van olyan program ami miatt mindenaron ezeket kellene felrakni, ellenben van sok olyan ami nincs, tehat amiert erdemes valami mast hasznalni. Regen az office (word) volt ami miatt mindenki windows-t hasznalt. Jelenleg szinte minden os-en van olyan szovegszerkeszto ami az emberek nagyreszenek boven eleg. Mas windows exkluziv programot meg nem tud felmutatni a microsoft ami miatt a cegek es a kockabb mernokok kivetelevel barki is windows-t akarna hasznalni.

    A microsoft szuper PR-jarol nem is beszelve, amivel meg azokat is elijesztettek akik amugy frissitettek volna. A windows mobile egyetlen nagy eselye, ha futtathatova teszik alatta a google play store-os app-okat. Viszont ez 100%-ban ellentetes a microsoft filozofiajaval es raadasul az os is jobban be van zarva, igy sok alkalmazasbol azert nincs win10-es verzio, mert a microsoft nem enged szabad hozzaferest a program futasahoz szukseges hardverhez/adatokhoz. Sajat maguk zavarjak el meg azt a par fejlesztot is, akik egyebkent probalkoznanak. Ez reszben igaz az apple-re is, ahol pl. egyszerubb email-ben a neten atkuldeni egy file-t ket app kozott, mint a keszuleken belul.
  • yamato41 #9
    1. Nem kellett erőltetni, mert magamtól felraktam.
    2. Biztosan így van, de nálam minden tökéletesen működött kb. 20 gépen.
    3. Volt ilyen konfigom, de semmi probléma nem volt/nincs vele.
    4. Telenonom droidos. De annak az appkínálata annyival nagyobb,ameñyivel régebbi és amennyivel többen használják. Kb. desktopon win-linux helyzet.
    5. Az adatokat mindenki gyűjti, minden weblap, szolgáltató, f*szbúk, gugli, felhő stb. Eggyel több az MS.
    Nem, ez nem elég a befuccsoláshoz. Annyi az egész desktopon, hogy az xp és a 7 jó és a cégeknek még nek éri meg váltani.