Berta Sándor

Ipari szabotázs feltört 3D-nyomtatókkal

A készülékek ugyan megkönnyítik a termékek gyártását, de komoly biztonsági kockázatot is hordoz a használatuk.

A technológia ugyan áramvonalasíthatja a gyártást, azonban az alkalmazásának komoly kockázatai vannak. Mindez elsősorban arra vezethető vissza, hogy sok 3D-nyomtató csatlakozik a világhálóhoz, ezáltal pedig könnyen a bűnözők célpontjaivá válhatnak, akik titokban belső hibákat helyezhetnek el a gyártási folyamatokban, s ezek a hibák ráadásul eleinte fel sem tűnnének. A legnagyobb veszélyt az jelentheti, hogy ha egy bűnözőnek vagy bűnözői csoportnak sikerül átvennie az irányítást egy vagy több 3D-nyomtató felett és ezáltal szabotálják a munkát. Elég például csak arra gondolni, hogy egy autó vagy repülőgép hány alkatrészből áll és adott esetben azok közül néhány már ilyen berendezésekkel készül. S előfordulhat, hogy pont a 3D-nyomtatókkal készített alkatrészek nem fognak működni és máris megtörténik a baleset. A biztonsági szakemberek szerint mindez már a közeljövőben nagyon valószínű forgatókönyv lehet.

Nikhil Gupta, a New York-i Egyetem professzora és kollégái tanulmánya szerint ha a hackerek képessé válnának a 3D-nyomtatókhoz való hozzáférések megszerzésére, akkor az a felhasználók számára pusztító következményekkel járna, ráadásul a különböző termékek visszahívásához és perekhez vezetne. Az elkövetők emellett megszerezhetnék a gyártási eljárások leírásait és a használt mintákat is. Steven Zeltmann, a tanulmány másik szerzője kiemelte, hogy a repülőgépipar is használ már 3D-nyomtatókat. A szabotázs kockázata ráadásul tovább nőhet, ha a gyártást kihelyezik harmadik félhez. A legfontosabb az lenne, hogy a készülékek ne csatlakozzanak az internethez, s ha az üzemeltetők a használt tervezési és más fájlokat titkosítanák.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #8
    A gond ott van, hogy 3D nyomtatoval konnyebb belenyulni a gyartasi folyamatba ugy, hogy kivulrol ne latszodjon a hiba. Egy cnc-zett alkatresznel legkesobb az osszeszerelesnel feltunhet, hogy valahol vekonyabb lett. Ellenben egy extra belulre nyomtatott ureg kiszurasa sokkal komolyabb minosegellenorzesi felszerelest igenyel es ha azt is automatizaljak, akkor teljesen remenytelen.

    Szoval a cikk arrol szol, hogy a 3D nyomtatasnal olyan szandekos hibak kerulhetnek be, amikre jelenleg meg nem szamitanak es ezert az alkatreszeket jobban kell ellenorizni. (pl. sima megnezes, lemeres helyett 3D-s kepalkoto felszerelessel, azaz rontgen vagy ulatrahang)
  • Szefmester #7
    Vannak módszerek, de azért csak nehezebb bejutni egy ilyen helyre, mintha csak Joe belépne a fészbúkjába a vezérlőben mert cicás képet akar megosztani...
  • msnforever2 #6
    Nincs megoldva. A Stuxnet is megfertőzött airgapped gépeket. Több módszer is van, a legegyszerűbb amikor USB-t rádug a csóri, aztán lehet mikrofonnal és speakerrel is adatot ki és becsempészni airgapped gépekre, de manapság már a processzor ventillátor fordulatszámának változtatásával is kísérleteznek (más lesz a hangja, amit aztán a jómunkásember spyware-es androidos telefonjának a mikrofonja felvesz). Pár bit/másodperc az átvitel, de működik.
  • NEXUS6 #5
    "...ezáltal pedig könnyen a bűnözők célpontjaivá válhatnak, akik titokban belső hibákat helyezhetnek el a gyártási folyamatokban, s ezek a hibák ráadásul eleinte fel sem tűnnének."

    Ezexerint, a nyomtató, mosógép, bármilyen eszköz eddig is a bűnözők gátlástalan ármánykodása miatt adta meg magát pont a garancia időszak vége után 1 nappal!?
    Tuttam! Csak nehogy...!
    XD
  • gombabácsi #4
    pontosan
    épp ezért baromságok az ilyen cikkek. beleírják hogy 3d nyomtató meg robot (mindkettő évtizedek óta nagyon erősen használva van az iparban) és máris jön a klikk meg a sok hozzászólás az orruknál fogva vezetett értelmiségi nethuszároktól :)
  • gombabácsi #3
    lassan minden tudományos hír valami ilyen baromság lesz
  • Szefmester #2
    Fontos rendszereket ne köss a világhálóra... probléma megoldva. :D

    Elkülönített hálózatra érkezett adatokat vizsgálat után fizikálisan áthelyezni a gyártási hálózatba és örülés van.
  • grobs #1
    Ennek semmi köze a 3d nyomtatókhoz. A gyártási folyamatba avatkozás nélkülük sem rejt kevesebb kockázatot ... sőt a harmadik fél bevonása jellemzőbb 3d nyomtatók nélkül.