Ötvös Tibor

555 napig élt szív nélkül egy 25 éves férfi


A 25 éves Stan Larkin több, mint egy évig várt az új szívére és ezen idő alatt egy hátizsákban hordta a mesterséges szervét, mely életben tartotta.

A tudomány szerepe az egészségügyben - szó szerint - létfontosságú és ezt ismét bizonyították a tudósok. Ezúttal Michiganben élő Stan Larkin esetében teszteltek le egy új módszert, mely be is vált. Stan és öccse, Dominique még tinédzserként voltak kénytelenek szembesülni azzal, hogy örökletes kardiomiopátiát diagnosztizáltak náluk, aminek értelében minden előjel nélkül leállhat a szívük. Ez egyébként sportolóknál elég gyakori betegség, így a mostani szerkezet, a Syncardia sikeres bemutatkozása nagyon nagy előrelépést jelenthet sokak életében.

Ez a szívbaj ugyanis nem gyógyítható, így mindenképpen transzplantációra van szükség. Mivel a várólista hosszú, így 2014-ben kiemelték Stan beteg szívét és behelyezték a Syncardiát. A szerkezet mozgatható változata, mely a Freedom nevet kapta nagyjából 6 kilogramm súlyú és egy hátizsákban hordható. A Syncardia a páciens vaszkuláris rendszerére csatlakozik rá és keringeti a vért a testben. Mindez ráadásul nem akadályozta meg Larkint a napi teendőkben, sőt még sportolni is képes volt, illetve a gyerekeivel is ugyanúgy játszhatott mint bárki más.



Végül 555 nap után, 2016. május 9-én Larkin túlesett a sikeres műtéten és immár valódi szívvel éli az életét. "Mikor megjelentek nálunk, a testvérek nagyon, nagyon betegek voltak" - árulta el Jonathan Haft, a beavatkozást végző sebész. "Szerettünk volna szívátültetést végezni rajtuk, de azt gondoltuk, hogy nincs elég időnk várni. Van valami egyedi a fiúkban, ami miatt más technológiák nem működtek volna. Ráadásul Stan nem kímélte a gépet, élte a mindennapjait pontosan úgy ahogy a többiek tennék."

Stan a műtét után és a felépülését követően megosztotta történetét a világgal és ezt szintén a neten köszönték meg a Frankel Cardiovascular Centre tudósai. "Ti vagytok a hőseink. A tény, hogy megosztottátok a történetet a nagyvilággal és így mi lehetőséget kaptunk rá, hogy másokat tanítsunk a módszerre óriási előrelépést jelent. Ez sok páciens életét mentheti meg. Sok orvos dolgát könnyítettétek meg. Hálásak vagyunk." Amerikában 5,7 millió ember él valamilyen gyógyíthatatlan szívpanasszal és számukra lehet jó választás a Syncardia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • errorista #25
    25 évesen maximum 366 napot lehet élni, szívvel vagy anélkül.
    (bocs)
  • ostoros #24
    Ennek eldöntéséhez már jövőbe látásra lenne szükség.
  • Kornan #23
    Ezzel nem teljesen értek egyet. Állatvilágban is hosszútávon az a csoport sikeres, amelyik a legjobban alkalmazkodik a változáshoz és nem az, amelyik a legjobban szaporodik. És a világ pedig folyamatosan változik. Sőt a gyorsan szaporodó fajok ki is irthatják magukat, mert felélik a lokális erőforrásaikat.

    De ezen túllépve szerintem azok a szabályszerűségek, amiket a jelen és a múlt alapján próbálunk felállítani többé már nem állják meg a helyüket. Pont, hogy a fejlett technológiák azok, amik drasztikus mértékben képesek megváltoztatni az egész világot. Sokkal bonyolultabbá és kiszámíthatatlanabbá téve, ami olykor egyszerű volt.

    Fejlett géntechnológiával, pl azt a kisebb csoportot fel tudod úgy javítani, hogy gyorsabban szaporodjon, erősebb és okosabb legyen, tovább éljen. Vagy a rossz képességekkel megáldott többséget tudod jobban versenyképessé tenni. Egyre több és több gént értenek meg és egyre olcsóbb a génmódosítás. Ez már nem sci-fi többé, de első fázisban csak génbetegségek kezelése lesz engedélyezett embereken. Rengetegféle forgatókönyv elképzelhető, az is lehet, hogy több fajra szakad az emberiség és a természetes emberek ugyanarra a sorsra jutnak, mint a többi már nem létező emberfaj.

    Ha mi nem kezdjük javítani magunkat, akkor a Kínaiak megteszik és behozhatatlan előnyre tesznek szert. Most még van előnyünk kutatási kapacitásban és technológiai fejlettségben.
  • Archenemy #22
    "Szeresd oket. Te is az vagy."

    A 19. századi értelemben igen. A 21. századi értelemben meg nem.
  • ostoros #21
    Tehát még egyszer: Az ember evolúciója nem állt meg. De megváltozott. Már jó ideje a csoportra épül, nem az egyénre. Amelyik csoport sikeres, az a sikertelen csoportot elkergeti, és megszerzi annak erőforrásait. A sikeres csoport előfeltétele az intelligencia, de nem a legfontosabb! A legfontosabb az együttműködés. Az együttműködésbe pedig az is beletartozik, hogy nem hagyjuk meghalni a nyomikat. Persze, ha túl sok a nyomi a csoportban, az lehúzza a csoportot. De mint valaki mondta a sikeres az, aki szaporodik. És ma nem azok szaporodnak, akik nagyon elvannak látva orvosi technológiával. Vagyis az, hogy a nem túl előnyös képességi szintű emberek sokáig élhetnek és tovább adhatják génjeiket, egy anomália. Egy rövid távú, és az emberiség kis százalékát érintő anomália. Teljesen irreleváns ugyanis, az emberiség egésze szempontjából, hogy az emberiség kis százaléka fejlett orvosi technikával rendelkezik, pláne, hogy ez a kis százalék nem szaporodik, hanem fogyó társadalmakat alkot.

    És ide jön érdekességként a szúnyogos példa: amikor egy szúnyog elpusztul, olyan illat anyagot bocsájt ki halála pillanatában, amely fajtársait riasztja. Egy ilyen kialakulásának legfőbb oka pedig abban rejlik, hogy a szúnyogok kikelési helyüktől életük során nem távolodnak el pár száz méternél messzebbre. Vagyis akit figyelmeztet a szúnyog, az nagy valószínűséggel a rokona, sőt, akár a testvére is lehet.
  • ostoros #20
    Rohadjon meg a rendszer, amiért az elejét kitörölte.
  • ostoros #19
    mikor egy szúnyog elpusztul, olyan illat anyagot bocsájt ki halála pillanatában, amely fajtársait riasztja. Egy ilyen kialakulásának legfőbb oka pedig abban rejlik, hogy a szúnyogok kikelési helyüktől életük során nem távolodnak el pár száz méternél messzebbre. Vagyis akit figyelmeztet a szúnyog, az nagy valószínűséggel a rokona, sőt, akár a testvére is lehet.
  • Kornan #18
    Jelenleg exponenciális mértékben fejlődnek a géntechnológiák. Szerintem nem kell sok, hogy ne jelentsenek problémát a hibás gének.

    Egyik legújabb talány pl az úgynevezett Gene Drive. CRISPR/Cas9 génmanipulációs módszerre épül. Egész fajokat lehet vele kiirtani vagy megváltoztatni. Legfőképp gyorsan szaporodó fajoknál hatásos: pl szúnyog.

    https://en.wikipedia.org/wiki/Gene_drive
  • Nagydög #17
    "Én sem szeretem a libsiket, de nem kell minden faszságot rájuk húzni."

    Szeresd oket. Te is az vagy. Ahogy mindenki mas is, legalabbis addig, mig sajat magarol, vagy hozza kozel allokrol van szo. :)
  • gforce9 #16
    Majdnem belefolytam a beszélgetésbe, de amikor az evolúciót meg a liberalizmust megláttam 1 helyen... hát.... van az a szint ahová már nem megy le az ember :)