Berta Sándor

Már az idén jöhet a .blog csúcsdomén

A szükséges jogokat a WordPress anyavállalata szerezte meg.

Az Automattic Inc. bejelentette, hogy az új .blog csúcsdomén még az idén elérhető lesz. A cég hozta létre és működteti a rendkívül sikeres, WordPress nevű ingyenes és nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszert. A regisztrációs díjak még nem ismertek, de az már biztos, hogy az ismertebb nevek esetében többek kell majd fizetni. Fontos ugyanakkor, hogy a .blog oldalak kapcsán nem lesz előírás a WordPress használata.

A doménneveket két szakaszban lehet megszerezni. Először augusztusig az olyan márkanevek tulajdonosai regisztrálhatják a megfelelő doménneveket, mint az Apple vagy a BMW, majd a második szakasz keretében októbertől bárki benyújthatja a doménnév-regisztrációs igényét. A nyilvános regisztrációs folyamat novemberben kezdődhet.

A .blog csúcsdomén-regisztrációs jogokat egyébként nem az Automattic Inc., hanem annak egyik leányvállalata, a Knock Knock Whois There LLC szerezte meg még az év elején. Az Automattic ezzel gyakorlatilag olyan vetélytársakat előzött meg, mint például a Google. Érdekesség, hogy a jogot még tavaly a Primer Nivel S.A. kapta meg, de április végén átruházta azt a Knock Knock Whois There LLC-re. Matt Mullenweg, az Automattic vezérigazgatója kiemelte, hogy eddig nem nagyon akartak reflektorfényben lenni. A .blog-aukcióval kapcsolatos költségek mostanra körülbelül 20 millió dollárra emelkedtek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Palinko #7
    nagy szükség lesz rá a blogolás egyébként is kihaló műfaj, vagy felköltöztek nagy közös platformra mint a facebook, twitter vagy a tumblr. max páran vannak akiknek megérheti a saját domain, de az is posztol az előzőekre, mert onnan jön a forgalma...

    eddig is megtalálták akik akarták .com-on is vagy .net-en. max annyi a jó, hogy pár eddigi név felszabadul, megveszik, megy az üzlet ez a lényeg...
  • gombabácsi #6
    aztán miért is jogosultabb pl az apple egy "apple.blog" címre mint mondjuk egy kis alma termelő cég?
  • matatom #5
    A kapitalista verseny "még mindig jobb", mint egy vadkapitalista, posztkommunista, álldemokratikus, uram-bátyám-besúgótársam alapon leosztó "piac". ;)
  • Tetsuo #4
    Itt nem csak elővásárlásról van szó, az eddig is adott volt minden domain esetében.

    De ez a "még mindig jobb" duma azt jelenti nálad, hogy te sem értesz egyet a kapitalista versennyel? (Akkor Isten hozott a klubban. :-D)
  • gforce9 #3
    Még mindig jobb, mintha utána pereskedésekből állna ki minden cég, mert a másik lehetőség ez. Egyébként jelenleg nálunk is elővásárlási joga van a domainre annak, akinek a cégneve megegyezik.
  • Tetsuo #2
    Amennyire a nyugati demokrácia demokratikus. :-D
  • gombabácsi #1
    "Először augusztusig az olyan márkanevek tulajdonosai regisztrálhatják a megfelelő doménneveket, mint az Apple vagy a BMW"

    tisztességes, egészséges kapitalista verseny :D