Gyurkity Péter

Rekordmeleg volt az idei március

Már 11 hónapja tart a negatív trend, március ismét az eddigi legmelegebb volt.

Az amerikai NOAA égisze alá tartozó National Centers for Environmental Information kutatói ismét közzétették a múlt havi adatokra vonatkozó összefoglalójukat, amely ezúttal is a korábbi rekord megdöntésére hívja fel a figyelmet. Az idei március rekordmeleg volt, ez a trend pedig már 11 hónapja tart.

Március esetében még a korábbihoz képest is kedvezőtlenebb a kép, hiszen a hőmérséklet tekintetében az 1800-as évek vége óta tartó megfigyelés összes eddigi rekordját sikerült túlszárnyalni. Egy évvel korábban ugyanígy rekordot állítottunk fel az addigi márciusok sorában, most azonban ezt is meghaladtuk, mégpedig a normálisnak tekintett bázishoz képest az eddigi legnagyobb eltéréssel. Ezt a bázisértéket az 1951 és 1980 közötti időszak adataira építve határozták meg, a trend utóbbi időben megfigyelt alakulása pedig azt jelzi számunkra, hogy itt egyhamar nem számolhatunk kedvező változásokkal.

A tengerek átlaghőmérsékletének alakulása szintén kedvezőtlen folyamatot vázol fel, itt az év kezdete óta eltelt időszak, vagyis az első három hónap együttesen, az 1998-as rekordot döntötte meg, amit a mostani erős El Nino-jelenséggel köthetünk össze - akkor ugyanis hasonlóan erős hatást regisztrálhattunk. Az Északi-sarkon a jéggel borított terület kiterjedése negatív rekordot mutatott, ez mindössze 14,5 millió négyzetkilométer volt, több mint 1 millió négyzetkilométerrel kisebb a szokásosnál.

Az áprilisi adatokra még várnunk kell, ezek azonban választ adnak majd arra a kérdésre, hogy a jelenlegi trend mennyiben és milyen ütemben folytatódik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KZM #5
    Tegnap eldöntöttem, hogy a globális felmelegedés ügyében én sem maradhatok tétlen.

    Úgyhogy letettem a hólapátot és beindítottam a kocsit, had pöfögjön kicsit.
  • asgh #4
    Úgy tűnik az április meg rekordhideg lesz. :)
  • NEXUS6 #3
    Idén márciusra rakták a Prájdot? XD
  • who am I 7 #2
    lesz ez még rosszabb is...puska,konzerv,víz...lel :D
  • overseer-7 #1
    ne aggódjatok.. jövőre majd újra megdől a rekord