Berta Sándor

Elkelt a Lexmark

Amint arra számítani lehetett, az amerikai nyomtatógyártó kínai kézbe került.

A Lexmark közleményben jelentette be, hogy az Apex Technology Co., Ltd., a PAG Asia Capital és a Legend Capital Management Co., Ltd. alkotta kínai konzorcium 3,6 milliárd dollárért vásárolta meg. Ez azt jelenti, hogy a felvásárlók 40,50 dollárt fizetnek részvényenként. Az összeget teljes egészében készpénzben fizetik ki. Az üzletet még jóvá kell hagynia az illetékes amerikai hatóságnak is. Amennyiben ez megtörténik, akkor az átadás-átvétel az esztendő második felében zárulhat le.

Az már biztos, hogy a Lexmark Lexingtonban (Kentucky szövetségi állam) található központja megmarad és a jelenlegi üzleti részlegeket sem érinti a felvásárlás. A szakemberek azt remélik, hogy a Lexmark mind stratégiai, mind anyagi szempontból profitálhat a tulajdonosváltásból. Paul Rooke, a Lexmark jelenlegi vezetője azt nyilatkozta, hogy a konzorciummal a hátuk mögött olyan helyzetben lesznek, hogy továbbra is befektethetnek és növekedhetnek majd az ázsiai és a csendes-óceániai térségben a hardverek, a szoftverek és a nyomtatási szolgáltatások területén.

Április elején vált ismertté, hogy a Lexmarkot megvásárolhatja az Apex Technology. Akkor még arról volt szó, hogy tárgyalások már elkezdődtek a két fél között, de az amerikai gyártó pénzügyi garanciákat akart.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TomecK #4
    Lol, le-esett, faszvok. :D
    Utoljára szerkesztette: TomecK, 2016.04.22. 22:20:27
  • Tetsuo #3
    Poén volt. (Smiley?) Ráadásul úgy, hogy a másolóval másolnának. ;-)
  • TomecK #2
    Nem hiszem, hogy a Kínaiaknak céget kell venni azért, hogy lemásolhassanak pár jól működő terméket. Már 10 éve megcsinálták. Most már nem technológiát, hanem piacot, márkanevet, és szabadalmakat vesznek.
  • Tetsuo #1
    Hogy jobban tudjanak másolni. Tipikus kínaiak. :-D