Berta Sándor

Berlin - internet a raboknak?

A német főváros első szövetségi államként korlátozott internethozzáférést ad az elítélteknek.

A program egyelőre még korai szakaszban van, de az már kiderült, hogy a tartalmakat teljes mértékben belső szervereken tárolnák. Bizonyos fogvatartottak csak egyes kiválasztott oldalakat érhetnének el, amelyek a társadalomba való visszaszoktatásukat szolgálnák. Ilyen ajánlatok lennének például a képzési és továbbképzési lehetőségek, a munkaügyi hivatalok honlapjai, a lakásokkal kapcsolatos hirdetések és a hírportálok, valamint a Wikipédia.

Azt vizsgálják még, hogy lehetővé tegyék-e az internetes telefonszolgáltatások használatát, illetve engedélyezzék-e a kiválasztott címzettekkel való elektronikus levelezést. Emellett egy tesztprojekt keretében tanulmányoznák, hogy milyen műszaki megoldásokra van szükség ahhoz, hogy harmadik fél minimális veszélyeztetése mellett biztosítani lehessen az elektronikus sajtóorgánumok maximális használatát. A projektben figyelembe vennék a rabok képzési és továbbképzési lehetőségeit.

A biztonság mindenképpen elsődleges szempont lenne, ezért ellenőrizni fogják az elítéltek online kommunikációját is, valamint a büntetés-végrehajtási intézetek fenntartják maguknak a jogot, hogy bárkit bármikor kizárhassanak a programból. A Német Büntető-végrehajtásban Dolgozók Szövetsége (BSBD) elutasította a projektet. Thomas Goiny, a BSBD berlini szervezetének elnöke szerint a biztonsági mechanizmusok kijátszhatók. Goiny azzal érvelt, hogy a fogvatartottak egész nap ráérnek és biztosan kitalálnának valamit, emellett túl kevés a fegyőr, így nem tudnák felügyelni a rabok tevékenységét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #9
    Azért ha ebben a szobában kéne leélned az életedet erősen másképp gondolnád.
  • Sir Cryalot #8
    -emberijog vagy hisztizünk! moderneurópaiértékrendkultúrkör™ !
  • Archenemy #7
    "És Breivik magyar csöves? "
    Nem, norvég tömeggyilkos. Viszont a pecója jobb, meg az orvosi ellátása is. Mert emberijogok!
  • Archenemy #6
    Abszolút egyetértek, hogy különbséget kell tenni a megtévedt, de "használható" emberek között (itt valóban belefér a könyvtár, edzés, képzés, internet), meg azok között, akik ötszörös visszaeső, erőszakos, 80-as IQ-jú pszichopaták. Az utóbbiakról sajnos le kell mondani, és nem kell rájuk túl sok erőforrást pazarolni.
  • bdzsana #5
    És Breivik magyar csöves?
  • Archenemy #4
    Konkrétan Breivikkel mondjuk sok magyar csöves cserélne...
  • bdzsana #3
    Egy bűnözőt nem elég büntetni. Arról is tenni kell, hogy ne legyen visszaeső. Én mindenesetre szívesebben találkoznék szembe az utcán olyan rabbal aki börtönévei alatt a könyvtárat látogatta és tanult, mint olyannal, akit válogatott megalázásokkal és kínzásokkal törtek meg és se jövőképe nincs, se vesztenivalója.
    A büntetés és a társadalomba való visszaszoktatás között meg kell találni az arany középutat, de szerintem az, hogy tanulhatnak és munka után nézhetnek teljesen belefér.
  • molnibalage83 #2
    Ezt mindenki csak addig mondja, amíg be nem varrnák. Az, hogy van korlátozott net hozzáférésed nem jelenti azt. hogy egész nap azt csinálsz, amit akarsz...
  • dregnarr1 #1
    Lassan már tényleg megéri bemenni, nem kell tenni semmit, csak élsz király módjára.