Berta Sándor

Nem biztosít hozzáférést az iPhone készülékekhez az Apple

A kaliforniai társaság válaszút elé érkezett és egyáltalán nem hajlik a szövetségi hatóságokkal való együttműködésre.

Egy amerikai bíró arra kötelezte az Apple-t, hogy segítsen a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) egy iPhone 5C készülék titkosításának a feltörésében. Az okostelefont Syed Rizwan Farook használta. A férfi a feleségével, Tashfeen Malikkal együtt tavaly decemberben a kaliforniai San Bernardinóban 14 embert megölt és 22 személyt megsebesített. A pár az Iszlám Állammal szimpatizált és a rendőrséggel való lövöldözés során veszítette életét.

James Comey, az FBI vezetője a múlt héten azt nyilatkozta, hogy a hivatal nem tudja feltörni az eszköz titkosítását. Már két hónap telt el és még mindig dolgoznak az ügyön. A bírói ítélet egyébként annak a vitának a folytatása, amely az iOS 8 operációs rendszer bevezetése óta tart. A fő felvetés ugyanis az, hogy az Apple megnehezíti a nyomozóhatóságok munkáját, mert az alkalmazott titkosítás miatt az adatok olvashatatlanok.


Az FBI a tömeggyilkosok kapcsolatrendszerébe remél nagyobb betekintést telefonjuk tartalma által

A mostani ítélet részeként az ügyben eljáró bíró azt követelte a társaságtól, hogy haladéktalanul hajtson végre három intézkedést. Az első, hogy ki kell kapcsolni az automatikus törlési funkciót, függetlenül attól, hogy be van-e kapcsolva az adott telefonon vagy nincs. A második, hogy az FBI számára lehetővé kell tenni, hogy a jelszavakat digitálisan is megadhassa. Míg a harmadik követelés az, hogy az Apple munkatársainak deaktiválniuk kellene azt a mechanizmust, amelyik a jelszó ötszöri rossz megadása után egy rövid időre blokkolja a készülékhez való hozzáférést. Előfordul ugyanis, hogy ilyen esetekben akár 1 órát is várni kell az újabb próbálkozásokig.

Elvárnák azt is, hogy az Apple egy olyan szoftvert készítsen az FBI számára, amelyet a hivatal ügynökei iPhone készülékekre telepíthetnek fel. A programot az Apple fejlesztőinek kellene elkészíteniük és elvárás lenne, hogy ne változtassa meg az operációs rendszert. Az óriáscégnek közölnie kellett volna azt is, hogy az egész projekt mennyibe kerül.

Az Apple az iOS 8 bevezetésével lehetőséget adott a felhasználóknak az okostelefonjuk titkosítására, így az FBI nem fér hozzá a tárolt szöveges üzenetekhez és képekhez. A titkosítás csak egy 4 betűből vagy számból álló jelszó megadása után oldható fel. Az iOS 9 esetében a jelszó már 6 betűből vagy számból állhat. A The Washington Post információi alapján az érintett iPhone telefonon már az iOS 9 fut. Matthew D. Green, a Johns Hopkins Egyetem professzora azt nyilatkozta, hogy egy 6 számból álló jelszó 22 óra alatt törhető fel. A betűkből, számokból és különleges írásjegyekből álló erősebb jelszó feltörési ideje akár 10 év is lehet.


Tim Cook, az Apple vezérigazgatója nyílt levélben reagált az ítéletre és kiemelte, hogy a kormány olyan dolgot vár tőlük, amivel nem rendelkeznek és ami túl veszélyes lenne ahhoz, hogy létrehozzák. Gyakorlatilag kiskaput kellene alkotniuk az iPhone készülékekhez. Az FBI ugyanakkor azt akarja, hogy kifejlesszék az operációs rendszer újabb verzióját, amely több fontos biztonsági mechanizmust is megkerül. Rossz kezekbe kerülve ez a nem létező szoftver lehetővé tenné minden iPhone feltörését. Amennyiben ez a technika rendelkezésre állna, akkor újra és újra alkalmazhatnák tetszőleges számú eszközön.

Kormányhivatalnokok szerint egyébként technikailag lehetséges a titkosítás feltörése és hasonló véleményt fogalmazott meg számos szakértő is, köztük Jonathan Zdziarski, Rob Graham és Dan Guido.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Papichulo #31
    Hogy ez a törvényben hogy van megfogalmazva pontosan, azt nem tudom, ennek te is utánanézhetnél

    Marpedig te hangoztatod boszen mar az n. postban, hogy letezik ilyen torveny, tehat neked kell ennek utananezni. En mar az elso valaszomban megkerdeztem, hogy pontosan melyikre gondolsz, de most csak a te kedvedert hadd ne ugorjak neki az elmult par evszazad osszes torvenyenek!
  • Tetsuo #30
    Én nem erről a konkrét ügyről beszéltem, hanem általános megállapításokat tettem.
    A feltörést nem tudom, honnan vetted. Pont arra céloztam, hogy az Egyesült Államokban lévő vállalat köteles hozzáférést biztosítani a technológiáihoz, ha a nemzetbiztonság úgy kívánja. Márpedig a telekommunikációs és adatkezelő eszközök esetében "úgy kívánja".
    Kulcs nélküli, "nehezen feltörhető" titkosítást pedig egyszerűen tilos alkalmazni az USA-ban. Hogy ez a törvényben hogy van megfogalmazva pontosan, azt nem tudom, ennek te is utánanézhetnél. ;-)
  • Papichulo #29
    Ha az adott esetrol fogalmad sincs, akkor miert folysz bele? FAQ: Everything we know so far about Apple's battle with the FBI

    Ezenfelul jelen pillanatban semmi sem tamasztja ala, hogy barmelyik amerikai szolgalat - belathato idon belul, adatvesztes nelkul - fel tudna torni a kerdeses keszuleket... sot, minden ennek az ellenkezojerol szol.
  • Tetsuo #28
    Mint említettem, az FBI esetében nem tudom, de a titkosszolgálatok tekintetében evidens az általános hozzáférés minden amerikai technológiához és céghez, ha szándék volt rá.
    Arra is volt példa jószerével, hogy műbalhét generálnak a sajtónak, manipulálva a közvéleményt, nem lennék meglepve, ha most is ez lenne.
    A Snowden által kiszivárogtatott feketekassza létezéséről mi a véleményed?
  • Papichulo #27
    Egesz pontosan melyik torvenyrol beszelsz?

    Amugy ha meg a telefonok kozotti kommunikaciot tudjak is monitorozni, ha - mint jelen esetben - maga a keszulek van lezarva es minden n. probalkozas utan orakat kell varni, raadasul a tizediket kovetoen torli is a teljes tartalmat a telefon, akkor ezzel sokat nem tudnak kezdeni. Ezert van itt a nagy botrany, mivel egy eleg nagy nyilvanossagot kapott bunugyben lenne szuksege a hatosagoknak a hozzafereshez, ezert ugy ereztek, hogy szeleskoru lakossagi tamogatas mellett tudnak nekimenni az Apple-nek, hogy a jovoben nehogy ismetelten elo tudjon fordulni ez a szituacio. Nem kell ebbe tobbet belegondolni, mint ami...
  • Tetsuo #26
    Az Egyesült Államokban és valószínűleg sok más országban is van olyan törvény, miszerint egy nemzetstratégiailag fontos cég vagy technológia hozzáférést kell, hogy biztosítson bizonyos állami szerveknek.
    Ámerikában ezenfelül csak olyan titkosítást szabad használni, amihez ugyanezen szervezeteknek hozzáférése van a kulcshoz.
    A kérdés már csak az, hogy a titkosszolgálatokon kívül még milyen csoportok alkotják azokat a bizonyos állami szervezeteket, akiknek hozzáférése biztosított.
    Valószínűleg míg a CIA, NSA stb. állandó be és átjárást kap mindenhova, a szövetségi nyomozók csak időben és területileg is változó ill. esetfüggő hozzáférést kapnak.
  • Papichulo #25
    Mindent fel tunnak törni amit akarnak

    Senki sem mondta, hogy ne tudnak feltorni. A problema, hogy tul sok idobe tellik...

    ps: Elnezest a floodert
  • Papichulo #24
    Persze, csak nem tudjak eladni az egesz vilagon, a musort meg csak a te kedvedert csinaljak... A "megmondoembernek", aki ugyan nem mond meg semmit, de senkinek sem hisz, ellenben mindent tud :)
  • gforce9 #23
    Hát én nem egy biztonságpolitikai szakértőtől hallom azt, hogy aki azt hiszi, hogy üzemeltethet egy nagy IT céget bárhol a világon úgy, hogy a helyi titkosszolgálattal nincs megállapodása, az elég naiv.
  • caius marius #22
    Gondolom mondták neked a saját szagértők...
    Te nem hallottad mit mondott pl. Edward S.? Mindent fel tunnak törni amit akarnak. Azt, hogy az FBI nem tud feltörni egy telefont max neked tudják eladni. De ez nem olyan nagy csoda! :D