Berta Sándor

Pénzt kérnének a kiváló adatátviteli minőség garantálásáért a távközlési cégek

A vállalatoknak megfelelne az is, ha részesedhetnének az üzletüket az online adatátvitel zavartalanságára alapozó startupok bevételeiből.

Tim Höttges, a Deutsche Telekom első emberének véleménye máris beteljesítette a netsemlegességi aktivisták legrosszabb álmát. Írása szerint a témában korábban a frontok bemerevedtek, hiszen az aktivisták a közjóra hivatkoznak, az online cégek félnek, hogy többet kell fizetniük, míg a távközlési cégek próbálják előteremteni a pénzt hálózataik sokmilliárd dollárba kerülő fejlesztéseire. Ebben a helyzetben született meg a múlt héten az Európai Parlament új jogszabálycsomagja, amelyben rögzítik, hogy az internetszolgáltatók nem tehetnek különbséget a különféle szolgáltatások között, nem blokkolhatnak vagy lassíthatnak bizonyos tartalmakat, alkalmazásokat, szolgáltatásokat attól függően, hogy ki a feladó és a fogadó fél. Ugyanakkor a szolgáltatóknak továbbra is lesz lehetőségük arra, hogy különszolgáltatásokat, például egyes szolgáltatások igénybevételéhez gyorsabb internetkapcsolatot kínáljanak, de mindez nem mehet az internetszolgáltatás általános minőségének rovására.

Azonban egyértelműnek tartja a speciális szolgáltatások különleges kiszolgálását; ilyen volt régen a videókonferencia és az online játék, terjed a telemedicina, az automata forgalomszabályozás, itt vannak az önműködő autók és persze a integrált gyártási módszerek. Ezek a dolgok általában jóval kényesebbek a hálózati zavarokra, mint a webböngészés vagy egy email elküldése, melyeknél lényegtelen, hogy néhány milliszekundummal később kapja csak meg az adatcsomagot a címzett. Ezzel szemben egy videókonferenciánál a villámgyors válaszidő alapvető követelmény, ezért szerinte az adatérzékeny szolgáltatásoknak igenis prioritást kell adni.

Leszögezi, hogy a minőségi megkülönböztetés régi hagyomány a hálózatokon, például ma is fizetünk az extra tárhelyért, vagy ha például HD adást akarunk nézni SD helyett a tévénken. A jövőben ugyanígy adott lehetőség lesz egy szolgáltatás extra minőségének biztosítása. Ezt egy természetes evolúciónak tartja, és ugyan egyesek szerint a kis cégek nem engedhetik meg maguknak, de véleménye szerint ennek pont az ellenkezője igaz: pont a startupoknak van szükségük különleges szolgáltatásokra azért, hogy egyáltalán lépést tarthassanak a nagy internetszolgáltatókkal. Hiszen míg a Google és hasonló cégek globális szerverfarmokat tudnak építeni csak azért, hogy közelebb vigyék tartalmaikat a fogyasztókhoz, és ezen az úton javítsák a minőséget, a kicsiknél ez nem opció.


Timotheus Höttges

Tehát ha valaki olyan szolgáltatást nyújt, mely jó adatátvitel nélkül ellehetetlenül, ezentúl ötletük szerint ezt az összeget megfizethetnék a vállalkozások úgy is, hogy a bevételeik egy részét átengedik a távközlési társaságoknak. Véleménye szerint ez egy tisztességes hozzájárulás lenne az infrastruktúra használatáért cserébe és egyúttal gondoskodna a nagyobb online versenyről is. A Drei nevű telekommunikációs vállalat szintén azt közölte, hogy mindig is nyitottak voltak az együttműködésre, akár a kis cégekkel és startupokkal is. Ugyanakkor a kooperáció részleteit nem akarta elárulni, mondván sérülne a piaci verseny.

Thomas Lohninger, az Initiative für Netzfreiheit munkatársa szerint a szolgáltatók elképzelései aggodalomra adnak okot. Az internet az elmúlt 25 évben pont azért tudott ennyi innovációt előhozni, mert minden találmányhoz és tartalomhoz mindenki egyenjogúan, szabadon hozzáférhetett, s ezáltal felépülhetett egy globális infrastruktúra. Az viszont a startupok halálát jelentené, hogy ha a távközlési társaságok részesednének a vállalkozások bevételeiből. Szerinte a nagyobb sávszélességért való fizetés és az ilyen "előzősávok" csak a nagy tartalomszolgáltatóknak segítenek, hiszen így még inkább bebiztosíthatják a piaci pozícióikat.

A Stanford jogásza, Barbara van Schewick azt emelte ki, hogy még egy olyan mára hatalmasra nőtt óriás, mint a Facebook is gyakorlatilag tőke nélkül született, de a Dropboxot és a Kickstartert is hasonló átlagemberek alapították. Nagyon sok függ majd ugyanakkor a távközlési felügyeletektől, hogy miként fognak dönteni a nagy telekommunikációs szolgáltatók egyes javaslataival kapcsolatban, hiszen a végső szót ezek a szervezetek mondják majd ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bagoly81 #5
    de pl ha a te lakásod keresztez egy olyan rádió állomást, amin keresztül internetes csalást követnek el, és te engeded a rádió hullámokat keresztül menni a lakásodon, még bűn részes is lehetsz, szóval még le is csukhatnak akkor. :D szóval jó lesz vigyázni :D
  • dlb #4
    Akkor ezek szerint én is kérhetek pénzt Telekom-tól mert az jelen van a térerejével lakásomba én pedig más szolgáltatót használok és zavarja az aurámat, éjjelente nem tudok tőle aludni... xD Sőt minden egyes szolgáltató meg kéne fizesse hogy az én privát szférámat szennyezi a rádió hullámaikkal pedig nincs is szükségem rájuk.... Ha már azt játsszuk ki tud nagyobb baromságért több jövedelemhez jutni.
  • Palinko #3
    nem lazsálnak idióta eu vezetés feladta a netsemlegességet, pár eddig is meglévő homályos ígéretért a roaminggal kapcsolatban, most tessék meginni ennek a levét a valóban Sturmbanführer képében.
  • Cat #2
    Szerintem pont a Facebook pl. simán meg tudja kerülni: megvásárolja mondjuk a cég 10% százalékát, berak két embert az igazgatótanácsba és kikényszeríti, hogy ő ne fizessen semmit.
  • Skylake #1
    Én ugyan nem vagyok sem a Google, sem a Facebook, és hasonló informatikai dinoszauruszok barátja, ahogy az jól ismert, de előre örülök, hogy ezek aztán valószínűleg nem fogják hagyni, hogy a T, ezzel a Sturmbanführer fejű Höttges-sel az élén pénzt szedjen ki a zsebükből. Mert főleg tőlük lehet a T nézőpontjából szakítani nagy zsét, mivel szolgáltatásaikat rengetegen használják. Popcorn-time: szép csörtéknek nézünk elébe.