Gyurkity Péter

Samsung: itt a Z3, jön az európai Note 5

A Samsung bemutatta újabb Tizen-okostelefonját, amelyet januárban követ az európai Note 5.

A dél-koreai gyártó csak hosszas késlekedés után mutatta be a Tizen platformot támogató első okostelefonját, amely a belépő szinten volt hivatott meghódítani az alternatív szoftverre vágyókat. Most ezt követi a középkategóriás Z3, amely azonban nem az egyetlen új készülék a cég katalógusában.

A hivatalos közleményből kiderül, hogy a Samsung Z3 kifejezetten az indiai piacra készült, ennek megfelelően pedig nem csúcskategóriás jellemzőkkel jelenik meg. A lista elején egy kereken 5 hüvelykes Super AMOLED érintőképernyő szerepel, amely a 720p felbontást támogatja. Ehhez egy 1,3 GHz-en futó négymagos chip, 1 GB RAM, egy 8 GB-os, microSD révén bővíthető belső tároló, egy 8 és egy 5 megapixeles kamera, WiFi, Bluetooth 4.0, USB 2.0, GPS, valamint GLONASS társul, mégpedig egy 2600 mAh-s akkumulátor társaságában. Ára 130 dollárnak felel meg, az azonban még nem világos, hogy Indián kívül is megjelenik-e majd a készülék.


Ami a Galaxy Note 5 európai megjelenését illeti, itt korábban már írtunk arról, hogy az öreg kontinensen csak valamivel később bukkan fel a kifejezetten csúcskategóriás megoldás, most azonban újabb hír egészítette ki az eddig megjelent információkat. Egy román blog szerint ugyanis januárban válik majd elérhetővé a készülék, amivel éppen lekésnék az ünnepi szezont, ám ez egyelőre csak külső, a Samsung ottani részlegére hivatkozó értesülés, így semmi nincs kőbe vésve.

A TrendForce piackutató cég azonban saját adataira támaszkodva arról ír, hogy a cég okostelefonos részlegének forgalma éves szinten most csökken majd először, hiszen idén összesen 323,5 millió készüléket szállíthatnak le, ami éppen 1 százalékkal maradna el a tavalyi eredménytől. Ez elsősorban a kínai riválisoknak köszönhető, de az Apple is 16 százalékkal növeli majd saját szállításait, ami jól jelzi az almás cég képességeit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!