Berta Sándor

Három év múlva már 128 terabájtos SSD-k lehetnek

A Toshiba arra számít, hogy 2018-ra jelentős mértékben növekedhet az SSD-meghajtók tárolókapacitása.

A gyártó a Flash Memory Summit 2015 nevű rendezvényen ismertette az előrejelzését, hangsúlyozva, hogy a legnagyobb SSD-ken már most több adat fér el, mint a legnagyobb merevlemezeken. 2018-ra pedig tovább nőhet a különbség a két adattároló-kategória között, akkor már megjelenhetnek a 128 terabájtos SSD-modellek.


A bemutatott ütemterv alapján jelenleg a legnagyobb HDD 10 terabájtos, míg a legnagyobb SSD 16 terabájtos. 2016-ban már elérhetők lesznek a 32, 2017-ben a 64, míg 2018-ban a 128 terabájtos SSD-meghajtók is. Ezzel szemben a 20-40 terabájtos merevlemezek csak 2020-ban mutatkozhatnak be. Ezek az adattárolók rendkívül drágák lesznek és különleges felhasználásra készülnek majd. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a sebesség mellett az SSD-k egy újabb területen is lekörözhetik a merevlemezeket.

Egy korábban nyilvánosságra hozott ütemterv szerint a winchesterek tárolókapacitása 2025-ig a tízszeresére fog nőni, vagyis akkor éri majd el a 100 terabájtos álomhatárt. Februárban jelent meg az első 3 terabájtos SSD, amelyet a Fixstars japán vállalat készített. Satoshi Miki, a Fixstars Corporation társalapítója és vezérigazgatója akkor kijelentette, hogy a 3 terabájtos SSD-3000M kapcsán nagyszerű visszajelzéseket kaptak a vásárlóktól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • UUUU #13
    Ez konkretan igy van, sajnos.
  • wraithLord #12
    Te amúgy mire válaszoltál? Csak annyit írtam, hogy rendszerhez használok SSD-t, tárolásra nem, mert drága. Éppen ezért csak azt tudom, hogy rendszermeghajtónak lényegesen jobb egy SSD.

    Írtam én olyat, hogy elég a rendszer alá SSD-t rakni? Vagy hogy programozóknak nemkő a esesdé drájv? :D Nóóórmáliiis? :D
  • gforce9 #11
    Abszolút nem ez a tapasztalatom, pedig ebből élek. Sokkal gyakoribb /X db-ra levetítve a hdd halál vagy adatvesztés, mint az ssd-k nél. Lehet ez ellen ágálni csak épp nem sok értelme van.
  • Kotomicuki #10
    Az összes <40 nm-es TLC-s szutyok ilyen - nem csak samsung - : ha használod, akkor az a baja, ha nem használod, akkor meg mindent elfelejt, mert nincs időben újraírva a cella...
    Persze, ha örülsz a gariztatásnak és azt életcélként fogod fel, akkor ideális "barátod" a TLC-s SSD - az összes többi esetben hulladék kategória.

    Mielőtt belém kötnél: volt régebben egy cikk, ahol azon kesergett az SSD-kartel, hogy még az ipari felhasználók is a legolcsóbb és így gyaníthatóan a legszutyokabb SSD-ket veszik, pedig nekik ott volna a többszörös áron kínált "ipari" verzió is, csakhogy a cégek úgy érveltek, hogy még így is olcsóbban jönnek ki, ha a gariztatásra (1k-10k tételekről beszélünk - alig kisebb arányban kellene az "iparit" (ma már ez az MLC) is, ami jóval drágább -> ezek szerint, ami nem SLC, az nem SSD!!!!) is rengeteg pénzük megy el, mert az ő igényeiket még az "ipari" SSD sem tudja kielégíteni, az nagyjából az otthoni felhasználóknak lehetne jó - mármint a mostani, "ipari minőségű" SSD...
  • heist #9
    Magánembernek lehet, cégnek már nem biztos.

    Mondjuk ha van egy 3 GB-s .net projekted és 340 programozó dolgozik rajta CI build-ben - napi 1000 chekin- akkor bizony jó az, ha a build szervereken SSD meghajtó van akár a bináris létrehozásánál akár a post build eseményeknél.

    De valóban, egy átlagembernek elég a rendszer alá ssd-t rakni.
  • szomferi #8
    mutass gyorsan elhaló Samsung SSD-ket... ja, hogy nem tudsz?
  • FoodLFG #7
    a kapacitás nő az élettartam csökken. kérdezzétek csak meg a samsungot erről....

    ha a ti nem is, de majd az adótokból megveszi az állam vagy az abc, hogy a privát adataitokat backuppolják rájuk...
    mint ahogy az már teszik is, főleg usákiában.

    jó lesz ez, na!
  • wraithLord #6
    Szerintem az SSD-k rendszermeghajtónak sokkal megbízhatóbbak. Tárolónak még nem használtam, de nem is fogom, amíg ilyen drágák.
  • barret #5
    Ez csak annak hír,aki nem tud egynél több tárolót beépíteni :D
  • Jawarider #4
    "Három év múlva már 128 terabájtos SSD-k lehetnek "

    Nem lennék meglepődve ha már lennének....