Berta Sándor

A Razeré az Ouya

A gyártó bejelentette, hogy megszerezte a nehéz helyzetbe került cég szoftverrészlegét.

A Razer semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy az átadás-átvétel során elsősorban a vállalat szoftvere, a felhasználói tábora, a tartalomkatalógusa és az online platformja érdekli, mert így akarja erősíteni az Androidon alapuló saját konzoljával kapcsolatos erőfeszítéseit és új célcsoportokat megszólítani. Az átvételt követően az Ouyánál a műszaki megvalósításért és a fejlesztőkkel való kapcsolattartásért felelős munkatársakat integrálják a gyártó saját csapatába.

Min-Liang Tan, a Razer vezérigazgatója kiemelte, hogy van egy hosszú távú víziójuk az Android TV-vel és az Androidon alapuló TV-konzolokkal, például a Xiaomi Mi Boxszal és az Alibaba Tmall Boxszal kapcsolatban. Minden jelenlegi felhasználónak felkínálják majd annak a lehetőségét, hogy csatlakozzanak a Forge TV konzolprogramhoz, ezáltal a felhasználói profilok, a játékok és a vezérlők továbbra is használhatók lesznek. A Razer akciókkal tenné vonzóbbá az átváltást, többek között komoly kedvezményeket kínálna a saját hardvereire, de lesznek ingyenes ajánlatok és promóciós akciók is.

A közel 100 dollárba kerülő Forge TV alapját a Qualcomm Snapdragon 805 chip és két gigabájt RAM jelenti, ezzel máris előrelépést jelent az Ouya konzoljához képest, amely csupán 1 gigabájt RAM-ot tartalmaz. Az Ouya Shop a jövőben Cortex for Android TV néven működik tovább. A Razer játékokat és további tartalmakat is kínálna, ezért az Ouya név teljesen nem fog eltűnni, többek között felhasználnák a különböző tartalmakhoz is. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a gyártó mennyit fizetett az Ouya tulajdonjogáért.

Az Ouya által kifejlesztett konzol korábban a Google, az Amazon és a Xiaomi érdeklődését is felkeltette, mert az Ouya sokkal súlyosabb pénzügyi helyzetben volt annál, mint ahogy azt korábban feltételezték. A cégnek több millió dolláros adóssága keletkezett, annak ellenére, hogy számos befektető - köztük a Kleiner Perkins Caufield & Byers, a Mayfield Fund, az Occam Partners, a Shasta Ventures és az nVidia - 2013-ban összesen 15 millió dollárt fordított a projekt támogatására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bdzsana #7
    Az egészben annyi a logikai bukfenc, hogy androidra egyszerűen nincs olyan játék, ami kihasználná akár csak a 200 dolláros tegrax1 felét is, és előreláthatólag nem is lesz, mert nem éri meg csak a csúcskészülékekre fejleszteni.
    Ha ezek csinálnak még egy Android konzolt, ami valószínűleg még drágább is lesz, ha a Razer Edgeből indulok ki, sőt mivel megvették az Ouya szoftverét, még külön storeja is lesz, amiben nem fog menni akármilyen android játék, mert külön integrálni kell az Ouya sdk-t, és így is sikeres lesz akkor én komolyan mondom feladom a szakmám.
  • oreal #6
    Ha vetted volna a faradtsagot es elolvastad volna az elozo kommentet amire valaszoltam akkor erthetted volna hogy a Razer Edge-et az elottem hozzaszolo "Tegra X1-es Nvidia shielddel" hasonlitottam ossze ami hardware-es teljesitmenyben igen csak jobb.A meretekrol ,penzrol es az Ouya-rol szo' nem esett.Az Ouya- masik nagy hatranya az elozo 2 tablettel szemben hogy nem hordozhato. -1 pont Ouya. Hogy a Razer miert akarna maganak egy ilyen software-t az valoszinu azert van mert ez egy kesz,mukodokepes es mar teszteltsz software amit mar egybol tudnak hardwarre rakni ezzel sok penzt sporolnak meg mivel nem nekik kell a programot hazon belul megirni valamint tesztelni es bug mentesiteni. Az hogy maga a software nem tud tobbet barmely mas TV OS-nel az lehet,de legalabb nem nekik kell kifejleszteni.
    "Egyszerűen értelme nincs még egy android alapú tv-boxnak/konzolnak."
    Segitek!Az ertelme = penz csinalas. Szerintem egesszen ertelmesnek hangzik a dolog.
    Ha nem lehetne belolle penzt csinalni a Razer es az Nvidia sem ezzel foglalkozna.
    Nem ebbol lesznek milliardosok az biztos, de ha 1 millio dollar nyeresege van rajta a cegnek az is penz.Es tudod mit, igen, en is latok ertelmet ebben uzletet ahogyan masok is.Az hogy en nem vennek mert nem erdekel az mas dolog, de attol meg hogy nem erdekel nem hiszem azt en vagyok a vilag kozepe es csak az en penztarcambol epul a vilag.
  • cateran #5
    "mert így akarja erősíteni az Androidon alapuló saját konzoljával kapcsolatos erőfeszítéseit"

    WTF? Ki a banat lat barmifele potenciat 1 Androidos konzolban? Eleve a jatekok tapikepernyore vannak szabva, amikbol van tobbszazmillio (tablet, telo)
    Az Ouya bebukott, mert a loteri doglott kutyat nem erdekelte, de majd Razer logoval....tuti sikeres lesz...ja, nem...
  • bdzsana #4
    Razer Edge legjobb tudomásom szerintem tablet, ami kb olyan vastag mint amilyen széles, így nem csoda hogy összekeverted egy ilyen box-al.
    Másrészről, én úgy tudtam, hogy, hogy a software-t majd előbb utóbb rá kell raknia egy hardware-re. Egy olyan software-t, ami gyakorlatilag ma már semmivel nem tud többet egy android TV OS-nél. Egyszerűen értelme nincs még egy android alapú tv-boxnak/konzolnak.
    Meg azért hasonlítsd már össze az Nvidia Shield árát (200dollár gamepaddal) egy Razor Edge tabiéval....
    De ha te ebben látod az üzletet...
    Utoljára szerkesztette: bdzsana, 2015.08.01. 11:54:33
  • oreal #3
    Tegra X1 :) ugyanmar.
    Razer Edge.
    Amugy meg nem ertem hogy az olvasassal vagy az olvasott szoveg ertelmezesevel van bajod. "software" reszleget vettek meg... a tobbit fejtsd meg egyedul.
  • bdzsana #2
    De már minek? Amikor kijött az Ouya akkor kellett volna valamit lépni. Most komolyan hogy akarnak versenyezni egy Tegra X1-es Nvidia shielddel például?
  • RAZOR27 #1
    jó vétel volt



    nem