Gyurkity Péter

Az Androidnál is jobban növekszik Európában a WP

Az androidos táboron belül pedig a Lollipop lassú terjedése feltűnő, itt még a KitKat vezet.

Az utóbbi egy-két héten végre beszámolhattunk arról, hogy alakulóban vannak az új csúcskategóriás Lumiák, amelyek hiánya minden bizonnyal nagyban hozzájárult a Windows Phone cseppet sem dicsőséges szerepléséhez. Európában a jelek szerint ez nem jelentett nagy gondot, hiszen az operációs rendszer itt a többi régióhoz képest jóval erősebbnek mutatkozik.

Egyáltalán nem új jelenségről van szó, ám a Kantar Worldpanel legújabb jelentése megerősíti az eddig trend folytatódását. Ebben ugyanis arról olvashatunk, hogy a Windows Phone az első negyedévben Franciaországban érte el a legnagyobb növekedést, ahol 6 százalékkal tudta növelni befolyását, ezzel pedig az új értékesítések tekintetében már 14 százalékot mondhat magáénak. Németország futott be a második helyre, itt ugyanis a növekedés 2,1 százalékos, a piaci részesedés pedig 8,7 százalékos volt, míg az európai nagyok ötösfogata (Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, Spanyolország és Olaszország) átlagban 1,8 százalékos növekedést mutatott, miközben az Apple hasonló mértékben növekedett (ezzel 20,3 százalékot érve el), az Android pedig 3 százalékot esett vissza, amivel most 68,4 százalékon áll.

Az amerikai piac ezzel szemben többnyire stagnált, hiszen míg az Android 58 százalékkal továbbra is magabiztosan vezeti a listát, az Apple iOS 36 százalékon áll, a Windows Phone pedig mindössze 4 százalékon csücsül. Kína azonban már az USA-nál is több új vásárlót szolgáltat az Apple-nek, hiszen itt a legjobb módban élők mellett a valamivel szerényebb életmódot folytatók is megengedhették maguknak egy-egy iPhone beszerzését, aminek köszönhetően a 2000 és 4000 renminbis jövedelemmel rendelkező városi lakosság körében már az okostelefonos eladások 25 százalékát kaparintották meg az első három hónap során.


Ami az Androidot illeti, itt az új 5.0, vagyis a Lollipop lassú terjedése figyelhető meg, hiszen ez a teljes tábor alig 10 százalékát teszi csak ki, miközben a 4.4 KitKat és a Jelly Bean a készülékek csaknem 40-40 százalékán osztozik. A lassú váltás a Google stratégiájának eredménye, amely az OEM-gyártókra bízza a frissítések terjesztését, kivéve a saját Nexus család tagjait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caius marius #25
    "Nem számít nekik semmi a világon csak a mobil operációs rendszerek és azok piaci részesedése. Nem képesek felfogni, hogy az életet nem csak ekörül forog és jönnek útálkozni, gyűlölködni."
    Nem csak ekörül forog? Akkor te minek vagy itt? ;)
  • caius marius #24
    Neked lapos ezt lehet tudni. :)
    Hogy mit csinálok? Nem látod? Reagálok a cikknek álcázott reklám koholmányaira és az alant megjelenő WP fanok túlzásaira.
    Utoljára szerkesztette: caius marius, 2015.05.20. 08:15:14
  • UUUU #23
    Ez jó, aki úgy gondolja, hogy a WP a piacon nem veretes a hibái miatt, az hater. Vagy mert Giordano Brunót megégették, akkor már mindenki ahogy máshogy gondolkozik és ettől a WP rajongók már tuti frankót állítanak, hogy az ővék a piac legjobb telefonja. Csak mindenki bigott es dogmatikus. idekell akkor azokat is, akik úgy gondolják, hogy nem a WP a jó és közben meg kizárják, hogy az android lehet a jobb ? Atyaég, ilyen komolytalan és már alapjaiban megbuktatható nézeteket vallani is badarság.
  • tomboy013 #22
    Sokszor csak állok és bámulom a WP haterek vak és együgyű hitét. Nem számít nekik semmi a világon csak a mobil operációs rendszerek és azok piaci részesedése. Nem képesek felfogni, hogy az életet nem csak ekörül forog és jönnek útálkozni, gyűlölködni.
    Asszem ezek az emberek mind kockák.
    Na de félretéve a cinizmust, te mégis mit csinálsz itt? :D
    Egyébként a föld miért ne lehetne lapos? Vagy szerinted milyen alakja/formája van professzor úr? :D
  • caius marius #21
    Sokszor csak állok és bámulom a WP fanok vak és együgyű hitét. Nem számítanak nekik a számok, a realitás, pláne más véleménye. A WP jó és kész. Asszem ezek az emberek mind ott álltak volna Giordano Bruno égetésénél és kórusban bégették volna:
    -Látod bazmeg lapos a föld!
  • ttt1 #20
    532-est kértem céges telónak és teljesen korrekt azt kell mondjam. 8.1-es win van rajta, egyszerű és logikus felépítésű 10 perc után megtaláltam mindent és kellemesen gyors is.
  • bdzsana #19
    Hogyne tűnne fel. De ha már kések és van két eléggé előrehaladott társam, akkor valami pluszt nyújtanom kellene, hogy be tudjak törni nem?
    Erre jönnek egy gyakorlatilag félkész OS-el, amire még fejleszteni is sokkal körülményesebb mint a két társára. Hidd el, hogy én nagyon lelkes voltam, amikor megkaptam a WP-t, el is kezdtem rá portolni a dolgaimat, de a lelkesedés sajnos nagyon hamar alábbhagyott a fejlesztésben is és a használatban is.
    Jó hír, hogy a Win10 lefogja cserélni ezeket az idióta brontoszaurusz listákat és kategorizálni fogja a dolgokat, a Store-ját ésszerűsíti, és végre könnyebbé teszi az appkeresést. Normális kinézetet kap és értelmes kategóriákat. Végre az univerzális build tényleg univerzális lesz, és nem +2 platformot fog jelenteni a meglévő 3 mellé mint a win8/8.1-ban volt, ezzel a fejlesztés is könnyebb. Megkönnyíti az appok portolását. Értelmes monetizációt kínál az appokhoz. Fejleszti az MS Ads SDK-t, illetve bővíti a fizetési lehetőségeket.
    Ez utóbbi három azt fogja eredményezni, hogy most már talán az appok nagyobb százaléka fog eljutni ide is.

    Nem azt akarom mondani, hogy ezzel már mindent fog ütni, mert ezek az alapok, amit a W10el csinál. De végre megcsinálja azokat amik a két riválisában már régen működnek és legalább valódi versenytárssá válhat.
  • ugh #18
    Lattal 2 wp-s telot.
    Ezert utalod.
    Jobarat te egy kreten vagy.
    Jaa hogy azert mert meg a wpb-t se tudtad hasznalni?
    Mondom en, hogy kreten vagy.
  • ugh #17
    Aztamindenit te aztan tudod a tutit.
    Ennyi aggyal hogy sikerult elsajatitani a jarast pl?
  • ugh #16
    "Szerintem azért a WP nem véletlenül nem elterjedt."
    Ja mint irtam 5 evet kesett anrobothoz kepest.
    Ez az aprosag egy ekkora mumajjernek gondolom nem tunik fel.
    A droid egy ures piacon mekkorat harapott 2 evvel a megjelenese, utan ott volt neki hogy mindenki okostelot akart, nem volt penze aaajfoonra (kell neki mert kb annyi esze van mint neked,akkor mar a telo legyen okos).