Szekeres Viktor

Színészcsere a Tini Nindzsa Teknőcök 2-ben

A TMNT2-ben már más fogja játszani Shreddert.

Míg az első ("újkori") Tini Nindzsa Teknőcök-mozifilmben epizódban Tohoru Maszamune alakíthatta a fő rosszfiút, Shreddert (vagyis Zúzót), addig a folytatásban már Brian Tee rosszalkodhat. A Variety értesülései szerint ezzel a színész csatlakozik a visszatérő szereplőkhöz, Megan Foxhoz (April), William Ficthnerhez (Eric Sacks) és Will Arnetthez (Verne Fenwick), valamint az újonnan érkező Stephen Amellhez, aki a maszkos Casey Jonest játszhatja, valamint a Baxter Stockmant alakító Tyler Perryhez.

Érdekesség, hogy Shredder karakterét eredetileg William Fichtner játszotta, csak éppen a készítők utólag úgy határoztak, hogy mégse Eric Sacksből legyen Zúzó, így az újraforgatásokra szerződtették Maszamunét, aki nulla mozgástérrel, meglehetősen jellegtelen karaktert kapott. A váltás és a túlnyomó részt negatív kritikák azonban nem befolyásolták a film sikerét, a TMNT világszerte 485 millió dollárt termelt, így nem meglepő, hogy folytatják - a tervek szerint 2016. június harmadikán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cickány90 #4
    Nekem egyedül a hegyoldalban csúszó kamion maradt meg, amúgy annyira felejthető film, hogy még a csalódás szintet sem üti meg.
  • TheFlash4Ever #3
    Gondolom ő is torrentről szedte a brrip-et mint én. Ingyen volt, a következő is ingyen lesz úgyhogy én nem panaszkodom. Egyszer nézhető tucatfilm lesz, hajrá.
  • kalapos01 #2
    Ó, van egy rossz hírem, nem rólad szól a világ. Nem neked folytatják. Hanem azoknak, akik szerették. (Mondjuk vicces, hogy megnézted, amikor előre megírták, hogy mennyire gáz. De hát ugye a reklámok...)
  • AZUL #1
    folytatják ezt a szart? ejha... tudom pénz nagyúr, de ez félelmetesen szar volt...