SG.hu

A közösségi médiában lehet elérni a jó szakembereket

2013-tól a kereslet élénkülésével a jó szakemberek hiánya egyre komolyabb kihívások elé állítja a HR szakembereket, részben azért, mert tartósan külföldön vállalt munkát az a jelölti kör, amiből korábban lehetett meríteni. 2015-ben ez a tendencia várhatóan folytatódik, és a 2017-ig tartó időszakra vonatkozó előrejelzések is hasonló képet festenek. Minden eddiginél jobban felértékelődik, hogy a cégek hogyan tudják a lehetséges munkavállalókat megtalálni és megnyerni maguknak, mindebben pedig a közösségi média megkerülhetetlenné válik.

A fellendülés révén jelentkező munkaerő kereslet növekedés, illetve a főiskolák, egyetemek diplomás munkaerő-kibocsátása, a pályaelhagyás és a külföldi munkavállalás következtében nyíló olló új kihívások elé állítja a vállalatok HR munkatársait. A szakemberek alapvetően két irányban látják a megoldást: egyrészt elengedhetetlennek tartják a közösségi média sokkal tudatosabb alkalmazását, másrészt megkerülhetetlennek tekintik az eddiginél szisztematikusabb, hosszútávú munkáltatói márkaépítést.

"A cégeknek együtt kell élniük avval, hogy a fiatalok számára a közösségi média vált az egyes számú tájékozódási pontjukká. Innen szereznek információt a barátaikról, ötleteket a programjaikhoz, itt hallanak a jópofa kezdeményezésekről és nem utolsósorban innen kapják a lehetséges állásötleteket." - mondta Hadi László, a munkáltatói márkaépítéssel foglalkozó BrandJob ügyvezető igazgatója. "Ma már nem elég, hogy valaki egyetlen hirdetésben, egyetlen alkalommal találkozzon az ajánlattal. Különböző időszakokban, több irányból kell megszólítani a célközönséget. Ráadásul hiába érjük el a jelöltet, ha a cég neve nem sokat mond vagy nem is szimpatikus. A legjobb jelölteket többen is bombázzák ajánlataikkal, ilyenkor különösen fontos, hogy a jelölt fejében milyen kép is él a cégről." - mondta Hadi László.

A TMP Worldwide tavaly készített felmérése szerint Amerikában a 30 éven aluliak több mint 50%-a reggel, még az ágyból történő felkelés előtt megnézi a közösségi oldalait, a munkát keresők 27%-a pedig még a reggeli kikászálódás előtt ránéz a legfrissebb állásajánlatokra. Ugyan eszerint a kutatás szerint a Facebook felhasználók 23%-a naponta több mint ötször felmegy a saját oldalára.

"A TMP Worldwide tagjaként közvetlenül is rálátunk a nemzetközi trendekre. Ha nálunk nem is pontosan ugyanezek az arányok, de a közösségi média nálunk is megkerülhetetlenné vált: a közösségi csatornákon ugyanis bármikor el lehet érni a célcsoport tagjait. Viszont hiába posztol egy cég a Facebookon, a LinkedIn-n vagy a Twitteren, ha az üzenetátadás módja nem elég személyes és nem szólítja meg a lehetséges jelölteket, akkor semmit sem ér el. A szöveges álláshirdetéseket alig tized annyian nézik meg, mint a szórakoztató, de tartalmas "infotainment" típusú üzeneteket." - mondta Tóth Ákos, a BrandJob vezető tanácsadója.

A közösségi média hosszútávon sem váltja ki azonban a személyzeti tanácsadók tudását. A szakemberek tisztában vannak azzal, hogy a fiatalok professzionális színvonalon tudják szakmai önéletrajzukat összeállítani és prezentálni, így a szükséges előszűréshez, a jelöltek tudásának valós felméréséhez szakértői tudásra van szükség. A kiválasztási folyamat során a HR szakemberek a jelöltek személyes interjúztatásával, a tőlük érkező reakciók alapján alkothatnak képet arról, hogy ki a legmegfelelőbb az adott pozícióra.

A munkáltatói márkaépítés nem újdonság, első lépései már a 19. század végén megtörténtek. A John Deere 1895-ben már a farmereknek szóló saját magazint készített, a Michelin pedig 1900-ban jelentette meg az első Michelin Guide-ot. A sikeres munkáltatói márkaépítés középpontjában azóta is egy olyan vonzó vállalatkép áll, ahol a jelölt jó szívvel el tudja képzelni az adott cégről, hogy ott dolgozzon. Mindennek kulcsa a hiteles történetmesélés, ami egyszerre szolgálja a vállalat bemutatását és a vonzó munkáltatói márka kialakítását.

"Ma már édeskevés egy munkatársat a kamera elé állítani, hogy elmondja: szeretek a vállalatnál dolgozni. Olyan hiteles tartalmat kell létrehozni, amit össze lehet kötni az aktuális állásajánlatokkal. A cégarculat építés így könnyíti meg a toborzási tevékenységet, és csökkenti le annak költségeit. A hitelességet pedig avval is növelni tudjuk, ha elérjük és megnyerjük magunknak a véleményvezéreket. Ők azok, akik az adott célcsoportkörön belül rendszeresen követik a hírfolyamokat. Ha nekik megtetszik a mi hirdetésünk, még akkor is követni fogják és megosztják a híreinket, ha ők maguk éppen nem keresnek állást. A minőségi tartalom megosztásával ugyanis ők is erősítik a közösségükön belüli véleményvezéri pozíciójukat." - mondta Hadi László.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!