Berta Sándor

Testen viselt kamerák - Magyarországon is?

Számos német tartomány, valamint az osztrák és a magyar rendőrség is érdeklődik a Body-Cam nevű rendszer iránt.

Peter Beuth hesseni belügyminiszter bejelentette, hogy 2015-től az egész tartományban alkalmazni fogja a rendőrség a testen viselt kamerákat. A frankfurti rendőr-főkapitányság egy éven át tesztelte a rendszert és az annyira meggyőző volt, hogy a koncepciót egész Hessenre kiterjesztik. "A hesseni rendőrség a feltalálója és az úttörője ennek a technikai újdonságnak, amely a rendőri munkát tartományi, szövetségi és európai szinten érezhetően biztonságosabbá teszi. Hessenben 72 kamerarendszert fogunk üzembe helyezni" - jelentette ki Peter Beuth.

A beszerzéssel kapcsolatos eljárást a tartományi rendőrség műszaki, logisztikai és igazgatási parancsnoksága készíti elő, a hesseni belügyminisztérium pedig kidolgozott egy ajánlást a testen viselhető kamerák használatára. A dokumentum kapcsán egyeztettek a helyi adatvédelmi biztossal is. Az eddigi tesztprojektek miatt 13 kamerarendszert már használnak, így csak további 59-et kell beszerezni. A felmerülő plusz költségek kereken 77 000 eurót tesznek ki. A beszerzési eljárás legalább 3 hónapig tart majd, így a kamerákat legkorábban 2015 tavaszán szállíthatják ki az egységekhez.


"Bréma, Hamburg, Schleswig-Holstein, Rajna-vidék-Pfalz, Baden-Württemberg, Alsó-Szászország, Észak-Rajna-Vesztfália, a Saar-vidék és Bajorország mellett a szövetségi rendőrség is érdeklődött a szakértőinknél a testen viselhető kamerák hesseni modelljével kapcsolatban. A szomszédos európai államokból a magyar és az osztrák rendőrség, valamint Luzern kanton rendőrsége is vizsgálja a technika bevezetését. Büszkék lehetünk arra, hogy a hesseni rendőrség egyik fejlesztése ilyen nagy érdeklődést váltott ki. Nagyon örülök neki, hogy a Body-Cam hatékony megelőző eszközzé vált, amely segít megvédeni a rendőröket az erőszakos cselekményekkel szemben. A vállon viselhető kamerák elriasztják az ellenőrzéseknél a potenciális támadókat és megakadályozzák, hogy a helyzetek eszkalálódjanak" - tette hozzá a hesseni belügyminiszter.

Frankfurt am Main egyik városrészében 40-ről 25-re csökkent a rendőrök elleni támadások száma, a sérült rendőrök száma pedig kilencről egyre. Erősen szabályozták a rendszer működését, többek között előírták, hogy a rendőröknek a szolgálatuk végén törölniük kell a rögzített felvételeket, ha azokra nincs szükség a bűnüldözéshez. Minden kamerát hordó rendőr külön mellényt visel, amelyen jól látható felirat hívja fel a figyelmet a videók rögzítésére. Emellett nincsen folyamatos felvétel, kizárólag akkor kapcsolják be az eszközöket, ha arra valóban szükség van.

Szerinted legyen minden rend?rön kamera?
  • Igen
  • Nem
Májusban vált ismertté, hogy kibővítik a hesseni Body-Cam projektet. A kedvező tapasztalatok miatt Frankfurt am Main után két további város, Wiesbaden és Offenbach rendőrei is megkapták azokat a miniatűr kamerákat, amelyek segíthetnek megvédeni őket a támadásoktól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mekong Delta #13
    affranc, így nem lehet őket megvesztegetni, csak ha le lerúgom a fejük mellől a kamerát..:/
    Utoljára szerkesztette: Mekong Delta, 2014.10.06. 01:23:00
  • culas25hc #12
    Szerintem kötelezővé tehetnék az egész napos felvételt is. Alapból nem kéne, hogy bárki is megvizsgálja a felvételeket, senki nem nézhetne bele a rendőr magánéletébe csak úgy. Ha mégis szükséges lenne a felvétel megtekintése, akkor sem nem nézné végig a rendőr teljes napját senki, csak a kérdéses 1-2 percet.

    A rendőr szempontjából jó, mert egyrészt kevesebb támadás érné, másrészt ha utólag valaki rendőri túlkapást reklamálna, akkor a rendőr a felvétellel bizonyíthatná, hogy márpedig ő szabályosan járt el.
    Ezen kívül ha valóban rendőri túlkapás történt, akkor az is kiderülne, de nyilván kamerával a vállukon ritkán tenne ilyet bárki is.

    Utoljára szerkesztette: culas25hc, 2014.10.04. 09:22:25
  • WiLDoR #11
    latszik, hogy fogalmad sincs a dolgokrol.
    maradtal volna inkabb csondbe...
  • NullZ3r0 #10
    "Az intézkedések előtt bőven elég lenne bekapcsolni" - na jó de ezt ki ellenőrzi, hogy vajon tényleg bekapcsolja-e? Megint a rendőrön múlik.
  • barret #9
    Folyamatos működés mellett elég körülményes a hajléktalanok rugdosása...
  • Shed77 #8
    A folyamatos működés sztem valóságshowba való. Nem hiszem hogy normális ember vállalná hogy a teljes munkaidejében folyamatosan nézzék mit csinál. WC, kaja, magántelefon, magánbeszélgetés ami eszembe jut hirtelen. Az intézkedések előtt bőven elég lenne bekapcsolni, már az is törvénykövetést eredményezne minden érintett részéről.
  • Archenemy #7
    Egyébként nem csak ezekben segít a kamera, hanem a rendőri visszaélések csökkentésében is, ill. azokban az esetekben, mikor a szabályosan intézkedő rendőrt visszaéléssel gyanúsítják meg.
  • kvp #6
    A kapcsolgatas nem jo otlet. Szolgalat kozben pedig minden a felettesekre (is) tartozik. Egy buszvezeto sem kapcsolgathatja a menetirot vagy a biztonsagi kamerakat. Egyebkent meg a rendort is vedi, de az embereket is. Azt, hogy mindenkin legyen kamere csak akkor lehet megoldani, ha elterjed a google glass. Akkor viszont okent fogja mindenki viselni. Az online kapcsolatot ugy erdemes megcsinalni, hogy szelektiv legyen, tehat ha kell be lehessen kapcsolni a kozpontbol is, tovabba ha hivas (riasztas) erkezik, akkor automatikusan bekapcsoljon. Egyebkent meg eleg a lokalis tarolas.
  • Piel #5
    Szerintem közterületen mindenki viseljen kamrát. :-) A kamera beküldi a képet a központba, és e-mailben megküldi a rendszer a büntetést, ha szabálysértést vagy bűncselekményt követett el. Munkahelyet is létesítünk vele, mert aki követi az eseményeket, vagy visszanézi, annak is lesz munkahelye, így megszüntetjük a munkanélküliséget és még a pénzt is beszedjük! Rendőrökre nem lesz szükség... :-) Igazi demokrácia lesz! :-)

    Aki pedig arról álmodozik, hogy minden rendőr rossz, az saját magát vizsgálja meg először! Úgy ahogy nem minden ember bűnöző, ugyan úgy nem minden rendőr él vissza a helyzetével! El kellene gondolkodni, hogy rendőrök nélkül milyen lenne a társadalom. Szerintem.
  • Cat #4
    Az állandó kapcsolat elvilekben jó, de szerintem egy csomó dolog miatt nem megy. Pl. mi van ha wcre megy vagy kajál? De még az se fér bele, hogy beszélget egy kollégájával, miközben járörözik (=sétálgat) az utcán. Ennek témája mind nem tartozik a főnökre, vagy egy szélesebb nyilvánosságra.