Szekeres Viktor

Nem biztos, hogy láthatjuk az Így jártam apátokkal-sorozatot

Az Így jártam anyátokkal befejezését követően ősszel kezdődhetett volna az Így jártam apátokkal.

A CBS csatorna pár napja borította a papírformát, amikor nem rendelte be sorozatnak a How I Met Your Dad című komédia pilotját. A megvalósulás esetén itthon vélhetően Így jártam apátokkal címre hallgató sorozat az Így jártam anyátokkal, azaz a How I Met Your Mother spinoffja, kvázi testvérsorozata lett volna, mellyel a két készítő (Craig Thomas és Carter Bays) személye, valamint a "jövőből mesélős" koncepció volt a kapocs, a karakterek természetesen újak lettek volna.

Sajtóértesülések szerint a CBS csatorna nagyon akarta a sorozatot, azonban a pilot némelyik aspektusával (valószínűleg két színésszel) nem volt elégedett, így újraforgatást kért a készítőktől és a stúdiótól, akik azonban ebben csak azzal a feltétellel mentek volna bele, ha ígéretet kapnak arra, hogy a műsorra tűzik a szériát. A CBS nemleges döntése egyébként nem jelenti azt, hogy nem láthatjuk az Így jártam apátokkalt, hiszen a gyártó Fox elég intenzíven már el is kezdett házalni a komédiával, mely így egy másik csatorna műsorán köthet ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!