Berta Sándor

Saját futárszolgáltatást indít az Amazon

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet el a konszern, ha minden a tervei szerint alakul.

Az Amazon azt tervezi, hogy saját futárszolgálata és alkalmazottai szállítanák ki a nála megrendelt termékeket. Mindez egyrészt sok pénzbe kerülne, másrészt viszont a társaság jobban ellenőrizhetné a szállítmányait és biztosíthatná, hogy a csomagok időben megérkezzenek a címzettekhez. Tavaly karácsonykor ugyanis mindez koránt sem volt így. A Wal-Mart áruházlánc, az eBay és a Google szintén saját csomagszállító szolgáltatás elindítását tervezi.

Jelenleg a United Parcel Service (UPS), a Fedex és az amerikai posta szállítja a vállalat csomagjait, és több év is eltelik majd, míg az Amazon teljesen átalakul. Szakértők úgy vélték, hogy a cég csak nehezen valósíthatja meg a célját és érheti utol vagy közelítheti meg az 1907-ben alapított UPS-t. Az Amazon fokozatosan építi ki a szolgáltatását. Egy következő mérföldkő a Treasure Island területén megvalósítandó befektetés. A cég a szigeten egy logisztikai központot építene ki és ott helyezné el a tehergépkocsijait. Innen terjesztené a csomagokat San Fransisco területén. Egy külön helyről, a Candlestick Parkból indulnak az élelmiszereket szállító Amazon Fresh tehergépkocsik.

A Sanford C. Bernstein & Co. elemzőinek becslése szerint az Amazon tavaly körülbelül 608 millió darab csomagot küldött el az Amerikai Egyesült Államok területén. Ezek 35 százalékát az amerikai posta, 30 százalékát a UPS, 18 százalékát számos helyi partnercég és 17 százalékát a Fedex továbbította. A UPS és a Fedex rendszerén keresztül bonyolított szállítások költségei az elmúlt 5 évben 3-5 százalékkal emelkedtek, ez is az egyik oka volt annak, hogy egyre fontosabbá vált a saját szolgáltatás elindítása. Számítások szerint az Amazon minden továbbított csomagért 2 és 8 dollár közötti összeget fizet ki. A legolcsóbb az amerikai posta, a legdrágább pedig a UPS és a Fedex.

Tavaly decemberben vált ismertté, hogy 2017-től drónokkal szállítaná a csomagokat az Amazon. Jeff Bezos közölte, hogy a robotrepülőgépek legfeljebb 16 kilométeres hatótávolsággal rendelkeznek és maximum 2,3-2,5 kilogrammos csomagokat tudnak kézbesíteni. A szállítási idő így 30 percre rövidülhetne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #1
    Vegulis zs Amazon Logistic alig fel eve hogy beindult angliaban ( es elorozta a legszarabb szallitoceg cimet as APLE-tol), ideje volt hogy az amcsik is pippantsanak a jobol...:D