SG.hu

Megújítaná az asztali számító­gépeket az Intel

A cég szerint az új formai kialakítások - mint például a mini PC-k és az egybeépített (all-in-one, AIO) asztali számítógépek - valódi izgalmakat hoznak ebbe a kategóriába.

Az Intel szerint a tabletek tarolása ellenére még érdemes az asztali számítógépekkel komolyan foglalkozni, amit az is mutat, hogy a tavalyi utolsó negyedévben éves alapon az asztali eszközök értékesítése 7 százalékkal nőtt. "Az asztali számítástechnikai üzletág egy nagy és fontos szegmens az Intel számára, ezért hajtunk végre komoly beruházásokat ezen a területen." - mondta Lisa Graff, az Intel Desktop Client Platform Groupjának ügyvezető alelnöke. "A lelkes felhasználók szívvel-lélekkel kiállnak az asztali számítógépek mellett, és azt várják el tőlünk, hogy további termékeket kínáljunk nekik. Ezért most még több processzormagot, magasabb órajellel való működést (overclocking) és gyorsabb működést adunk."


A Játékfejlesztők Konferenciáján (Game Developers Conference) az Intel bemutatott egy szorzózármentes 4. generációs Intel Core processzort, amelynek a "Devil's Canyon" (Ördögszakadék) kódnevet adták. A 2014 közepén megjelenő terméknél olyan CPU burkolóanyagokat találunk, amelyek a cég szerint jelentős javulást tesznek lehetővé a teljesítmény és a magasabb órajellel való működés területén. A vállalat ez év második felében fogja piacra dobni a 8-magos/16-szálas Extreme Edition Intel Core processzort azok számára, akik még több processzormagot és nagyobb memória sávszélességet szeretnének az asztali számítógépbe. Ez a termék támogatja az új DDR4-es memória szabványt, és leginkább játékokhoz, videoszerkesztéshez, a 3D-s tartalmakhoz és egyéb professzionális felhasználásra ajánlják.

A Pentium márka nemsokára 20 éves lesz, ezt egy jubileumi kiadással ünnepelnék meg. Ennek keretében olyan zármentes szorzóegységet kínálnak, amellyel lehetővé válik a mag és a memória frekvenciájának növelése a rendszer többi elemétől függetlenül. Továbbá, az Iris Pro grafikus kártyával szerelt és a hamarosan érkező, "Broadwell" kódnévre keresztelt 5. generációs Intel Core processzorokkal működő szorzózármentes asztali modellekkel kapcsolatos terveket is megerősítették.


A műszaki dolgokon túl a formavilágon is változtatni szeretnének. Bemutatták a "Black Brook" (Fekete patak) nevű hordozható egybeépített PC referencia formatervet, mely egy vékony és könnyű rendszer integrált 3D-s kamerával, négymikrofonos Quadrofon technológiával, prémium audio hangzással és full HD kijelzővel. Ezek saját Ready Mode technológiájukkal - mely a 4. generációs Core processzorok energiatakarékos üzemmódjait használja ki mindig rendelkezésre állnak, folyamatosan csatlakoznak a különféle hálózatokhoz, s alacsony energiaigénnyel működnek. A kedvenc alkalmazások folyamatosan frissülnek, valamint lehetővé válik a fotók automatikus szinkronizálása és tárolása hazaérésünk pillanatában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #13
    Esetleg pluszba egy ssd, hogy gördülékeny legyen a rendszer.
  • zola2000 #12
    Szerintem könnyebb ezt cipelni, mint egy asztali gépet, és nagyobb mint egy tablet /laptop.

    Aki pl házon belül különböző helyeken akarja használni a gépet, de nem elég neki egy tablet 10 colos képe / 1 méterről már nem is hallható hangja annak jó lehet.

    Az emberek 90%ának nem kell nagyobb teljesítmény, ha hdben megy a Youku videó az már elég.
  • GaborT28 #11
    SanMaster: Képzeld el mikor tükör előtt fényképezgetik magukat :D
  • resystance #10
    "No, és milyenből van több?"
    Asztali PC-ből. És több is marad.
  • SanMaster #9
    Bazzz.. ez szánalmas.! Ahogy cipelik azt a nagy szart. Ezt melyik hülye gondolta komolyan?! Pffff... garantált bukó!
  • Whysper #8
    Nem tudom erre mi lenne a helyes reakcio. En talan pcbe ott latom a hibat,hkgy pl Amd nek az integralt vgas fm foglalatos Apuknak miert kell ugyan ott es ugyan ugy kineznie mint a sima cpu +vga rendszereknek. Miert nem lehet a vga maggal felszerelt cpu nagyobb mondjuk es evy rendes 8 szalas cpu + egy pl 280x video mag es akkor lenne nagyobb feluleti igenye egy ilyen foglalatnak,de egy K2 , arrow vagy viz huto gondoskodhatna az uzemi homersekletrol...ebbe ujitsanak mar ne is baromsagokbol,
  • hypno #7
    Vol Jin

    Az emberek többsége olyan autót vesz, amit csak tankolni kell és megy. De vannak olyanok is, akik több időt fordítanak arra, hogy legózzanak vele és tutujgassák, mint amennyit közlekednek és ettől boldogok.

    Ez ugyanaz a helyzet.
  • xyl #6
    "Ezeket a technikai analfabéta tömegembereknek találják ki.... Normális ember ezen nem tud dolgozni...."

    No, és milyenből van több?
  • wraithLord #5
    Nehéz volt kitalálni. XXL-es tablet.
    A desktop PC-hez is kb. ugyanannyi köze van.
  • resystance #4
    Ezeket a technikai analfabéta tömegembereknek találják ki, akiknek a billentyűzeten is túl sok a gomb. Normális ember ezen nem tud dolgozni, eleve kitörik a nyaka amíg lefelé bámul.