MTI

A brit titkosszolgálat éveken át rögzítette a Yahoo webkamerás képeit

Éveken át megfigyelte és eltárolta a Yahoo internetes csevegőprogramjának webkamerás képeit egy brit titkosszolgálati szerv, a GCHQ; az adatrögzítés világszerte több millió felhasználót érintett - írta a The Guardian című brit napilap.

A lap Edward Snowdentől, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusától kapott dokumentumokra hivatkozva azt írta: az elektronikus adatfigyelésre szakosodott brit szervezet az Optic Nerve fedőnevű programja keretében 2008 és 2010 között állóképeket mentett el a csevegőprogram felhasználóiról, függetlenül attól, hogy azok nemzetbiztonsági bűncselekmény gyanúja alá estek-e vagy sem. A GCHQ csak 2008-ban hat hónap alatt 1,8 millió felhasználóról tárolt el képeket, köztük szexuális tartalmúakat is. A The Guardian azt írta, hogy a program még 2012-ben is működött az GCHQ-nak egy abban az évben lehívott belső adatlapja szerint.

Az újság a kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozva azt írta, hogy a brit ügynökség a képek elmentését az amerikai társszervezet, az NSA segítségével végezte. A Yahoo a The Guardian érdeklődésére tagadta, hogy bármilyen tudomása lett volna az Optic Nerve programról, és felháborodásának adott hangot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CairoJack #1
    Na most írja ide a sok félkegyelmű, hogy xy céget (Pl MS az always on Kinect-el) nem érdekli, hogy mi folyik a szobádban.
    Ezek a cuccok gyakorlatilag az Orwell-i világ alapkövei, és a sok dinka még fizet is érte, hogy megfigyelhessék. Zseniális.

    Engem csak az szomorít el, hogy mostanra már teljesen világos, hogy az egész világon egyre durvább és durvább módon sértették meg a titkosszolgálatok az emberek magánéletét, alapvető jogait, és az a sok ezer, tízezer ember, aki ezeken a technológiákon dolgozott, lapít és hallgat. Sok ezer ember közül csak egy Snowden volt, aki elmondta a világnak, hogy a totális megfigyelés már nem csak egy koncepció, hanem a valóság.
    Mivé lesz a világ, ha ezen az úton megyünk tovább?