Ötvös Tibor

Október 12-én jön a Nintendo 2DS

A Nintendo hosszú évekig a legsikeresebb konzolgyártó cég volt, köszönhetően a Wii elképesztő és meglepő sikerének. Azóta azonban ezt az eredményt meg sem tudták közelíteni.

A Wii U egyértelmű bukás és ebben nagy szerepet játszott az is, hogy a Mario és a megszokott Nintendo-franchiseokon kívül alig akadtak exkluzív címek a gépre. Ami pedig kimondottan a Wii U-ra készült, az is csúnyán elbukott (lásd a Zombi U-t, mely a mai napig a legjobb játék a konzolon).

A 3DS azonban továbbra is tartja magát és nincs vetélytársa a zsebkonzolos piacon. Épp ezért okozott hatalmas meglepetést a mai bejelentés, melyben a Nintendo leleplezte új gépét. A Nintendo 2DS elnevezést kapott konzol igazából összesíti a DS és a 3DS erényeit, viszont jóval olcsóbb lesz, mint a 3DS.



Ahogy az a nevéből is következik, a 2DS nem lesz képes a 3D-s megvalósításra, ennek ellenére minden, a 3DS-re elérhető játékot képes lesz futtatni - igaz, harmadik dimenzió nélkül. Ugyanakkor visszafele is kompatibilis lesz és a DS-alkotások is gond nélkül mennek rajta.

"A 2DS bevezetésével megközelítjük a 100 dolláros eladási árat" - áll Scott Moffitt, a Nintendo marketing-és reklámrészlegének vezető menedzsere. "Ez a gyerekek számára is jóval elfogadhatóbb ár, mint a 3DS 200 dolláros összege. És mi éppen ezt a réteget és a szüleiket kívánjuk megszólítani ezzel az új géppel."


Moffitt elmondása szerint a cég továbbra is a 3DS-t tekinti fő platformjának, így DS-játékok már nem várhatók. Mivel azonban minden egyes új cím is futtatható lesz 2DS-en, így valószínű a legtöbb DS-tulaj erre a gépre fog áttérni. Legalábbis ebben bízik a cég.

A 2DS október 12-én jelenik meg és első körben kék és piros színben lesz kapható. Újdonság lesz a StreetPass és a SpotPass megjelenése, melyek a különböző adatok cseréjénél és online játékoknál lesz használatos. Sleep módban ráadásul mindkét funkció működik, így például egy-egy program letöltését nem kell megvárnunk bekapcsolt géppel.

A 2DS megkapja a Touch Screent és a mozgásérzékelős irányítás is visszatér. A gépbe pedig beilleszthető lesz az AR kártya (Augmented Reality) is, így valóban szinte minden, a 3DS-ben megtapasztalt funkciót elérhetünk. Amint megkapjuk a tesztgépünket, részletesebben is bemutatjuk a 2DS-t.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuky123 #7
    Ergonomialiag nem nyerne nívódíjat.
  • gombabácsi #6
    aztán majd jön az 1d :)
  • Nuki #5
    Ezt nem is tudtam.
    Mindenesetre érettebb fejjel lehet, hogy beruházok egy ilyenre, hogy az az 1-2 cím ami érdekel elfusson rajta.
  • zola2000 #4
    Összecsukhatóság nélkül nem sok értelme van, meg hiába olcsóbb a gép, ha a játékok ugyanolyan drágák. Szerintem ez csak egy psp go-gameboy mikro szerű kísérlet lesz.
  • Rowlend #3
    Elvileg 7 éven aluli korcsoportnak szánják ezt, ezért nem összecsukható/nincs benne 3d.
  • Szefmester #2
    Azért hogy izgalmasabb legyen a móka, a 3D-t majd a 2.0-s verzióba vissza fogják tenni, hogy azt is megvegyék.
  • Nuki #1
    Zseniális húzás. Nem hittem volna, hogy a mai vérre menő piaci versenyben egy ilyen lépést megtesznek.

    Nagyon sokunknak lehetett problémája, hogy játszana egy-két új játékkal is, de ezért új konzolra (még) nem akarna beruházni és a 3D-t sem tartja eget rengetően fontosnak.

    Furcsa nekem ez az új dizájn, az is szokatlan, hogy nem összecsukható, hiszen ettől volt jól hordozható. Valószínűleg amiatt lett ilyen, hogy olcsóbban előállítható és eladhatóbb legyen. Kíváncsi lennék mennyivel lett volna drágább (ha igaz amit feltételezek), ha összecsukható lenne.