Alex

Több fotó, nagyobb Facebook utálat

Egy felmérés végeredménye szerint a közösségi hálózatokon megosztott túl sok fotó minden ismerősünk körében rombolhatja a kapcsolatokat.

Itt a tudományos hivatkozás azoknak, akik unják, hogy valamelyik ismerősük ötpercenként egy újabb fotót rak fel magáról: a University of Birmingham és három másik egyetem oktatói által jegyzett tanulmány szerint minél gyakrabban rak fel fotót magáról valaki annál kevésbé kedvelik. A kutatást végző Dr. David Houghton megállapította, hogy a túl sok megosztás - a közeli családtagokat és barátokat kivéve - egyértelműen veszélyezteti a közösségi kapcsolatokat. Véleménye szerint az emberek nem veszik figyelembe, hogy a kirakott információkat rengeteg különféle csoportba tartozó ember látja: családtagok, barátok, kollégák vagy akár üzleti partnerek is, és mindegyik különbözőképpen reagál a látottakra. Persze nem csak a mennyiség, hanem a típus is számít: főként az önarcképekkel érhetjük el, hogy megutáljanak minket, de a másokkal közösen készített túl sok kép is kihathat akár a jó barátságokra is.

508 fős mintát használtak, átlagosan 24 éves embereket, akiket öt csoportba osztottak (köztük egy kontrollcsoporttal), fele-fele arányban férfiakat és nőket. A kirakott fotókat hét csoportba sorolták be típus szerint (önportré, barát, esemény, család, táj, tárgy, állat), illetve azt is figyelték, hogy milyen viszonyban van a küldő és a fogadó fél. Általánosságban véve az idősebbek jobban bírják a sok megosztást, mint a fiatalabbak, és a nők, mint a férfiak. A kollégák hamar megunják a dolgot, és az is érdekes, hogy a családi képek mindenkire jó hatással vannak. A megjelentetési gyakoriság nagyon tudja befolyásolni a dolgokat mind pozitív, mind negatív irányba minden csoportnál és minden tipusú képnél.

A kutatás tanulságait nem az átlagembereknek kell levonniuk, akik számára általában teljesen lényegtelen kik és hányan lájkolják őket, hanem a cégekre és az egyéb szervezetek számára lehet hasznos. Rengeteg márkatulajdonos kéri vagy versenyezteti meg fogyasztóit, hogy termékükkel pózolva készítsenek magukról fotót, de mint kiderült, ez negatív hatással jár a fogyasztó ismerősei körében. A végkövetkeztetést Dr. Ben Marder vonta le, aki szerint "posztolás előtt kétszer gondoljuk át a dolgot és egyszer osszunk meg", mivel az aktivitás ugyan javíthatja a kapcsolatokat, de rombolhatja is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rolika #8
    Én ezt frankón végiggondoltam, és nincs is fb-accountom. Azt a két embert, akit engedélyeznék, még fejben is tudom tartani :-)
  • csimmasz #7
    En ezt ugy oldom meg hogy föl sem megyek a face re.
    Hogy akkor minek van accountom?
    1. Mert ceges oldalakat fenntartok, bar nem sok haszna van.
    2. Mert sok kretént könyebb azon a szaron elérni mint akár skype on vagy telefonon, nem viccelek.
  • OGMontana #6
    Látom szövegértés még mindig nem megy. A 250 ismerősből 30 mióta mindenki? A többi 220 ismerős nem is ember, mert ők nem posztolják ki a szemetet?
  • pasi29uk #5
    A 250/30 az nem mindenki ;)


    1, játék felkéréseket tiltom és azokat sem személy, hanem programnév alapján, így elkerülöm, hogy esetleg más ajánlja.

    Illetve 2, azokat a jellemzően vicces képeket mutogató oldalakat melyek likehoz kötik, hogy megnézd mit is szeretsz... hiszen teljesen abszurd dologra kérnek.


  • Sajátvéleményem #4
    Kedves daninet!
    Akkor mi a fenének vagy a faszbukkon?- ha mindenkit letiltasz.
    Nekem csak két ismerősöm van, és abból az egyik én magam vagyok
  • pasi29uk #3
    Végre egy ember aki felfedezte, hogyan lehet a számára nem tetsző vagy érdektelen infót szűrni!
  • Treviz #2
    Nagyjából ugyanez, csak én a vicces képeket szeretem.
  • daninet #1
    250 körüli "ismerősöm" van facebook-on, de kb 30 van akit látok az üzenőfalon, mindenkit letiltottam már :)
    szintén kizáró tényező nálam pl.:
    -jóreggelt/jóéjt köszöngető gyökerek
    -angol idézeteket posztolók (nem tudnak igazából angolul)
    -angolul posztolók (mert van 2 külföldi ismerősük, ők nagyon international-ek)
    -"vicces" facebook oldalak posztjait megosztók
    -az újszülött gyereküket posztoló akit a szülőkön/nagyszülőkön kívül egy képnél tovább senkit nem érdekel, de kell még 100 ahogy folyik a nyála
    -egymás seggét nyalók (jajj de jó volt ma/úgy szeretlek bébibogyó/imádlak)
    -"F@szom kivan ne kérdezzétek miért" emberek
    -instagram képeket posztolók
    -indokolatlan hashtag használók
    -hoaxokat továbbítók

    azt hiszem ennyi. :)