Szekeres Viktor

Angelina Jolie az élőszereplős Csipkerózsika főszereplője

A Walt Disney Pictures 1959-ben készítette el az animációs Csipkerózsika-mozifilmet és 2014-ben élőszereplőssé válik a történet, a főhős azonban az átkot szóró Maleficent lesz.

A Walt Disney Pictures a napokban jelentette be, hogy Maleficent című Csipkerózsika modernizálása 2014. március 14-én fog moziba kerülni - Amerikában, a fő- és címszereplő pedig Angelina Jolie lesz. (A címszerep természetesen nem azt jelenti, hogy a színésznő Csipkerózsikát fogja alakítani, hanem Maleficentet, a fiatal hercegnőre átkot bocsátó gonosz tündért/boszorkányt.) Az élőszereplős mesefilm rendezője az a Robert Stromberg lesz, akinek ez lesz az első filmje, de ennek ellenére veteránnak számít a filmes szakmában, hiszen olyan filmek látványtervezőjeként dolgozott korábban, mint az Avatar és az Alice Csodaországban.

A történet középpontjában természetesen Maleficent lesz, az ő gyökereit, eredetét ismerhetjük meg, vagyis kiderül, hogy mi vezette el ahhoz, hogy megátkozza Aurora hercegnőt, aminek következtében a lány hosszan tartó álomba szenderül. A forgatókönyvíró az a Linda Woolverton lesz, aki korábban olyan filmek szkriptjét szerezte, mint A szépség és a szörnyeteg, Az oroszlánkirály és a már említett Alice Csodaországban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hypno #2
    A szinkronban - ha van egy csöpp eszük - nyilván a magyarban megszokott neveket használják majd.
    Az eredeti történetben nem is gonosz tündér/boszorkány, hanem a 13. javasasszony szerepel név nélkül, akit azért nem hívtak meg, mert nem volt annyi teríték.
  • Waterhorse #1
    A Demona Névhasználat talán közismertebb lett volna a magyar közönség számára. Dagobert bácsit se hívjuk Scroodge-nak, legalábbis olyan magyart még sose láttam aki ezt próbálta volna.