Szekeres Viktor

Halasztják a Torrente 4 hazai premierjét

Itthon majdnem 3 héttel később mutatják be a Torrente című spanyol komédiasorozat negyedik részét, melyet akár 3D-ben is meg lehet nézni a kijelölt mozitermekben.

Eredetileg rendhagyó, április elsejére tervezett premierrel rukkolt volna elő a hazai piacon nemrég indult Parlux Entertainment forgalmazó a Torrente negyedik részével - mindez azért lett volna nem megszokott, mert így a film nem csütörtökön, hanem vasárnap indulhatott volna hódító útjára itthon. Azonban nem sokkal a tervezett bemutató előtt kiderült, hogy annak időpontját elhalasztják, s csak április 19-én fog sor kerülni rá, a megszokott csütörtöki napon.


Hivatalos indoklást nem kaptunk az okokról, az is lehet, hogy a Parlux nem akar lemondani az első hétvégés meghatározó bevételekről, hiszen péntektől vasárnapig mindig többen néznek meg egy filmet, mint utána hétfőtől szerdáig - nem véletlen, hogy utóbbiak általában a kedvezményes napok. Az április elsejei dátum alapján pedig a Torrente 4 első hétvégéjén nem kisebb ellenféllel küzdött volna meg a nézőkért, mint az Amerikai pite negyedik része. Ellenben április 19-től komolyabb komédia nem fog startolni, igaz más nagy dobás, a Csatahajó igen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #7
    Megtisztelsz!
  • morden #6
    Remélem nem haragszol de ez annyira tetszik, hogy tovább osztom ahol csak tudom :DDDD
  • morden #5
    Őh van egy pici Freudi elszólás a kommentedbe "éretlen kis kötsögöknek való, akik táncoló WoW elflányokra, meg fiúkra matyizOK" azt hiszem az SG.hu történelem legepicebb kommentjét sikerült össze hozni :D
  • willcox #4
    Ahhoz képest, hogy már majd egy éve, hogy láttam, "elég hamar" bemutatják... LOL!
  • Marinecorps #3
    Megyünk, már ha lesznek szívesek nyíregyházán bemutatni. Az utóbbi években nem egy filmet kellet sajnos letöltenem, amiért tényleg akartam fizetni, csak nálunk nem ment a moziban.
  • Marinecorps #2
    Egy hete még úgy tudtam hogy április 12 lesz a bemutató. Szóval akkor még tovább tolták? Annyira mondjuk nem zavar, haverokkal így is simán megyünk a moziba.
  • NEXUS6 #1


    Az APX-re biztos nem megyek el, az az éretlen kis kötsögöknek való, akik táncoló WoW elflányokra, meg fiúkra matyizok. Az érzékeny felnőtthumorral megáldott, ikonikus főhőssel rendelkező, akciódús és végre 3D-s T4-et viszont biztos megnézem, még 19-én is!