Szekeres Viktor

Tarolt a Forma-1

Nemcsak az RTL Klubon néznek Forma-1-et a magyarok, a sportág rajongóinak nem derogált a közszolgálati csatornára kapcsolni Vettelék kedvéért.

Úgy tűnik, hogy a sportokat kedvelő közönségnek mindegy, hogy melyik csatornán kell figyelemmel követnie a Forma-1 futamait, hiszen a vasárnap az m1-en debütáló "száguldó cirkusz" érdekelte annyira a közönséget, hogy minden második tévéző a köröző autókat kísérte figyelemmel. Ez azt jelentette, hogy az m1 közvetítése a 675 ezer nézőt vonzott, a kereskedelmi korosztályból pedig 322 ezret, ezzel előbbi kategóriában 40,5%-os, utóbbiban pedig 44,2%-os közönségarányt ért el, a reggel tévézők közül ennyien választották a közszolgálati csatornát.

Az m1 ettől függetlenül nem zárt túl erős hetet, hiszen továbbra is meglehetősen lehúzza a csatorna nézettségét a Marslakók című napi sorozat, mely a Híradó után lenne hivatott megalapozni a csatorna esti sorozatait és egyéb műsorait. Azonban ez nem történik meg, a Marslakók hatására az m1 esti produkcióinak nézettsége inkább csökken.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • god25 #9
    +1
    Katasztrófa a közvetítés. Főleg a kib@szott üvöltéssel együtt.
  • donceleger #8
    Én nem Vettelék kedvéért néztem a Forma 1-et, hanem az egészért, beleértve a szerelőket is stb....
    El kéne felejteni ezt a Vettelezést, mert csak egy mondvacsinált bajnok szabálytalan kocsival. Most, hogy idén eltűntek a különbségek, hirtelen sehol sincs a kiscsávó!
    A Marslakók meg egy szar sorozat! Nem csoda, hogy nem nézik!
    Kéne valami jobbat villantani ebben is!
    Részemről jöhetne még a BL is az M1-re, akkor legalább az is HD közvetítés lenne és akkor már tényleg nem kéne ker csatornát néznem!
  • immovable #7
    Legyen igazad. :)
  • Itsuki #6
    Lesz ez még jobb is,mezei nem ma tegnap közvetített ezelőtt forma-1es versenyt... Szezon felénél már remélem messze jobb színvonalat hoz mint Gyuszika anno..
  • immovable #5
    Minőség rendben, köszönhetően a HD-nek, a kommentátorok ugyan azt a moslék szintet hozták, mint a retek klubos csapat.
  • chase #4
    A HD minőség rendben volt nagyon. Ehhez képest az RTL Klub valami múltbéli maradványnak tűnik, dehát ők tudják, hogy meddig lehet még folytatni a "nem állunk át HD-re, így is mindenki minket néz" hozzáállást.
  • tom.. #3
    Korrekt közvetítés volt(de remélem azért lesz ez még jobb is), minőség pöpec. Megérte a váltást :)
  • KRTuning #2
    Az se lenne rossz ha neten is lehetne nézni a Forma1et az M1 műsoraként.
  • koschwarz #1
    én még örülök is annak, hogy m1-en megy...HD minőség, ugye.