Gyurkity Péter

Csalóka a táblák elsöprő népszerűsége

Bár a tábla PC az okostelefonok mellett 2011 másik nagy nyertese volt, a kisebb vásárlói hisztéria képe csalóka, mivel az Apple fejlesztésén kívül nem nagyon fogytak ezek az eszközök. Az iPad minden riválisát lemossa.

Legutóbb hosszabb cikkben veséztük ki az ünnepi kívánságlistát, amelyben első helyen végeztek a táblák. Nem volt meglepő, hogy az iPad csaknem mindenhol az élre került, mint ahogy az sem váltott ki nagy csodálkozást, hogy a rivális fejlesztések is általában bekerültek az első háromba. Ennek ellenére az NPD elemzése most arra hívja fel a figyelmet, hogy az optimizmus nem igazán jogos, már amennyiben az eddigi eredményeket vesszük alapul.

A piackutató cég adatai szerint az idei év első 10 hónapja alatt az iPad alig hagyott levegőt riválisainak, piaci eredménye messze kimagaslik a mezőnyből - vagyis nem annyira a tábla PC, mint az almás cég ketyeréje váltotta ki a hisztériát. Az Egyesült Államokban 10 hónap alatt alig 1,2 millió példányban fogytak ezek a rivális megoldások, a vetélytársak összbevétele pedig alig érte el a 415 millió dollárt, ami nem nevezhető nagy áttörésnek. Mi több, inkább szánalmasnak tűnik a fenti szám, ha összevetjük azt az Apple eddigi eredményével: a cég egyedül a nemrég lezárt harmadik negyedévben több mint 11 millió példányban értékesítette iPad tábláját, az egész évre vetítve pedig ez még nyilván ennél is sokkal nagyobb különbséget mutat.

Sokatmondó adat, hogy a második helyen az a HP áll, amely saját visszavonultatott TouchPad táblájával kaparintotta meg azt - a gyártás leállításával egy időben óriási kedvezmény vált elérhetővé a tengerentúli vásárlók számára, akik ezt igyekeztek kihasználni, és gyorsan el is kapkodták a megmaradt példányokat. A HP ezzel a nem-Apple piac 17 százalékát szerezte meg, a harmadik pedig a Samsung lett, amely a Galaxy Tab különböző változataival 16 százalékot ért el (természetesen itt is a iPad figyelmen kívül hagyásával értendő ez a szám). Őket követi az Asus 10, valamint a Motorola a maga 9 százalékával, a sort az Acer zárja 8 százalékkal. A Blackberry PlayBook táblát gyártó RIM nem is szerepel a listán, amely ismét bizonyítéka a csalódást keltő eredménynek.

Érdekesség, hogy az élen végzett cégek jó része PC-gyártó, míg az okostelefonokkal próbálkozók közül mindössze ketten kerültek be ide.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #85
    "-Ezt a hatalmas ökörséget honnan vetted? A kínai olcsó tableteket nem győzöm rendelni, úgy viszik mint a cukrot."

    Akkor most gondold el, hogy más dupla annyit nem győz rendelni az ipad2-ből és akkor már képben is vagy.
  • MutenRoshi #84
    ".... 10 hónap alatt alig 1,2 millió példányban fogytak ezek a rivális megoldások, a vetélytársak összbevétele pedig alig érte el a 415 millió dollárt, ... , ha összevetjük azt az Apple eddigi eredményével: a cég egyedül a nemrég lezárt harmadik negyedévben több mint 11 millió példányban értékesítette iPad tábláját"

    A cikk írója itt most nem összemérhető mennyiségeket hasonlít össze. Ahhoz, hogy tudjuk darabszámra mit takar a 415 millió dollár bevétel, ismernünk kell, hogy az összes többi gyártó milyen összegért árulta a termékeit. Viszont még ebben az esetben sem feltétlen jön ki a pontos darabszám, mert az arányok változhatnak az árkülönbözetek miatt. Az össze nem mérhető mennyiségekkel való érvelés a demagógia eszköztárába való.



    "A HP ezzel a nem-Apple piac 17 százalékát szerezte meg"

    A cikkben sehol sem szerepel, hogy hány százalékos az Apple piac, vagyis megint csak nem lehet megállapítani a leírtakból, hogy mit jelent a 17 százalék.
    Ez a cikk egy hablaty. Semmiről sem szól.
  • usersg #83
    "Nem támogatja a warezt? A pofátlan zenészek, hogy képzelik, hogy valaki fizessen a munkájukért! :))"

    Mert a saját gépén csak warez hanganyag lehet? Érdekes a gondolkodásod.
  • llaszlo #82
    Bakker, de jó neked. Te tényleg tudod, hogy az apple mekkora haszonkulccsal dolgozik? Húúú te aztán valami kurva okos csávó lehetsz, hogy ha ezt ki tudtad számolni. VAgy valami nagy kutya aki az applenél dolgozik. :D :D :D :D
  • mad mind #81
    Az ok egyszerű. Az almának ott az itunes, míg a többi csak most próbálja, ha egyáltalán próbálja kiépíteni a saját alternatíváját.
    Mondjuk itt is hamarosan lanyhul majd az érdeklődés, mert ez is olyan mint a netbook. Akinek kell az hamar megveszi, a többi ember meg max. akkor, ha nem tud mit kezdeni a pénzével.
  • wroadd #80
    Látod,látod, te nem az Apple féle verziót értelmezed wareznak
    (ami nem az iTunes-ból jön = warez) :)))
  • 5c0rp330n #79
    igencsak furcsa szovegertelmezesi kepessegeid vannak. szo sem volt warezrol.
  • Arnoux #78
    Én vettem egy Archos 101 internet tabletet még nyáron 67 ezer körül (10 colos) és baszhatom az ár érték arányomat ha kaptam egy ilyen szar gépet. Mind1 iPad drágább volt és még most is drágább, annyit nem adtam volna érte.
  • Hoho #77
    "#53: ja, nem semmi elvarasaim vannak. peldaul hogy ra tudjak masolni egy mp3-at a sajat gepem es itunes nelkul. huu, micsoda elvaras. nem is ertem mit gondoltam magamrol h nem a sajat gepemrol akartam ramasolni valamit es meg a csodalatos (undormany hanyadek) itunes sem volt fent rajta."

    Nem támogatja a warezt? A pofátlan zenészek, hogy képzelik, hogy valaki fizessen a munkájukért! :))
  • DontKillMe #76
    Talán akkor a címet ki kellene egészíteni a "Az Egyesült Államokban " szavakkal. Mert láthatóan nincs benne, holott kizárólag a USA-ban értékesített szarokra vonatkozik, ami baromira nem tükrözi a globális piaci adatokat. De miután nem szerepel a címben, jogosnak tartom a kérdést továbbra is. Mivel a tablet piac != USA tablet piaccal. Azon kívül egy NPD-nek sincs abszolút semmi rálátása egy akármilyen másik országban megrendelt termékre, ami egyáltalán nem kerül be az ottani kereskedelembe, hanem mondjuk postán jön. Így tudomása sincs, ergo adatai sem, tehát az eredmény baromira fals. Valóban csak a saját eredményeit tükrözi, de akkor meg a cím téves, ugye. Erre próbáltam rámutatni.