Gyurkity Péter

Érkezőben az Apple új kütyüi

Friss pletykák szerint az almás cég tartja a menetrendet, legalábbis ami a kiemelkedően népszerű eszközök közeljövőben debütáló új változatait illeti - a tábla és az okostelefon vonal is megújul.

Az Engadget saját forrásra hivatkozva közölte, hogy a Verizon fontos bejelentése után nagyjából mire is számíthatunk az Apple háza táján. Ebből kiderül, hogy a szolgáltatók körének bővítését követően új kütyüket várhatunk a cégtől, mégpedig tavasszal, illetve a nyár folyamán.

Önmagában persze ez nem túl nagy meglepetés, hiszen például az iPhone család esetében már megszokhattuk, hogy a vállalat szokásos nyári rendezvényén jelentik be az újabb generációt, ez pedig ezúttal sem lesz másként. Elsőként mégis az iPad 2 tábláról esik szó a beszámolóban, amely a Verizon iPhone 4 után a következő nagy durranás lesz. Bár a hivatalos megjelenés még nincs közel, a jól értesültek szerint szűk körben már tesztelik a készüléket, amely áprilisban mutatkozhat be a nagyközönség előtt. Vékonyabb, sportosabb kijelzőre számíthatunk (Retina Display), marad a 10 hüvelykes méret, ám ezúttal elülső- és hátoldali kamerával, illetve valószínűleg SD-kártya bemenettel.

Kiemelt szerephez juthat a dual GSM/CDMA chipset, amely immáron nem az Infineon, hanem a Qualcomm jóvoltából kerül a készülékbe - az Apple minden mobil termékében ez utóbbi gyártó szállítja majd a fontos komponenst. Ezzel a Verizon és az AT&T egyszerre alkalmazhatja majd a különböző megoldásokat saját kínálatában, nyáron pedig jöhet az iPhone 5, amely jelenleg szintén csak néhány magasabb beosztású illetékes kezeiben mutathatja meg, hogy mire is képes. A hír szerint teljesen újratervezik a telefont, mégpedig az Apple új A5 processzorára építve (amely a gyártók körében nagyon népszerű, többmagos Cortex A9 chipen alapul). Az LTE támogatás egyelőre hiányzik a listáról, viszont a CDMA/GMS/UMTS technológia nem jelenthet gondot.

A lap szerint nagyjából a várakozásoknak felelnek meg az első hírek - áprilistól meglátjuk, hogy beigazolódik-e az értesülés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ssin #77
    Az előző erre a kommentre ment...
  • ssin #76
    Mindenféle ellenséges szándék nélkül, olvasd át még egyszer a kommentjeimet te is. ’Kicsit’ félreértettél...

    Először is okosan gyerekek úgy próbált itt embereket kioktatni helyesírásról, meg fennhéjazó stílusról mint hivatásos érvelő, hogy ő maga sem ír helyesen, stílusa viszont... enyhén szólva fennhéjazó. Felment a pumpa, ennyi.

    És ha végigolvasnád a többi hozzászólásomat azokkal együtt, amikre válaszoltam, láthatnád, hogy leginkább sanyicks apple-ellenes kommentjeire reagáltam, a zombisereg nem az én agyszüleményem, hanem az övé, nem én minősítem így az apple vásárlókat, csak kibontottam az ő gondolatmenetét. Szóval ha nem esett volna le, elégedett Applezombi vagyok én is, már 2,5 éve.

    Amúgy végzettségem épp az, aminek te készülsz. Peace.
  • blasko1990 #75
    ebben egyetértek , ezenfelül a legtöbb esetben nem is tudod összevetni más márkával , mert ugye ő dobja ki először feltuningolva a technológiát , mint az iPad-l is új termékkategóriát teremtett , s amikor megvette a Macbook-m (első alu széria) kb 1 évig híre hamva se volt hogy valamely gyártó is alkalmazzon teljes led kijelzőt. Biztos hogy mostmár ezt a gépet nemegy lepipálta , de akkor is ottvan az a majdnem 1 éves idő különbség. Persze mindenkinek más számít , nekem bejött a márka , megvagyok elégedve vele , tudását kihasználom. Mindenkinek megvan a kedvenc elektronikai márkája a saját meggyőződéseivel , nekem ez , mégse kezdem szapulni itt a windowsos cikkeket , mert elviekben nekem utálnom kéne XD
    csak az nem tetszik hogy van 1-2 , hogy is mondjam , olyan fórumozó aki már ha Apple-t lát valamelyik cikkben akkor kötelező 80sor szapulást írnia... annak ajánom a beszeljukmac.com-t ahol beleolvashat a cikkekbe s nézze meg a hozzászólásokat , mert attól hogy szeretjük a márkát , nem jelenti azt hogy mindenben egyetértünk vele...
  • narumon #74
    Az a gond, hogy számtalanszor kértünk már összehasonlítást mondjuk más notebookkal, mert mindig jöttök, hogy más gyártóé olcsóbb. De ti mindig csak a procit nézitek, meg e memóriát, mert ha az egészet nézed akkor nem találsz olcsóbbat. (legalábbis amikor 1 éve néztem akkor semmelyik gyártónak nem volt olcsóbban ugyanolyan procival, ugyanolyan displayyel, unibody házzal, multitouch touchpaddal cucca). Csak erre mindig jön, hogy ezek nem fontosak. Dehogynem! Kurvára fontosak. Pl Ipad tudású készülékeket néztem hátha van olcsóbban mint az apple és basszus NINCS! Ami olcsóbb azt mindenki tövig lehúzza, és buta mint a föld. Amire azt mondják, hogy na ez igen ez már tudja ugyanazokat azok meg drágábbak. Szerintem ez csak elvakult apple ellenesség, hogy minden drágább, de itt a lehetőség, szeretnék venni egy ipad cuccost akár más gyártó is szóba jöhet ha olcsóbb.
  • narumon #73
    Oké értem én, ez esetben mondjuk azt jelenti, hogy rá sem dugta a telefont a számítógépre. Ami mondjuk tökre az ő hibája, de ezek szerint se nem rakott rá semmit, vagy pedig amikor feldugta és az itunes kiírta, hogy backup (vagy sync) akkor gyors le is lőtte, mert nehogymár :)
  • pixx #72
    A dell-t a legrosszabb pc márka, igénytelen alkatrészekből összerakva. Haverom PC Store-ban dolgozik, egyik nap bement egy Dell-es dolgozó, aki azt mondta laptopot szeretne venni, de nem Dell-t :).
    A dizájnja jó az Apple-nak. De az nem minden.
    Viszont egy 2000 eurós macbookpro áráért, ami még nem csúcs csak i5-ös van benne, már veszel vegy i7-es hp-ét, 8 giga rammal, 17-es kijelzővel. Blue-ray lejátszóval stb. Azért árakban sajnos nincs ott, pedig ugyanazt a procit teszik bele a laposukba, amit a többi gyártó, csak az op rendszer más.
    Apple szerintem addig volt ultra jó míg ibm procik dobogtak bennük, mert akkor tényleg másmilyenek voltak az átlag pc-nél. Most szerintem kb. ugyanaz van benne...csak op rendszer másmilyen.
    Hogy mire költöd a pénzed tényleg a te dolgod. Csak azt nem szeretem mikor ulkesh féle trollok szerint nincs más értelmes dolog csak Apple.

    Én meg leírtam amit elmondtak a kollégák az iphoneról. Nekem nem jön be, a dizájn meg egyszerűen rossz, az előző jobb volt.
  • blasko1990 #71
    ssin , kérlek olvasd már vissza a commentjeid , úgy minősítesz másokat miközben stílusod alapján az általad kreált Apple zombik képzeletbeli szintje alá süllyedsz..
    biztos én is egy hülye zombi vagyok , gondolkozni se tudok , igen ezért végzem el az egyetemet... és nem apuci pénzén veszem a dolgaimat , hanem saját keresetemen , suli mellett dolgozom , reggel 5től este8ig talpon vagyok.. mindenkinek szíve joga hogy mit vesz , attól függetlenül hogy van 1-2 olyan ember aki divatból veszi , ne általánosíts , mert gyerekes. én 4 éve vettem meg az első almát egy Itouch-t , teljesen megvoltam elégedve vele , mielött megvásároltam megnéztem a hozzá hasonló termékeket , vaciláltam , de olyan áron egy termék se biztosított olyan szolgáltatást. utána jött rá 1 2 évre a Macbook-m annón kiadtam érte 360k-t , megérte e? Eddig egyszer nem fagyott le az oprendszer s semmi nem ment tönkre benne valamint az első LED Displayes laptop volt. Összeszedtem minden programot , nincs olyan amit nem lehet megcsinálni mac-n s windowson igen. Ezenfelül amikor volt az OS váltás 32-bitről 64-re , lemértem a teljesítmény , azt mondták hogy garantált a 150%-s javulás , hát nekem 180%-t mutattak az fps adatok , innen a következő lépcső volt az iPhone , ami ugye tökéletesen kompatibilis a géppel is , s szerintem nincs semmi olyan amit más telefonnal meglehet s ezzel nem , nekem tökéletes , iTunes-ból csak áthúzom a zenéket , Appseket ingyen leszedem , fontos ugye a zene mert sokat utazom , valamint rajta olvasom a tananyagok 1 részét , mert minek nyomtatni. Jön az iPad , amit nyáron beújítok majd s nemazért mert Apple , hanem mert tökéletes a suliba , meg a munkahelyhez is folyamatosan kell küldeni a dokumentumokat. Nemhiszem h reklámozza magát a cég , mert én véletlenül bukkantam rá annón s utánaolvastam , App Store-ban kipróbáltm s bevált. (mielött jön a duma h lenne helyesírási hiba , bocs , nem ellenörzöm , hajnali 2 van gyerekek)
    Sajnálom ha ez a véleményed , de ha nem próbáltad akkor mit jártatod a szád? Ha meg igen akkor viszont nem sokat konyítasz az iOS rendszerekhez mert az nem a cég hibája ha a vásárló alulképzett vagy triviálisan képtelen az eszköz használatára. Ha meg csak gyűlöljük az Applet mert divatmajmos cucc. Akkor erre csak azt mondom hogy legyen nagyobb önbizalmad mert szerintem csak te gondolod úgy h nekünk Apple kell önmagunk igazolásához. Nekem egy stabill megbízható rendzser kell semmi több , tudom ki vagyok s tudom hova helyezzem magam. És tudom , hogyha bemegyek egy Apple retail store-ba akkor mit várhatok a pénzért amit megkerestem. Csoporttársammal ugyanabban az évben vettünk notebook-t , ő 2X szervízeltette mert meghalt (Dell) én egyszer se. Ennyi. Ha meg ennyire nem tetszik , ne vegyél , de ne vagdalózzál és ítélkezzél mint egy tudatlan ...

    reag erre: "Hihetetlen amúgy ez a zombisereg-fóbiád... Tény, hogy van hype a termékeik körül rendesen, ami nagyjából annyit jelent, hogy hatékony (és agresszív) a marketingjük - nem is jön be. De te amúgy biztosan láttál már statisztikát és elemzést, hogy az Apple vásárlók tipikusan agyatlan, tanulatlan, divatmajom bunkók, önálló gondolat nélkül, akiket a fanatizmus és/vagy a csordaszellem vezérel a messiás karámjába. Biztos nincs köztük egy olyan sem, aki azért veszi meg a következőt, mert elégedett volt az előzővel is"

    Azért megkérdezném a végzettséged , persze hiszen a legjobban az egyetemisták , cégvezetők , és dizájn valamint marketing cégek ( a stabil Adobe felület miatt nincs olyan design cég aki nem Apple os-n dolgozna)... Tehát dobj nekem egy ilyen statisztikát először , megpróbálhatsz összeállítani egyet de vannak alapvető konfidenciaintervallumok amelyekkel visszaszámolás útján egyből kibukik h igaz e vagy nem mert aki nincs tisztában a statisztikai kimutatásokkal az elvéti. Sorry közgazdásznak készülök. Valamint biztosan neked a káromkodó ítélkező lényednek van igaza amellett , hogy alapvetően az egyetemisták használják az almákat ( pl.USA-ban is nagy támogatást kapott az iPad , tanulmánsokra való kitűnő hatékonysága végett) valamint a céghierarhia ranglétráján lévő egyének...
  • pixx #70
    Két dolog az ilyen táblázatokhoz, nem hiszek bennük mert általában megkérdeznek 1000 embert, ha összes iphone usert megkérdeznék nem biztos, hogy ez lenne az eredmény, sőt tuti.
    A másik meg kollégákat írtam, nem barátok, a kettő nem ugyanaz. Olvasás egyes, értelmezés egyes. Iphone userekkel nem barátkozom, számomra ők másik állatfaj. :D

    A másik a legtöbbjük választhatott volna más drága készüléket is, de inkább az iphone-t választották, mert az jó. Csak azt nem tudják miért.
    Nem kell elhinni, nekem ez a tapasztalatom, de jöhet még táblázat, hogy mekkora az iq egy átlag iphone usernek :D
  • pixx #69
    Miért kamuznék, ő mondta nem én. Bár nem tudtam róla, hogy az itunes a képeket is lementi, érdekes funkció, még nem hallottam. Ő ennyit mondott, hogy minden elszállt. Nem azt, hogy a ituneson vett zenéit nem tudja lejátszani.
    Hogy elhiszed vagy nem, az nem izgat :D
  • aronvirginas #68
    " ezek a barátaid annyira ügyesek hogy rögtön az alp funkcióit is letiltották az itunesnak (backup ugye)"

    Lehet, hogy sosem dugta rá a PC-re. Bárhogyis van, csak magát okolhatja!