MTI

Harry Potter sírja zarándokhellyé vált Izraelben

Idegenforgalmi zarándokhellyé vált egy brit katonai temető Izraelben, ahol Harry Potter 1939-ben elhunyt angol közlegény sírja áll.

A 18 éves korában elhunyt brit katonának semmi köze a világszerte ismert varázslótanonchoz, J. K. Rowling regényhőséhez, a Ramle városba látogató turisták mégsem hagyják ki a lehetőséget, hogy síremlékénél fényképezkedjenek. Arról nincs statisztika, hogy hányan keresik fel a látványossággá vált sírt, de - amint azt egy helybeli megjegyezte - ha nem terjedt volna el, hogy itt nyugszik Harry Potter, senki sem menne a temetőbe.


Az igazi Harry Potter Birmingham közelében született, és egy évvel idősebbnek hazudva magát 1938-ban állt be a hadseregbe. Regimentje honlapjáról kiderül, hogy bevonulása évében került az akkor brit mandátum alatt álló Palesztinába, ahol 1939-ben esett el egy fegyveres bandával vívott tűzharcban.

Ramle illetékesei szerint úgy öt éve jelentek meg az első "zarándokok", a város pedig az év eleje óta ajánlja idegenforgalmi honlapján a sírhelyet turisztikai célpontként. "Igaz, hogy nincs kapcsolatban az irodalmi hőssel, de a név eladható és piacképes" - fogalmazott Ron Peled, aki idegenvezetőként tucatjával kíséri a látogatócsoportokat a síremlékhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #8
  • Sivin #7
    Az itt említett Harry Potter nem 18, hanem 19 év 10 hónapos korában hunyt el. Legalábbis a sírkő tanúsága szerint.
  • Tower Guard #6
    Ja meg az is milyen már, hogy turisztikai látványosságként mutatják be Izraelben... Pénz beszél kutya ugat...
    Mondjuk másképp is nézhetjük, milyen már ha turistaként ilyen látványosságokra vagyok kíváncsi, és ezért fizetek, utazok is...
  • Tower Guard #5
    Ez már nevetséges, és úgymond szemétség is, hogy ezt az embert megbélyegzik a "varázsló" H. P.-nek
    Én nem örülnék ha mondjuk halálom után ugyanazzal a névvel, mint ami nekem volt ismertté válna egy karakter, és mindenki bombázná a síromat, hogy aztaaa tényleg itt van! Beszaráááás, fotózkodjunk a sírjával!!
  • bippo #4
    Ja, csak nem hiszem, hogy izraelben sok Hans Landa névvel ellátott sír lenne. (vagy akár Európán -ha van ilyen- a Hans Landa nevű emberek sírját gyaláznák az emberek a film miatt.

    Arra akartam utalni, hogy John Smith esetén elég sok zarándokhelyet lehetne kinyilvánítani.
  • kwzatz #3
    Vagy esetleg Hans Landának. :)
  • bippo #2
    Istenem, ennyire hülyék az emberek?!

    El sem tudom képzelni, mi lenne, ha John Smithnek hívnák a főhőst.
  • richard45 #1
    Rettentő fontos hír.