Berta Sándor

Ismét lesz internet a Lufthansa járatain

Két légitársaság vezetői is jelezték, hogy újra elérhetővé válik repülőgépeiken az internetezési lehetőség. Az utasok így nem csak az e-mailjeiket kérdezhetik majd le, hanem akár YouTube-videókat is nézhetnek.

Az Air Berlin kizárólag a nagy távolságú járatain, míg a Lufthansa a németországi és az európai utakon is biztosítani fogja a vezeték nélküli internethozzáféréseket. Ezt közösen jelentette be Joachim Hunold, az Air Berlin első embere és Wolfgang Mayrhuber, a Lufthansa vezérigazgatója. Mindez azt jelenti, hogy bárki szabadon használhatja majd a két cég repülőgépein a laptopját vagy az okostelefonját.

Az Air Berlin a nagy távolságú járatain biztosítani akarja, hogy az emberek ne csak e-maileket küldhessenek vagy fogadhassanak, hanem akár YouTube-videókat is megtekinthessenek vagy frissíthessék a profiljaikat a közösségi portálokon. Azt ugyanakkor egyelőre még nem lehet tudni, hogy az új szolgáltatást mikor vezetik be. A vállalat szóvivője elmondta, hogy a szükséges szerződéseket még nem írták alá.

A Lufthansa viszont már előrébb tart. A légitársaság az idei esztendő végén vagy legkésőbb 2011 elején elindítja vezeték nélküli internetszolgáltatását. A szükséges technikai rendszereket a Panasonic Avionics biztosítja. A német társaság tehát folytatja a 2006-ban felfüggesztett programját, amelynél a partnere még a Boeing volt. Akkor már 50 Lufthansa repülőgépen volt internet és az utasok négy televíziós csatorna: a BBC World, a CNBC, a Euronews vagy az MSNBC régiónként változó adásait nézhették.

A Lufthansa egyik szóvivője közölte, hogy egyelőre az Európán belül közlekedő járatok esetében okoz komoly problémát az internetezési lehetőség biztosítása. Ennek azonban elsősorban nem technikai, hanem szervezési akadályai vannak. A végleges rendszerhez alighanem műholdas és felszíni mobil adókat egyaránt felhasználnak majd. Az Egyesült Államokban a Delta Airlines vagy a Virgin America már kínál ilyen szolgáltatást a belföldi járatain. Ugyanezt akarja megvalósítani a Lufthansa is. A maximális letöltési sebesség várhatóan 5 és 50 Mbps között fog változni, míg a feltöltési sebesség legfeljebb 1 Mbps lesz. Az új infrastruktúra támogatja majd a GSM és a GPRS szabványt, ugyanakkor mobiltelefonálásra nem lesz lehetőség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Petka #2
    laptopnak álcázott, wifin keresztül netről vezérelhető bomba :D
  • Rotyoka #1
    Na ez jó dolog, bár tuti valami idióta fasz előáll vele hogy a "terroristák" majd így robbantanak